Női kosár: A soproniak rászolgálnak az elismerésre – Breanna Stewart

– A lenyűgöző első negyed után szerdán a Kurszk megtalálta a ritmusát, és egészen szoros lett a mérkőzés vége. Elégedett a látottakkal? Mire számít a visszavágón?
– Valóban erőteljesen kezdtünk, de a Kurszk nagyon jó csapat, hiszen bejutott az Euroliga negyeddöntőjébe. Kicsivel pontosabbnak kellett volna lennünk a befejezéseknél, és jobb második félidőt produkálnunk, mert az visszavetett minket. Pénteken máris javíthatunk, szeretnénk bejutni a final fourba! – jelentette ki a 26 éves amerikai bedobó, Breanna Stewart, aki kétszeres WNBA-bajnok és döntős-MVP, olimpiai aranyérmes, jelenleg az Euroliga negyeddöntőjét Sopronban játszó orosz UGMK Jekatyerinburg játékosa – a világ egyik legjobb kosárlabdázójával a soproni buborékhotel halljában beszélgettünk.

– Legutóbbi európai csapata éppen a Kurszk volt, miben különbözött a Jekatyerinburgtól?
– Nem volt ennyi tehetséges játékos a csapatban, ezért is értékelem nagyra, hogy most ilyen sok kiválósággal játszhatok az UGMK-nál, igyekszünk kihasználni minden lehetőséget, amit együtt tölthetünk a pályán. Az idényem a Kurszknál sok mindenben más volt, akkor rengeteget kellett utaznunk, máshogy épült fel a klub, de csak a legjobbakat tudom mondani róla, fontos helye van a szívemben, hiszen ott ismerkedhettem meg az Euroligával és az orosz kosárlabdával.

– Két esztendeje, az elitsorozat négyes döntőjében épp a Novomatic Aréna parkettjén szenvedett súlyos sérülést. Benne volt ez a fejében, mielőtt kisétált szerda délután a pályára?
– Igen, eszembe jutott, hogy akkor elszakadt az Achilles-inam és fájdalmat éltem át, de egyúttal önbizalmat is szereztem azáltal, hogy visszajöttem abból a sérülésből, ami felhívta a figyelmem arra, értékelnem kell, hogy űzhetem a kosárlabdát. Hosszú ideig nem csinálhattam sok mindent, amit szerettem volna, most ismét élvezhetem a sportágat, amelyet imádok, szóval örülök, hogy megint itt vagyok Sopronban, és új emlékeket gyűjthetek!

– Bajnoki címmel és a döntő legértékesebb játékosának járó MVP-elismeréssel tért vissza tavaly a WNBA-s Seattle Storm színeiben. Sok nehézséget élt át, míg ismét a csúcsra jutott?
– Ez egy maratoni futás volt, nem sprint, amit gyakran mondanak az emberek, de valóban így igaz. A rehabilitációm kilenc hónapig tartott, temérdek kérdés és bizonytalanság lengte körül, ám sikerült folytatnom a munkát, eltökélt maradtam. Visszatértem a Seattle-hez, találkoztam a csapattársaimmal, s megértettem, hogy ez a szezon más lesz, mint a többi, mert buborékban játszunk. Ennek ellenére jobban éreztem magam, mint a sérülésem előtt.

– Mennyire volt furcsa ez a WNBA-buborék?
– Az Euroliga-buborékhoz tudnám hasonlítani, csak éppen ezerszer hosszabb kiadásban... A bradentoni táborban töltöttünk nagyjából száz napot, távol Seattle-től, nem járhattunk semmilyen boltba. A koronavírus nagyon új volt nekünk, és amit sokan nem tehettek meg, mi igen, biztonságos körülmények között játszhattunk, ezért megszerettük ezt a lebonyolítási formát.

– Jelenleg a világ két talán legerősebb együttesében pattogtat. Érez emiatt nyomást, vagy sokkal inkább büszkeséget?
– Utóbbit. A Seattle-t és a Jekatyerinburgot képviselni olyan dolog, ami keveseknek adatik meg. Szeretném megragadni az esélyt, hogy valami különlegeset vigyek véghez! Az UGMK nagyra törő célokkal rendelkezik az előző, befejezetlen évad után, igyekszünk továbbra is a legjobbak lenni. A csapatunk nem az egyéniségekből épül fel, együtt, egységesen akarunk a csúcsra jutni.

– Legyőzheti bárki önöket?
– Azt kell mondanom, hogy nem. Még nem mutattuk be a legjobb játékunkat, ami nagyon izgatottá tesz minket, abban bízunk, hogy a legmagasabb pontot az idény legfontosabb pillanataiban érjük majd el, amikor a trófeákért megy a küzdelem.

– Mi a véleménye a Sopron Basketről, kihívó lehet az Euroliga-címért zajló versengésben?
– Természetesen, az alapján feltétlenül, ahogyan játszott szerdán, és közel harminc ponttal nyert a nem akármilyen játékerőt képviselő Lyon ellen. Nagyon harciasak voltak a soproniak, mindenki láthatta, rászolgálnak az elismerésre, senki sem írhatja le őket. Külön örülök Gabby Williams remek teljesítményének, aki az amerikai egyetemi bajnokságban csapattársam volt a UConn-nál. Úgy látom, otthonra lelt Sopronban.

– Tengerentúli játékosként a pandémia idején még nehezebb az európai élet. Mennyire tudott alkalmazkodni a kényelmetlen helyzethez, a korlátozásokhoz?
– Beszélgettem erről a témáról más amerikai játékosokkal, nyilván nem könnyű a szituáció, sok mindent limitáltak, korlátoztak, a barátok és a családtagok nem látogathatnak meg minket. Igyekszünk biztonságban és elzártan élni, nem utazni más országba, a klubok vigyáznak ránk, de oka van annak, hogy Európába jöttünk: szeretjük a játékot, próbáljuk emlékezetessé tenni a tengerentúli pályafutásunkat. Ettől függetlenül nagyon várjuk a nyitást, hogy sikerüljön kezelni a koronavírus jelentette kihívásokat.

– Rióban olimpiai bajnok lett az amerikai válogatottal. Motiválja a címvédés, ha egyáltalán megrendezik idén a játékokat?
– Nagyszerű lenne ismét amerikai színekben szerepelni az olimpián. Tavaly, amikor elhalasztották az eseményt, sokan szomorkodtak és frusztráltak voltak, mert nem tudták, mi következik. Az idei év sajnos ugyanígy indult, senki sem mondhatja meg száz százalékos bizonyossággal, megrendezik-e a tokiói játékokat. Ahogy közeledik az időpont, egyre inkább dolgoznak a megoldáson, a mi célunk, hogy ott legyünk, versenyezzünk, és megnyerjük sorozatban a hetedik aranyérmünket. Nagyon nehéz csoportba kerültünk, amelynek a házigazda Japán is tagja, és bízom benne, hogy szurkolók is megnézhetik majd a mérkőzéseket, mert nélkülük elég furcsa volna az olimpia.