Női kosár NB I: a Szekszárd és a DVTK is bejutott az elődöntőbe

Vágólapra másolva!
2021.03.26. 19:57
null
A DVTK hárompontos különbségű sikert aratott (Fotó: Löffler Péter/Dunántúli Napló)
A női kosárlabda NB I negyeddöntőjének pénteki játéknapján a DVTK 84–81-re legyőzte a PEAC-Pécset, így bejutott az elődöntőbe, míg a Szekszárd 69–63-ra nyert a Csata ellen, ezzel szintén ott van a legjobb négy között.

A Szekszárd a negyeddöntő első mérkőzésén magabiztos, 28 pontos sikert aratott a Csata felett. A második meccs ennél jóval szorosabb volt. A hazaiak ezúttal az összecsapás elejét zárták kifejezetten rosszul, hiszen a Szekszárd 25–11-re nyerte meg az első negyedet, és a félidőben már 21 pontos volt az előnye.

A meccs második felére feltámadt a Csata, amely alaposan megszórta ellenfelét a harmadik negyedben, majd a záró játékrészben is végig meccsben volt, de a szekszárdiak69–63-ra nyertek, így már ott vannak a legjobb négy között.

A PEAC-Pécs koronavírus-fertőzés miatt nem tudott elutazni az Aluinvent-DVTK elleni negyeddöntő első, keddi mérkőzésére, amelyet így játék nélkül a miskolciak nyertek meg, így a párharcban 1–0-s előnyre tettek szert. A második mérkőzésen a Pécs hazai pályán próbálta kiharcolni a harmadik meccset, és a szünetben vezetett is 54–49-re.

A harmadik negyedet aztán négy ponttal a miskolciak nyerték, éppen úgy, ahogyan az utolsó játékrészt is, így fordítottak, és84–81-re győztek. A DVTK ezzel szintén továbbjutott az elődöntőbe.

KOSÁRLABDA
NŐI NB I, NEGYEDDÖNTŐ
2. MÉRKŐZÉS
PEAC-Pécs–Aluinvent DVTK 81–84 (24–28, 30–21, 10–14, 17–21)
Ludovika FCSM Csata–Atomerőmű KSC Szekszárd 63–69 (11–25, 12–19, 27–13, 13–12)



Legfrissebb hírek

Az utolsó negyedben teljesen szétesett a Sopron, a DVTK egyenlített a női kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
Tegnap, 20:07

Győrben is nyert a Pécs, bronzérmes a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
Tegnap, 18:54

Jelena Brooks: A védekezés a fegyverünk

Kosárlabda
Tegnap, 10:24

A Pécs sima győzelmével kezdődött a női kosár NB I bronzmeccse

Kosárlabda
2025.04.16. 20:16

A Sopron nyerte meg a női kosárlabdabajnoki döntő első meccsét

Kosárlabda
2025.04.16. 19:56

Kiélezett csatát hozhat a női kosárlabda-bajnokság fináléja

Kosárlabda
2025.04.16. 09:05

Női kosárlabda NB I: Szekszárdon győzött a TFSE

Kosárlabda
2025.04.13. 20:26

Másodszor is nyert hazai pályán, döntőbe jutott a Sopron Basket a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.12. 20:13
Ezek is érdekelhetik