NS-klub: Balogh Judit egyszer a kislányával is címlapra került

Balogh Judit neve már 1985 nyarán feltűnt lapunk akkori kiadásának első oldalán, hiszen IBV-t (Ifjúsági Barátság Verseny) rendezett Salgótarján, amelyen Tur­sics Sándor együttese többek között a Szovjetunióval is összecsapott – Balogh „Bubu” a július hatodikai szám szerint 37 pontot szórt Bulgária ellen.

„Arra emlékszem, hogy egy kollégiumban laktunk és sok néző volt kint a meccseinken – tette hozzá Balogh Judit. – Ugyanabban az évben az Európa-bajnokságon is ott voltam, de még nem nagyon kerültem pályára. Egyébként mindent elfelejtek, ezért jó, hogy megvan néhány címlap, amelyiken rajta vagyok, ám az összes biztosan nincs. Arra viszont pontosan emlékszem, hogy anyák napján egyszer címlapra kerültem a kislányommal, de csak illusztrációként, a köszöntő írás konkrétan nem kötődött hozzám. A kép nagyon cuki, Soraya ordít, én meg nézem, hogy mit csinál ez a gyerek…”

A 223-szoros válogatott, háromszoros Eb-bronz­érmes korábbi játékos, aki csaknem 18 évig volt a BEAC női együttesének edzője, felidézte az 1997-es kontinensviadalt is, ami már viszonylag jól dokumentált volt. Bár csak a negyedik helyen zártak, többször kikerültek a címlapunkra, és Balogh Juditnak hatalmas élményt jelentett, hogy a női kosárlabda miatt telt meg a Budapest Sportcsarnok, amely sajnos 1999-ben leégett. Emellett arról is beszélgettünk a magyar kosárlabdázás egyik halhatatlanjával, honnan ered, hogy edzői nyilatkozataiban rendre igyekezett valami tréfásat, figyelemfelkeltőt mondani.

„Ennek hatására olyanok is elolvasták a BEAC-cal kapcsolatos tudósításokat, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy létezik ilyen csapat, sok ember kereste ezeket a cikkeket – szögezte le Balogh. – Az apropó, az indok azonban nem ez volt, hanem hogy nagyon nehéz nyilatkozni, ha a csapat gyakran kikap akár negyven-hatvan ponttal. Mi a fenét lehet ilyenkor elemezni? Emiatt próbáltam megfogni mindennek a vicces oldalát, mert semmi értelme harmincszor elmondani, hogy rosszul védekeztünk, támadtunk. Örülök, hogy precedenst teremtettem, és idővel egyre több kolléga követte a példámat.”