You can read the interview in English here!
– Hogy van a lába?
– Nem jól… Ha nem lenne gond, akkor most a csapattal készülnék, és nem arra, hogy hazamenjek. Visszautazom Madridba, az orvosi stáb megvizsgálja a combhajlító izmomat, és kiderül, mit kell tennem. Nem vagyok orvos, nem tudom, hogy ez egy korábbi sérülés kiújulása, vagy valami más. De az egész idényben szenvedtem a combommal.
– Már aludt egyet a franciák elleni mérkőzésre. Hogyan látta a találkozót?
– Minden elismerést megérdemel a csapatunk. Végletekig kiélezett összecsapást tudtunk játszani, jó százalékkal dobtunk távolról, és kétszer is képesek voltunk nagy hátrányból visszakapaszkodni. Sajnáljuk, hogy nem sikerült nyernünk, a feldobás előtt már tudtuk, ha kikapunk, lemondhatunk a továbbjutásról. A célunk, kimondva-kimondatlanul, az volt, hogy bejussunk a nyolcaddöntőbe, ehhez nyernünk kellett volna a franciák ellen. Már azzal nehezebb lett a feladat, hogy kikaptunk a bosnyákoktól a nyitó meccsen, és azzal is, hogy utána Bosznia-Hercegovina legyőzte a szlovénokat is. Biztos vagyok benne, hogy a srácok nélkülem is mindent megtesznek majd azért, hogy ne zárjuk nyeretlenül a tornát.
– Két találkozó jutott önnek az Eb-n, aligha erre készült.
– Rosszul érint, nem tagadom. Örülök, hogy legalább a világbajnoki selejtezőkön is tudtam két meccset játszani. Ám összességében örülök, hogy öt év után újra a válogatottal lehettem. Nem a legjobb szájízzel hagyom el Kölnt, főleg azért, mert akaratom ellenére, sérülés miatt kell megtennem.