Női kosár Euroliga: két török csapat lesz a négyes döntőben

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.03.22. 21:56
A már korábban továbbjutó Fenerbahce mellett a szintén török Mersin, a cseh USK Praha, valamint a Famila Schio lesz ott a női kosárlabda Euroliga idei négyes döntőjében – szerda este mindhárman éltek a hazai pálya előnyével, és megnyerték negyeddöntős párharcuk harmadik mérkőzését.
A Mersin először jutott be az Euroliga négyes döntőjébe (Fotó: FIBA)
A Mersin először jutott be az Euroliga négyes döntőjébe (Fotó: FIBA)
A Mersin először jutott be az Euroliga négyes döntőjébe (Fotó: FIBA)
A Mersin először jutott be az Euroliga négyes döntőjébe (Fotó: FIBA)
A Mersin először jutott be az Euroliga négyes döntőjébe (Fotó: FIBA)

 

A négy csapat közül korábban csak egy, az USK Praha hódította el a serleget, 2015-ben.

Mint ismert, a végső győzelemre a legesélyesebbnek tartott Fenerbahce a címvédő Sopront két mérkőzés után, 2–0-s összesítéssel búcsúztatta. A további két magyar induló, a DVTK és a Szekszárd nem jutott tovább a csoportkörből.

A final four elődöntőit (Fenerbahce–Schio, Mersin–USK Praha) április 14-én, a döntőt és a bronzmeccset április 16-án rendezik meg.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉSEK

CBK Mersin (török)–Tango Bourges Basket (francia) 91–63
Továbbjutott:
a Mersin, 2–1-es összesítéssel
ZVVZ USK Praha (cseh)–Perfumerías Avenida (spanyol) 74–66
Továbbjutott:
a Praha, 2–1-es összesítéssel
Beretta Famila Schio (olasz)–Valencia BC (spanyol) 62–53
Továbbjutott:
a Schio, 2–1-es összesítéssel

ÍGY ÜNNEPELT AZ UTOLSÓKÉNT BEJUTÓ SCHIO


 

 

Legfrissebb hírek

Játékosként Euroligát nyert, most az év edzője lett – ez másnak eddig nem sikerült

Kosárlabda
2025.04.17. 14:59

Dunát lehetne rekeszteni a Thomas Müllerre pályázó klubokkal – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 17:37

Euroliga-győzelemmel zárja le karrierjét a szlovák edzőlegenda

Kosárlabda
2025.04.14. 15:20

Kikapott a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
2025.04.09. 22:26

Mourinho megcsavarta Sallai edzőjének orrát a kiesés után

Minden más foci
2025.04.03. 09:10

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

Butland volt a hős – Mourinhóék tizenegyesekkel búcsúztak Glasgow-ban; továbbjutott a Spurs is

Európa-liga
2025.03.13. 23:53
Ezek is érdekelhetik