Női kosár NB I: finn válogatott játékossal erősít a Szekszárd – hivatalos

Vágólapra másolva!
2024.07.19. 10:23
Sara Bejedi személyében finn válogatott játékossal erősít a női kosárlabda NB I-ben legutóbb bronzérmes TARR KSC Szekszárd.

A klub pénteki tájékoztatása szerint a 24 esztendős irányító 2019-ben mutatkozott be a felnőtt nemzeti együttesben, amelynek azóta is fontos láncszeme. Az elmúlt idényeket az amerikai egyetemi bajnokságban töltötte Arizonában és Floridában. Profi karrierjét a tolnaiaknál fogja megkezdeni, ahol fontos szerepet szán neki Magyar Bianka vezetőedző.

„Sara személyében egy nagyon ígéretes játékossal bővült a keretünk. Tavaly Kínában figyeltem fel rá, de a felnőtt finn válogatott alapembereként is jó benyomást keltett bennem. Gyors, lendületes játékstílusa illeszkedik az elképzeléseinkhez. Az előzetes egyeztetések során egy rendkívül közvetlen és motivált játékost ismerhettem meg személyében, aki fiatal kora ellenére a felnőttválogatottban is vezéregyéniség lett” – fejtette ki a májusban kinevezett szakember.

A Szekszárd a következő idényben az Euroligában is érdekelt lesz, ahol a selejtezőben kezdi meg szereplését szeptember 18-án és 25-én a cseh Brno ellen.
 

 

Legfrissebb hírek

A Pécs sima győzelmével kezdődött a női kosár NB I bronzmeccse

Kosárlabda
2025.04.16. 20:16

A Sopron nyerte meg a női kosárlabdabajnoki döntő első meccsét

Kosárlabda
2025.04.16. 19:56

Kiélezett csatát hozhat a női kosárlabda-bajnokság fináléja

Kosárlabda
2025.04.16. 09:05

Női kosárlabda NB I: Szekszárdon győzött a TFSE

Kosárlabda
2025.04.13. 20:26

Másodszor is nyert hazai pályán, döntőbe jutott a Sopron Basket a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.12. 20:13

Versmondással (is) hangoltak a győri kosarasok a bajnoki elődöntőre

Kosárlabda
2025.04.11. 13:46

A DVTK döntős a női kosár NB I-ben; a Győr 17 pontos hátrányból felállva egyenlített a Sopron ellen

Kosárlabda
2025.04.09. 19:52

Női kosárlabda NB I: idegenben nyert az ELTE BEAC

Kosárlabda
2025.04.07. 17:55
Ezek is érdekelhetik