Női kosár NB I: Nenad Markovics lett a Vasas új edzője

Vágólapra másolva!
2024.07.17. 12:16
Fotó: Vasas SC
Az eddigi másodedző Nenad Markovics lett a női kosárlabda NB I-ben érdekelt Vasas Akadémia vezetőedzője.

A piros-kékek honlapjának szerdai közlése szerint a szerb szakember három éve dolgozik a pasaréti együttesnél, így „jól ismeri a klub működését, és a játékosokkal is kiváló kapcsolatot alakított ki, Milos Pavlovics távozását követően személye garantálhatja a nyugodt átmenetet".

„Őszintén bevallom, hogy igen váratlanul ért a felkérés, a klub vezetésével folytatott tárgyalások azonban meggyőztek arról, hogy valóban ez a legjobb döntés. Számomra mindenképpen nagy lehetőség, hiszen szakmai előrelépést kínál; hogy a csapat mennyit tud profitálni a tudásomból, az majd a bajnokság során dől el" – fogalmazott Markovics, aki mindenekelőtt kemény munkát vár majd el a játékosaitól.

A Vasas az előző idényben a bajnokságban hatodik lett, míg a Magyar Kupában – története során először – bejutott a négyes döntőbe, s végül negyedikként zárt. Ennek kapcsán Markovics azt mondta: a célok nem változtak, a csapat az új szezonban is a legjobb nyolc között szeretne végezni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik