Férfi kosár NB I: a rájátszásba jutás a Honvéd célja

Vágólapra másolva!
2024.09.23. 16:32
Fotó: Budapest Honvéd Kosárlabda Szakosztály
Minél több fiatal beépítésével a rájátszásba jutás az Endo-Plus-Service-Honvéd célja a férfi kosárlabda NB I-ben, amelyben legutóbb az ötödik helyen végzett.

Gergely István, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke a hétfői sajtótájékoztatón kiemelte: mivel a szurkolók nyolc-tíz hónapon át a csapatokon keresztül találkoznak az egyesület nevével, ezért a megítélés a BHSE-nél is kilencven százalékban a vízilabdázókon és a kosárlabdázókon múlik.

Hozzátette: a klub stratégiája, hogy a csapatok fiatalokat beépítve erős középszinten, vagy még annál is jobban teljesítsenek, továbbá, hogy a játékosok jó meccseket vívva, elégedetten hagyják el a pályát. A sportvezető fontosnak tartja még, hogy a vezetőedző fogadja el a vezetőség iránymutatását, ne akarjon minden áron bajnok lenni, de azért próbálja meg, valamint, hogy a klub legyen vonzó a játékosok számára. Gergely István ugyanakkor elismerését fejezte ki a szakosztály vezetőinek, hogy emberileg és szakmailag is olyan keretet sikerült összehozniuk, amely méltó a klub hírnevéhez.

Fodor Márton, a kosárlabdacsapat szakmai igazgatója szerint hatalmas eredmény volt, hogy legutóbb ötödikként zártak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a klub az utánpótlásban is kiemelkedő évet zárt, hiszen a négy versenysorozatban két első, egy második és egy harmadik helyezést ért el. Sikerként könyvelte el a fiatal játékosok beépítését a felnőtt együttesbe, további célként pedig azt nevezte meg, hogy legyenek a minőségi kosárlabda fővárosi zászlós hajói, minél több néző előtt játsszák hazai meccseiket a Ludovika Arénában, továbbá jussanak be a nyolc csapatos rájátszásba.

Zlatko Jovanovic vezetőedző pozitívumként jegyezte meg, hogy sikerült a csapat magyar gerincét megtartani, ugyanakkor négy légióssal is erősödtek a nyáron. Az érkezők között van két amerikai, az irányító Quentin Hardrict és a dobóhátvéd Shane Gatling, a horvát center Darko Bajo, valamint a szerb erőcsatár, Milos Grubor.

A tréner úgy érzi, erős csapatukkal sikerül jó eredményt elérniük a bajnokságban.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy ettől az idénytől a kórháztechnikai és sportrehabilitációs eszközöket forgalmazó Endo-Plus-Service Kft. lett a csapat névadó szponzora, amely már az előző évadban is támogatta a szakosztályt, a vízilabdázóknál pedig már három éve névadó szponzor.

A Endo-Plus-Service-Honvéd pénteken 19 órától a Ludovika Arénában az Atomerőmű SE ellen kezdi meg a bajnokság alapszakaszát.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik