A DVTK 108 pontig jutott a Soproni Darazsak ellen

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.12. 19:58
null
A DVTK száz pont fölé jutott a Soproni Darazsak ellen (Fotó: dvtk.eu)
A női kosárlabda NB I 4. fordulójában a Győr házigazdaként 85–49-re legyőzte a Szigetszentmiklóst, míg a DVTK száz pont fölé ment a Soproni Darazsak legyőzése során.

A Szigetszentmiklós az első negyedben jól tartott magát a Győr vendégeként, sőt 21–20-ra vezetett is. Ezt követően a hazaiak a 23 pontig és 19 lepattanóig jutó Kiss Virág vezérletével átvették az irányítást, a maradék három negyedben mindössze 28 pontot engedtek, míg 65-t dobtak.

Nem kellett sokáig izgulnia a diósgyőrieknek sem, a DVTK már az első negyed végén 22 ponttal vezetett, majd a félidőre már 61–12 volt az állás. A Darazsak Sportakadémia végig hátrányban volt a címvédő, Euroliga-szereplő miskolciak otthonában. A DVTK-nál öt játékos is eljutott legalább 14 pontig. A legeredményesebb a 19 pontot dobó, nyolc lepattanóval záró Ana Tadics volt.

KOSÁRLABDA
NŐI NB I
4. FORDULÓ
SERCO UNI GYŐR–BKG PRIMA NATURA SZIGETSZENTMIKLÓS  85–49 (20–21, 23–14, 22–5, 20–9)  
Győr, 100 néző. V: Fodor, Varga-Záray, Szőts. 
GYŐR: Dubei 6/3, DOMBAI 13/3, Mészáros Á. 3/3, Goree 8, KISS V. 23. Csere: Bach 2, Garbin 5/3, Angyal 2, TELENGA 12, Ács, Wentzel 11.  Edző: Cziczás László
SZIGETSZENTMIKLÓS: ROZMÁN 12/6, Haynes 5, Zsámár P. 10/6, Zsámár L. 4, Juhász A. 10. Csere: Vári 6/3, Koch 1, Csoma 1, Kovács K. Edző: Armaghani Ármin
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10–6. 7. p.: 14–17. 12. p.: 24–21. 15. p.: 26–26. 18. p.: 36-33. 23. p.: 49–37. 28. p.: 59–39. 34. p.: 73–43. 37. p.: 78–44. Kipontozódott: Zsámár L. (35. p.), Zsámár P. (37. p.)
MESTERMÉRLEG  
Cziczás László: – Az első félidőre nem vesztegetnék szót, de annak örülök, hogy a második játékrészre feljavult a védekezésünk. El kell felejtenünk ezt a mérkőzést, holnaptól már az USK Praha ellen készülünk.
Armaghani Ármin: – Jó első félidőt produkáltunk, ekkor zavarba tudtuk hozni a hazaiakat. A nagyszünet után már nem bírtuk a fizikai csatát, sok a harminchét eladott labdánk, a Győrnek pedig tizenhét támadólepattanót engedélyeztünk.

DVTK HUN-THERM–DARAZSAK SPORTAKADÉMIA 108–36 (29–7, 32–5, 27–14, 20–10)  
Miskolc, 800 néző. V: Csabai-Kaskötő, Sallai, Gaál. 
DVTK: AHO T. 16, Charles 7/3, Lelik 14/6, Jovanovics, TADIC 19. Csere: Gulbe 16/3, Kányási 9/3, FÁRBÁS 14/3, Miklós M. 4, Tenyér 4, Poczkodi, Tózer Nemes 5. Edző: Völgyi Péter
DARAZSAK: Horváth B., Kovács G. 9, Toman R. 2, Janzsó 3, JEVTOVICS 12. Csere: Csaplár-Nagy 3, Szikszai 4, Sinka-Pálinkás 3/3, Gergő J., Völgyi L. Edző: Srdjan Radulovic
Az eredmény alakulása. 4. perc: 13–5. 7. p.: 24–5. 10. p.: 29–7. 12. p.: 34–7. 15. p.: 44–7. 16. p.: 49–9. 20. p.: 61–12. 23. p.: 67–12. 29. p.: 85–24. 30. p.: 88–26. 37. p.: 100–31. 39. p.: 106–35. Kipontozódott: Tenyér (33.)
MESTERMÉRLEG  
Völgyi Péter: – Ellenfelünk az előző mérkőzésén szépen kosárlabdázott az első két negyedben, ezért próbáltunk a mostani bajnokin az első perctől magas szintű védekezést hozni, ami sikerült is. A soproniaknak sok tehetséges fiataljuk van, szerintem látjuk majd még őket jobb meccseken is.
Srjdan Radulovic: – Nem igazán tudok mit hozzátenni a mérkőzéshez. Egy euroligás csapat ellen léphettünk pályára, látszik, hogy keményen kell dolgoznunk a fiatal játékosainkkal. Illetve az is fontos, hogy a mostani meccsen elkövetett hibákból tanuljunk.

VASAS AKADÉMIA– TFSE-MTK 69–56    (16–1, 22–14, 14–20, 17–21) 
Pasaréti út,  200 néző. V: Frányó, Gruber, Téczely. 
VASAS: D. Davis 12/3, BORICSICS 7, Czirkos, MADÁR E. 11/3, MOLNÁR-BUDÁCSIK 14/6. Csere: Salamon Zs. 5, Gelei 3, JÁHNI 8, Szerencsés 2, Boros B., Madár K. 2, Kádár O. 5/3. Edző: Nenad Markovics
TFSE: Dúl P. 6, Kókai, Szabó F. 3, Tóth F. 7/3, PRECHTEL 18. Csere: Gyöngyösi 4, PUSZTAI P. 18/9, Gábor, Király A. Edző: Hegedűs Péter
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–0. 8. p.: 16–0. 13. p.: 21–1. 16. p.: 29–10. 19. p.: 34–15. 23. p.: 42–18. 28. p.: 50–31. 34. p.: 55–44. 38. p.: 64–50. Kipontozódott: Dúl P. (36. p.), Kókai (37. p.)
MESTERMÉRLEG  
Nenad Markovics: – Ismét óriásit küzdött a csapat és nagyon örülök, hogy meg tudtuk valósítani a pályán azokat a dolgokat, amikre külön készültünk. Az első félidőben koncentráltak tudtunk maradni, a szünetet követően azonban volt egy-egy rövidzárlatunk. Szerencsére sikerült rendezni a sorainkat és egy nagyon értékes győzelmet szereztünk.
Hegedűs Péter: – Nincs mentség és magyarázat az első tizenöt percben mutatott játékunkra. Aki egy pontot tud dobni az első negyedben, annak sok keresnivalója már nincs a mérkőzésen. Nehéz megmondani így rögtön a meccs után, hogy mi volt a kiváltó ok, ám mentálisan belekerültünk egy olyan gödörbe, amiből nem nagyon lehet kimászni. Óriási düh és csalódottság van bennem.

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA

M

Gy

V

L–K

Relatív

P

1. DVTK

4

4

356–180

1.000

8

2. Sopron

3

3

316–145

1.000

6

3. Győr

4

4

384–234

1.000

8

4. Szekszárd

3

3

277–174

1.000

6

5. Pécs

3

3

245–156

1.000

6

6. Vasas

4

4

291–233

1.000

8

7. TFSE

4

4

252–289

0.500

4

8. Székesfehérvár

3

3

189–260

0.500

3

9. BEAC

3

3

177–281

0.500

3

10. Cegléd

3

3

137–260

0.500

3

11. Szigetszentmiklós

4

4

196–365

0.500

4

12. Soproni Darazsak

4

4

171–414

0.500

4

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik