Súlyos vereséget szenvedett a Győr hazai pályán a női kosárlabda Euroligában

Vágólapra másolva!
2024.10.10. 19:49
Kiss Virág (2) nyolc pontot és kilenc lepattanót gyűjtött a győri csapatban (Fotó: Nagy Gábor)
Az olasz Reyer Venezia a második félidőben állva hagyta a házigazda Győrt, és 80–59-re megnyerte a két csapat csütörtök esti mérkőzését a női kosárlabda Euroligában.

Jó rajtban bízott a Serco Uni Győr az elitsorozatban, amelynek teljesen más lett a dinamikája azáltal, hogy nem 14, hanem csak hat csoportmérkőzés vár a főtáblásokra. Kellemesnek nem volt nevezhető az első ellenfél, az olasz bajnok Venezia, amelynek legnagyobb klasszisa a finn Awak Kuier, és nála pattogtat a korábbi soproni Dragana Sztankovics is. Sajnos a negyvenpercnyi játékidő alatt kirajzolódott, egyelőre bőven a mieink előtt jár…

A kezdőcsapatban négy magyar játékos kapott helyet, Dubei Debóra kosarával kezdődött a találkozó, amelyet újabb két hazai találat követett. Cziczás László már a harmadik percben arra kérte a játékvezetőket, nézzék vissza, kiről ment ki a labda egy kétes szituációban – eredetileg az olaszok kapták meg a lehetőséget a bedobásra, aztán megszületett a helyes döntés, jöhetett a Győr. A kezdeti lendület viszont megtört, átvette a vezetést a Venezia, amelynek szigorú védekezését Dombai Réka bravúrhármassal törte fel (12–15).

A játék képe egyszerűen nem akart jobbá válni, már a második negyedben Goree Cyesha szépen feltette a ziccert, csak nem talált a gyűrűbe, aztán az ismétlést is elrontotta. Ekkor már kilenccel állt jobban a látogató, amely meglehetősen tudatosan szövögette az akcióit, és nehéz volt zavarba hozni.

Ki kell emelni, a Győr egyelőre nem számíthat kanadai csillagára, a Minnesota Lynx színeiben a WNBA döntőjének első mérkőzését magyar idő szerint éjszaka, hajnalban lejátszó Bridget Carletonra, de ő is kétélű fegyver lehet: valamikor mindenhonnan betalál és a hátán viszi a csapatát, máskor azonban nagy hibaszázalékkal dolgozik. Ezért volt jó látni, hogy nélküle is versenyképes tud lenni a legutóbbi magyar bajnokság ezüstérmese: Kiss Virág ziccerével visszaszerezte a vezetést (32–31), a nagyszünetre döntetlennel mehetett (34–34).

„Ne kapkodjunk, gyerekek, ne kapkodjunk” – kiabált be a pályára teljes joggal Cziczás mester, hiszen a higgadtság bizonyos esetekben meccsnyerő faktor. Ezúttal azonban néha a támadások kivitelezése is nehézséget okozott, különösen a második félidőben sokszor szorultak sikerrel nem kecsegtető vállalásokra a győriek. Viszont küzdöttek, hajtottak, nagy erőfeszítéseket tettek, más kérdés, hogy a Venezia kihasznált minden apró megingást, és a záró negyed előtt megnyugtató, 13 pontos előnyre tett szert (45–58).

Semmi sem utalt a hatalmas fordulatra, nem is következett be, a vége 80–59 oda: a jövő héten az első körben szintén vereséget szenvedő USK Praha otthonában kell javítania a Rába-parti együttesnek.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA 
1. FORDULÓ
D-CSOPORT 
SERCO UNI GYŐR–UMANA REYER VENEZIA (olasz) 59–80 (14–18, 20–16, 11–24, 14–22)
Győr, 400 néző. V: Zupancic (szlovén), Ignatiu (ciprusi), Dragojevics (montenegrói)
GYŐR: Angyal, Dubei 10/6, Bach 2, TELENGA 4, KISS V. 8. Csere: Dombai 8/6, Garbin 10/6, Wentzel 4, GOREE 13. Edző: Cziczás László
VENEZIA: SMALLS 14/9, VILLA 11/3, Fassina, Sztankovics 6, KUIER 14/6. Csere: Berkani 5, Santucci 2, CUBAJ 15, Nicolodi, PAN 13/9. Edző: Andrea Mazzon
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–5. 5. p.: 6–13. 9. p.: 14–18. 12. p.: 16–22. 17. p.: 25–29. 18. p.: 32–31. 23. p.: 34–38. 26. p.: 41–40. 27. p.: 43–50. 32. p.: 45–60. 35. p.: 53–63. 37. p.: 57–69
Kipontozódott: Angyal (35. p.)
MESTERMÉRLEG
Cziczás László: – Az olasz csapat teljesen megérdemelten győzött, nálunk sokan még csak most debütáltak az Euroligában, ráadásul hiányzott irányítónk és mezőnyjátékosunk is. Látjuk a hibáinkat, de dolgozunk a javításon, és remélem, hogy tudunk fejlődni.
Andrea Mazzon: – A várt kemény mérkőzést játszottuk az Euroliga első fordulójában, sok az új játékosunk, és az első félidőben ez hullámzó teljesítményekben mutatkozott meg. A második félidőben feljavult a csapat, öten kétszámjegyű pontszámot értek el, nem engedtük hárompontos-dobáshoz a győrieket, a végül biztos győzelem a lányok érdeme.

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSE
Szerda: Valencia Basket Club (spanyol)–ZVVZ USK Praha (cseh) 80–62

TOVÁBBI EREDMÉNYEK

A-CSOPORT
Csütörtök: Beretta Famila Schio (olasz)–Perfumerias Avenida (spanyol) 92–58
Szerda: Basket Landes (francia)–DVTK HUN-Therm 55–54

B-CSOPORT
Kedd: Zabiny Brno (cseh)–Olympiakosz SFP (görög) 92–61
Szerda: Tango Bourges Basket (francia)–CBK Mersin (török) 66–77

C-CSOPORT
Kedd: Casademont Zaragoza (spanyol)–BC Polkowice (lengyel) 76–73
Szerda: Villeneuve-d'Ascq (francia)–Fenerbahce (török) 52–81

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik