Barca-siker az Euroligában: volt csapata köszöntötte, majd győzelemre vezette ellene az újat

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.11.13. 22:55
Kevin Punter (balra) nem könyörült meg volt csapatán, győzelemre vezette a Barcelonát Belgrádban (Fotó: Getty Images)
A Barcelona 87–79-re nyert a Partizan Beograd vendégeként a férfi kosárlabda Euroliga szerdai játéknapján, és feljött a Fenerbahce mellé a tabella élére: mindkét csapat hét győzelemmel és két vereséggel áll. Megvolt az esélye erre a mérlegre a Zalgiris Kaunasnak is, azonban a litván csapat 83–77-re kikapott az újonc Paris Basketball otthonában.

PARTIZAN–BARCELONA 79–87

A hazaiak erős első negyedére elsöprő másodikkal válaszoltak a katalánok, és amikor a harmadik játékrész derekán bőven húsz pont fölött volt a különbség (42–65), eldőlni látszott a mérkőzés. Csakhogy a Partizan fanatikusai előtt nem olyan egyszerű feltenni a pontot az i-re: a fekete-fehérek nagyot hajráztak, és másfél perccel a vége előtt felzárkóztak egy pontra (79–80).

Alex Abrines egy triplával lehűtötte a kedélyeket, majd a Barca legjobb dobója, a 18 pontig jutó Kevin Punter is behajított egy duplát volt csapata kosarába – és azzal tényleg eldőlt a meccs. Punter mögött Jabari Parker (17) és Jan Vesely (12) szerezte a legtöbb pontot a hetedik győzelmét behúzó vendégcsapatban, a Partizan legjobb dobója Carlik Jones (17) volt. 

Kevin Punter – aki korábban rövid ideig a helyi rivális Crvena zvezdában is játszott, és szerb állampolgárságot is kapott – három évet húzott le a Partizanban (2021–2024), erre tekintettel a mérkőzés előtt nagy szeretettel fogadták és köszöntötték őt a belgrádiak.

PARIS–ZALGIRIS 83–77

Négy egymást követő győzelem után itt az ötödik is! A párizsi csapat fordulatos csatát vívott litván vendégével, és akkor került jelentős lépéselőnybe, amikor 17–3-as rohanással kötötte össze a harmadik és a negyedik negyedet (69–57). A Zalgiris ebből még faragott, de egy perccel a vége előtt elszálltak valós reményei a fordításra: Mikael Jantunen akkor vágta be a hazaiak kilencedik hárompontosát. TJ Shorts 21 ponttal vezette a párizsi lőlapot, Collin Malcolm 17-ig jutott, odaát Ignas Brazdeikis (15) szerezte a legtöbb pontot.

Nincs megállás, csütörtökön és pénteken jönnek a 10. forduló mérkőzései.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 9. FORDULÓ
Szerdai mérkőzések
Partizan Beograd (szerb)–Barcelona (spanyol) 79–87 (23–19, 12–30, 23–21, 21–17)
Paris Basketball (francia)–Zalgiris Kaunas (litván) 83–77 (17–16, 23–20, 22–20, 21–21)

Tabella itt!

KEDDEN TÖRTÉNT:

Kosárlabda
2024.11.12. 22:54

Megszakadt a Real Madrid rossz sorozata az Euroligában, a nap rangadóját a Fenerbahce nyerte meg

Az Olympiakosz és a címvédő Panathinaikosz is a hajrában fordította meg a mérkőzését.

Fenerbahce (török)–Bayern München (német) 87–76 (13–21, 22–9, 32–28, 20–18)
Monaco (francia)–Crvena zvezda (szerb) 90–98 (26–26, 28–22, 20–26, 16–24)
Olympiakosz (görög)–ASVEL Villeurbanne (francia) 94–92 (24–29, 18–21, 29–23, 23–19)
Alba Berlin (német)–Milan (olasz) 105–101 (19–23, 24–32, 26–22, 23–15, 13–9) – h. u.
Panathinaikosz (görög)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 93–87 (21–25, 16–22, 23–16, 33–24)
Baskonia (spanyol)–Anadolu Efes (török) 84–89 (21–24, 18–22, 24–19, 21–24)
Real Madrid (spanyol)–Virtus Bologna (olasz) 98–86 (28–25, 25–24, 27–18, 18–19)

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:40

Játékosként Euroligát nyert, most az év edzője lett – ez másnak eddig nem sikerült

Kosárlabda
Tegnap, 14:59

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:35

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 22:55

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37

Euroliga: a Real Madrid a Bayern Münchennel találkozik a rájátszásba kerülésért

Kosárlabda
2025.04.15. 23:00

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:50

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 09:33
Ezek is érdekelhetik