Kiköszörülték a csorbát – Győri Ferenc jegyzete

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2025.02.20. 23:23

MINIMÁLIS ESÉLY VOLT csak arra a selejtezősorozat első négy körét követően, hogy a magyar férfi kosárlabda-válogatott kijusson az Európa-bajnokságra. Az utolsó kör első, Izland elleni mérkőzésével viszont életben maradt a remény, hogy a 2017-es és a 2022-ben megrendezett 2021-es után a 2025-ös kontinensviadalt sem kell kihagynia csapatunknak. Nem akarjuk felmenteni a kezdeti botladozás felelősségének terhe alól Gasper Okorn szövetségi kapitányt, de tény, a körülmények nem segítették őt. Rögtön talán a legfontosabb, Reykjavíkban lejátszott találkozóval kezdett tavaly februárban a kispadon, amelyen hiába voltunk javarészt előnyben, végül kikaptunk. A folytatásban nem jött egy bravúr sem, az északiak viszont győztek Olaszországban, emiatt kerültünk szinte reménytelenül rossz helyzetbe.

Ivkovics Sztojan nehéz örökséget hagyott hátra, sok hiányérzetünk nem lehet az eredményeivel kapcsolatban, több mint tíz éven át tartó második regnálása alatt a nyerhető kulcsmérkőzéseket túlnyomó részben meg is nyertük annak köszönhetően, hogy remek, összetartó közösséget, igazi csapatot alakított ki. Hogy az Euroliga és az ULEB Európa-kupa mérkőzései már nem ütköznek a nemzeti együttesek találkozóival, abból mi csak rosszul jöhettünk ki, és ez így is történt: Hanga Ádámon kívül nincs érintett játékosunk, és az elmúlt évtized legjobb magyar kosarasa januárban visszavonult a válogatottól. Akik viszont maradtak, például a mostani két összecsapással búcsúzó center, Keller Ákos, a nemzeti csapatbeli folytatást illetően a hírek szerint bizonytalan, már 34 éves hátvéd, Vojvoda Dávid, a vezér, Perl Zoltán, továbbá a többi, lassan a harminchoz közelítő meghatározó kosárlabdázó csütörtökön este megrázta magát, és igen meggyőző produkciót tett le a Schaeffler Arena Savaria parkettjére. Az elején csikorgott a gépezet, utána viszont kézben tartották a mérkőzést legjobbjaink – még akkor is, ha a hajrá izgalmasra sikerült, rezgett a léc –, ennek köszönhetően vasárnap „mindössze” le kell másolni a szigetországiakat, vagyis győzni az olaszok vendégeként, miközben a törökök besegítenek nekünk azzal, hogy újra felülmúlják Izlandot.

Fontos lesz, hogy elhiggye a csapat, képes a korszakos tettre, de annyit legalább elmondhatnak a mieink, hogy a csorbát kiköszörülték, és nem nyeretlenül zárják a selejtezősorozatot. Nincs más hátra, lássunk egy emlékezetes Keller Ákos-búcsúmeccset!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Kosárlabda
2025.02.20. 19:49

Férfi kosarasaink legyőzték Izlandot, még él a remény az Eb-selejtezőben

A második negyed remekül sikerült, és a hajrá izgalmas perceiben megmaradt a szükséges pontkülönbség.

 

 

Legfrissebb hírek

Eredmény és karakter – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Szélesi Zoltán: Ne törjenek pálcát felettünk, akik nem látták a meccseinket! Bellát mélyen megérinti, hogy az édesanyja, Ónodi Henrietta újra megismeri

E-újság
14 órája

Nőnap – Morvai Katalin publicisztikája

Egyéb egyéni
14 órája

Nehéz lesz megtartania Kerkez Milost a Bournemouthnak; a címvédő Argentína a hetedik biztos vb-résztvevő

E-újság
2025.03.26. 23:40

Aranyláz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
2025.03.26. 23:32

NS-hagyomány: újra évfordulós mise

Egyéb egyéni
2025.03.26. 21:50

A számok nem hazudnak – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.26. 06:30

Bolla Bendegúz: Ha visszatalálunk a régi formánkhoz, semmi sem lehetetlen; Szilágyi Áron: A májusi Grand Prix-n már indulnék

E-újság
2025.03.25. 23:49
Ezek is érdekelhetik