Hozta a kötelezőt bepótolt mérkőzésén a Pécs a női kosárlabda NB I-ben

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.03.12. 19:59
Alexa Held (fehérben) 20 pontot dobott a TFSE ellen (Fotó: MKOSZ)
A női kosárlabda NB I 14. fordulójának bepótolt mérkőzésén az NKA Universitas Pécs 70–60-ra legyőzte hazai pályán a minden negyedben 15 pontig jutó TFSE-MTK-t.

A pécsi csapat 7–0-val kezdett, és nagyjából ezt az előnyt tartotta a folytatásban is. A második negyed elején mínusz négyre feljött a TFSE, majd a hazaiak ismét 10 ponttal vezettek, ezt követően újfent négypontos távolságra zárkóztak a vendégek, de közelebb nem jutottak. Az NKA Pécs 34–30 után csinált egy 9–0-t, és a fővárosiak csak ötperces gólcsend után, a harmadik negyed elején tudtak újra betalálni. A vendéglátó a folytatásban már nem engedte közel magához ellenfelét, Alexa Held (20 pont) és Julia Reisingerová (17) vezérletével 70–60-as sikert aratott.

NŐI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ
A 14. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
NKA UNIVERSITAS PÉCS–TFSE-MTK 70–60 (21–15, 22–15, 17–15, 10–15)
Pécs, 500 néző. V: Földes, Jankovics, Nagy B.
PÉCS: Studer 5/3, HELD 20/6, Zsebe-Weninger 4, Olawuyi 2, REISINGEROVÁ 17/3. Csere: TÓTH O. 8, Török 7, Halmágyi, KISS A. 7, Josepovits, Gréts. Edző: Djokics Zseljko
TFSE: SZABÓ F. 14/3, DÚL P. 11/3, Gyöngyösi 3/3, TÓTH F. 9/3, Prechtel 2. Csere: Gábor 1, Pusztai 2, Manis 9, Dúl T. 9/3, Király, Vígh. Edző: Hegedűs Péter
Az eredmény alakulása. 2. perc: 5–0. 7. p.: 18–7. 13. p.: 29–21. 18. p.: 37–30. 22. p.: 46–34. 28. p.: 59–41. 33. p.: 62–50. 37. p.: 66–54
Kipontozódott: Prechtel (23. p.), Zsebe-Weninger (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: – Végig ellenőrzésünk alatt tartottuk a mérkőzést. A lehető legjobbkor jött ez a bajnoki, mert szerettem volna új dolgokat is kipróbálni a csapatommal.
Hegedűs Péter: – Sikerült felvennünk a kemény stílust meg a gyors tempót is. A játékunk néha még kosárlabdás elemeket is tartalmazott, aminek külön örülök.

A FORDULÓ KORÁBBI EREDMÉNYEI
December 18.
Vasas–ELTE BEAC 67–58
December 28.
Szekszárd–Cegléd 115–68
December 30.
Sopron–Dávid Kornél KA 98–59
Január 2.
Szigetszentmiklós–DVTK 52–88
Február 12.
Győr–Darazsak 94–51

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyVL–KRelatívP
  1. Sopron211831797–12230.92939
  2. Győr211831895–13280.92939
  3. DVTK211741695–11500.90538
  4. Pécs211741766–13620.90538
  5. Szekszárd211471739–15370.83335
  6. TFSE211381516–13580.81034
  7. Vasas2110111381–14830.73831
  8. Székesfehérvár216151444–17660.64327
  9. Cegléd216151213–16640.64327
10. BEAC215161369–16400.61926
11. Szigetszentmiklós212191264–18190.54823
12. Soproni Darazsak21211128–18770.50021

 

Legfrissebb hírek

Kiélezett csatát hozhat a női kosárlabda-bajnokság fináléja

Kosárlabda
3 órája

Női kosárlabda NB I: Szekszárdon győzött a TFSE

Kosárlabda
2025.04.13. 20:26

Másodszor is nyert hazai pályán, döntőbe jutott a Sopron Basket a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.12. 20:13

Versmondással (is) hangoltak a győri kosarasok a bajnoki elődöntőre

Kosárlabda
2025.04.11. 13:46

Kikapott a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
2025.04.09. 22:26

A DVTK döntős a női kosár NB I-ben; a Győr 17 pontos hátrányból felállva egyenlített a Sopron ellen

Kosárlabda
2025.04.09. 19:52

Női kosárlabda NB I: idegenben nyert az ELTE BEAC

Kosárlabda
2025.04.07. 17:55

Férfi kosár NB I: magabiztos pécsi győzelem a Kecskemét ellen

Kosárlabda
2025.04.06. 19:57
Ezek is érdekelhetik