Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

K. Zs.K. Zs.
2025.09.10. 22:10
null
Luka Doncic (balra) megnyerte a dobópárbajt Franz Wagner ellen, de a győzelemnek a német örülhetett (Fotó: Getty Images)
Németország remek utolsó negyedének köszönhetően 99–91-re legyőzte Szlovéniát a férfi kosárlabda Európa-bajnokság Rigában zajló negyeddöntőjének szerdai programjában, bejutott a legjobb négy közé, ahol Finnország lesz az ellenfele. A Grúziát 93–79-re megverő finn válogatott története során először játszhat Eb-elődöntőt.

NÉMETORSZÁG–SZLOVÉNIA 99–91

Kezdetben felváltva estek a kosarak, azonban 17–15-ös német vezetésnél nagyon elkapták a fonalat a szlovénok: a következő 21 pontból 17-et ők szereztek – Luka Doncic két, Klemen Prepelic egy triplát ágyúzott be. Fürge lábakon mozgott a szlovén védelem, a németek kevés tiszta dobóhelyzethez jutottak – rontottak is rengeteget, különösen Dennis Schröder célzott gyengén (3/10 a nagyszünetig).

A szlovén előny tíz pont fölé kúszott (21–34), Aleksander Sekulic kapitány megtehette, hogy nemcsak az első játékrész végén, hanem a második elején is pihentette a faultproblémákba keveredő Doncicot. Daniel Theis és Franz Wagner látványos közeli kosaraival megindultak a németek, Andreas Obst is behajította első tripláját, 39–39-nél együtt volt a két csapat. Aztán újra az időközben visszatérő Doncic percei következtek, a vezér triplát, duplát, büntetőt is a helyére küldött, így hatpontos szlovén előnnyel zárult az első húsz perc.

Doncic 22 pontnál tartott, de addigra behúztak a neve mellé három személyi hibát is – kulcskérdésnek tűnt: meddig maradhat a pályán? Ráadásul három perc sem telt el a folytatásból, amikor Schröder kiharcolta a szlovén óriás negyedik személyi hibáját is (belemenés). Dupla vagy semmi alapon Doncic akcióban maradt, kosarat dobott, asszisztot osztott (52–59), a társak pedig igyekeztek tehermentesíteni, főleg hátul. Miközben a németek továbbra is rosszul dobtak, Wagner pedig elszürkült, Doncic is, majd Prepelic is bedobott egy hármast a világ végéről (64–73).

Doncic újra pihenhetett egyet, viszonylag megnyugtató volt az előny, csakhogy a harmadik negyed végén Tristan Da Silva pattanót szedett, és a saját térfeléről egy elképesztő dudaszós triplával négy pontra csökkentette a németek hátrányát (70–74).

Ami az egyik oldalon hatalmas lélektani löket, a másikon átmeneti elsötétítés... És valóban, Obst triplája után már a németek vezettek (77–74)!

Doncic újra játékban volt, és ha védekezésben nagyon kellett is vigyáznia, a pontokat továbbra is termelte, ötödik jó triplájával megint az ő csapata vezetett (85–86). Schröder a legjobbkor találta meg a gyűrűt a triplavonalon túlról (1/8 akkor), újra a németek kerültek lépéselőnybe, és – profitálva a fáradó szlovénok szaporodó támadásbeli pontatlanságaiból is – onnantól már elég sokszor odajutottak a vonalra ahhoz, hogy elaraszoljanak a 99–91-es győzelemig.

FINNORSZÁG–GRÚZIA 93–79

A torna két meglepetéscsapatának mérkőzését nagyon jól kezdték a finnek, már az első negyed végén tíz pont felett volt az előnyük, a másodikban húszpontos különbség is kialakult (57–37).

A grúzok a második félidőben fokozatosan faragtak a hátrányból, a negyedik játékrész elején felkapaszkodtak hat pontra (73–67), akkor azonban az addig pont nélküli Miro Little bevágott egy triplát, amivel lökést adott a megtorpanó finn csapatnak – és ez elég is volt a végső dudaszóig.

Az északiak bátran dobtak távolról, 17 hárompontosuk célba talált, ami döntőnek bizonyult.

Finnország – amelynek eddigi legjobb Európa-bajnoki helyezése a hatodik volt (1967) – a német csapattal találkozik az elődöntőben.

FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, RIGA
Negyeddöntő
Németország–Szlovénia 99–91 (21–32, 24–19, 25–23, 29–17)
Ld: F. Wagner 23, Schröder 20, Theis 15, ill. Doncic 39, Prepelic 13, Hrovat 11
Finnország–Grúzia 93–79 (28–15, 29–25, 14–22, 22–17)
Ld: Jantunen 19, Markkanen 17, Maxhuni 15, Salin 14, ill. Mamukelasvili 22, Szanadze 19, Sengelija 18, Bitadze 14

Lauri Markkanen 17 ponttal, hat lepattanóval és négy dobásblokkolással vette ki a részét a finn sikerből (Fotó: Getty Images)

Kedden játszották
Törökország–Lengyelország 91–77 (19–19, 27–13, 19–18, 26–27)
Litvánia–Görögország 76–87 (19–24, 19–20, 14–20, 24–23)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Szeptember 12., péntek
16.00: Görögország–Törökország
18.00: Németország–Finnország

A döntőt és a bronzmeccset szeptember 14-én játsszák le.

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

A lengyelek nagyot hajráztak, de Hazer és Osmani végleg megtörte az ellenállásukat.

 

 

Legfrissebb hírek

Nagyon rosszul öregedett a német kommentátor véleménye Paraguayról

Foci vb 2026
2 órája

Eladta a ruháit, hogy gyógyíttatni tudja gyermekét a hős paraguayi kapus

Foci vb 2026
5 órája

Jürgen Klinsmann: Ez a katasztrófa mindenki felelőssége

Foci vb 2026
6 órája

Fejjel mentünk a falnak – így reagáltak Németországban a válogatott kiesésére

Foci vb 2026
8 órája

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
9 órája

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
9 órája

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
10 órája

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
14 órája
Ezek is érdekelhetik