Férfi kosár: kicserélődött, de a korábbinál egységesebb a Honvéd kerete

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2025.09.18. 11:36
null
Zlatko Jovanovic (Fotó: honved.hu, archv)
A jövő héten kezdődő élvonalbeli idény előtt sajtótájékoztatót tartott a fővárosi klub, amelyen alapvető célként a bennmaradást jelölték meg.

Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott a honi férfi kosárélvonal egyetlen budapesti csapata, az Endo Plus Service-Honvéd, amely sorozatban a negyedik idényét kezdi meg a jövő héten az NB I-ben. Gergely István, a Honvéd ügyvezető elnöke elmondta, a gárda költségvetése viszonylag kötött, az akadémia az elsődleges a klub életében, ugyanakkor mindenki szeret nyerni, és minél előbb akar végezni a bajnokságban. A nézők és a honvédosok lojalitásának biztosításához szükség van a csapatsportágakra, ezek egyike a kosárlabda, amely látványos, szép sportág, és a fővárosiak ebben az évadban is szeretnének helytállni az első osztályban – az alapvető cél a bennmaradás és hogy mindig sikerüljön egy kicsit előrelépni. Az elnök angolul is köszöntötte a négy új légióst, és közölt velük néhány gondolatot az alapvetésekről.

Fodor Márton szakmai vezető arról beszélt, az egyik legfontosabb az volt neki, hogy Zlatko Jovanovic edző a nyáron aláírja a szerződését a következő idényre is. Nagyon nehéz évad előtt állnak, két magyarnak negyven percen át a pályán kell lennie, és a Honvéd kerete teljesen kicserélődött. A lehetőségekhez mérten olyan, fiatal, a legutóbbinál egységesebb csapat alakult, amely az első számú cél, a bennmaradás kiharcolásához elég lehet, persze a sérülések elkerülése fontos volna. Pénteken az MVM-OSE Lions ellen játssza az együttes az utolsó felkészülési mérkőzését. Fodor hozzátette, szeretnék továbbvinni a „Honvéd-identitást”, kiemelt szerepet adni a fiataloknak, és beépíteni azokat, akik máshol esetleg kevesebb lehetőséghez jutottak.

Wieszt Attila, a névadó szponzor tulajdonos-ügyvezetője kifejezte büszkeségét, hogy támogathatják a Honvéd kosárlabdacsapatát, és biztosította a játékosokat, a szakmai stábot, hogy mögöttük állnak.

Zlatko Jovanovic, a délszláv vezetőedző elmondta, mindenki nagy erőfeszítéseket tett, hogy jó csapat épüljön. Jó személyiség, jó karakter, ezek a legfontosabb tulajdonságok egy játékosnál, utána jön a többi. Nagyon érdekes évad várható szerinte is az új „magyarszabály” miatt, és mert elvesztettek két válogatott játékost, Filipovics Stefant és Tanoh Dez Andrást.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: távozik a Falco szerb irányítója

Kosárlabda
22 órája

Hosszabbítás után verte meg a DEAC a Szombathelyt a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:50

Férfi kosár NB I: kiütéses Alba-siker a Szeged ellen

Kosárlabda
2026.01.30. 20:22

Férfi kosárlabda NB I: hosszabbításos Alba-győzelem Kaposváron

Kosárlabda
2026.01.25. 21:02

Férfi kosár NB I: a Falco legyőzte a Sopront, kikapott a ZTE Debrecenben

Kosárlabda
2026.01.24. 20:31

Férfi kosár NB I: száz pont fölött a Szolnok, simán le is győzte a Kecskemétet

Kosárlabda
2026.01.22. 19:53

Férfi kosár NB I: az Alba, a Falco és a Kaposvár is győzött

Kosárlabda
2026.01.10. 21:27

Férfi kosár NB I: száz pont felett a KTE, győzelem az Oroszlány ellen

Kosárlabda
2026.01.09. 19:44
Ezek is érdekelhetik