Belgrádban hasalt el a Real Madrid, Törökországban hengerelt a Panathinaikosz a férfi kosár Euroligában

M. B.M. B.
2025.10.17. 23:21
Alaposan elpáholta a Realt a Crvena zvezda (Fotó: Getty Images)
Hat mérkőzést rendeztek a férfi kosárlabda Euroliga pénteki játéknapján.

Az első negyed végén még a Real Madrid vezetett öt ponttal a Crvena zvezda vendégeként, de a folytatásban már a szerbeknek állt a zászló, akik a nagyszünet előtt ledolgozták hátrányukat s fordítottak is, majd a fordulás után meg sem álltak egy magabiztos, 15 pontos győzelemig. 90–75

Az Anadolu Efes az első negyedben még vezetett, míg a másodikban tapadni tudott az időközben fordító Panathinaikoszra, de a szünet után nem találta az ellenszert a vendégek (ironikus módon) török légiósára, Cedi Osmanra, aki 60 százalékos pontossággal triplázott, s végül 29 dobott ponttal zárta a görög győzelemmel végződő találkozót. 81–95

A játéknap egyik (látszólag) legsimább meccsén a fénykorában számos NBA-csapatnál megforduló Nikola Miroticcsal a soraiban felálló Monaco végig vezetve fektette két vállra a Valenciát. A hercegségbeliek remek első két negyedet produkálva 20 (!) ponttal vezettek a nagyszünetben, ezt követően viszont őrült hajrába kezdett a spanyol együttes, amely a nagy erőfeszítés dacára végül „csak” hat pontra csökkentette a hátrányát, fordítani már nem tudott.  90–84

Az ASVEL és a Bologna franciaországi csatájának első három negyede fordulatos küzdelmet, de jobbára hazai vezetést hozott. A negyedik játékrészben viszont megrázták magukat az olaszok, s a meccset 36 ponttal záró Carsen Edwards vezérletével nyerni tudtak. 83–90 

A játéknap utolsó két mérkőzésén a Hapoel Tel-Aviv egy rendkívül szoros találkozó végén tudott nyerni Párizsban (88–89), míg a Partizan Beograd magabiztos játékkal győzött a Baskonia otthonában (79–91). 

KOSÁRLABDA 
FÉRFI EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 5. FORDULÓ
Crvena zvezda (szerb)–Real Madrid (spanyol) 90–75 (20–25, 23–14, 24–14, 23–22)
Anadolu Efes (török)–Panathinaikosz (görög) 81–95 (21–22, 21–21, 10–26, 29–26)
Monaco (francia)–Valencia (spanyol) 90–84 (27–22, 30–15, 14–25, 19–22)
ASVEL Villeurbanne (francia)–Virtus Bologna (olasz) 83–90 (24–21, 18–19, 22–21, 19–29)
Baskonia (spanyol)–Partizan Beograd (szerb) 79–91 (20–22, 20–26, 24–18, 15–25)
Paris Basketball (francia)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 88–89 (25–26, 19–19, 26–21, 18–23)

 

Legfrissebb hírek

Real Madrid: tovább folytatódik a jogi hercehurca a Bernabéuban tartott koncertek ügyében

Spanyol labdarúgás
15 órája

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 7:43

Kiderült, kiért ajánlott 150 millió eurót a Real Madrid – hiába...

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 19:41

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05

A Bernabéuban járt XIV. Leó pápa, a Real Madrid az ő nevével árul mezt

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 07:50

Nem borult a papírforma, Florentino Pérez maradt a Real Madrid elnöke

Spanyol labdarúgás
2026.06.08. 01:02

A Benfica megerősítette, hogy kapott ajánlatot Florentino Péreztől José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 11:02
Ezek is érdekelhetik