Brady Skeens optimistán tekint a jövőbe

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.11.13. 07:16
null
Brady Skeens (balra) nyolc pontot dobott a Levice ellen (Fotó: FIBA)
A pozsonyi BL-meccsen 33 percen át vezető, de a hajrában a Patrioti Levice ellen két ponttal alulmaradó Szolnok amerikai centere szerint a folytatásban nem az esetleg a csapatra kerülő nyomással kell foglalkozniuk, hanem önmagukkal.
Kosárlabda
2025.11.11. 20:35

Férfi kosár BL: 15 pontos előnyt adott le, és kikapott Pozsonyban az Olaj

A szolnokiak legjobbja a 25 pontos Austin Barnes volt, a másik oldalon Rickey McGill 29 pontot dobott.

Fájdalmas vereséget szenvedett el kedd este az NHSZ-Szolnoki Olajbányász Pozsonyban, a Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában. Az első negyedben 15 ponttal vezető együttes 73–71-re kikapott a második félidőben óriási formajavulást mutató Patrioti Levicétől. Túl sok értelme nincs arról beszélni, mi lett volna, ha nyer a csapat, de tény: gyakorlatilag bebiztosította volna a helyét a folytatásban (a csoportkör után az első helyezettek automatikusan a második körbe jutnak, a másodikok és a harmadikok pedig playint játszanak az egyik fél második győzelméig). Azért is érezhették magukat rosszul a szolnokiak, mert Auston Barnes egyenlített az összecsapás végén egy remek középtávolival, de a dobás egy másodperccel a dudaszó után ért célba. A találkozón 33 percig vezettek, jobban dobtak mezőnyből és a büntetővonalról is, s időnként szép csapatjátékot mutattak a főleg az egyéni képességekre építő szlovákokkal ellentétben – Somogyi Ádámnak egymaga több gólpassza (10) volt, mint az ellenfél gárdájának összesen (9).

„A végjátékban is voltak jó dobóhelyzeteink, de nem értékesítettük őket. Az emberek emlékezetében az utolsó pillanatok maradnak meg az ilyen találkozókból – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a meccs után a Szolnok felé tartó csapatbuszon Brady Skeens, az Olaj amerikai centere, aki nyolc pontot, 11 lepattanót és három gólpasszt jegyzett, ezzel a második legjobb teljesítményindexe volt a szolnoki együttesben (az élen a 25 pontos Auston Barnes zárt). – A mérkőzés nagy részében jól játszottunk, de a második félidőben hagytuk, hogy a Levice ritmust fogjon. Ezen javítanunk kell a jövőben. Az amerikai hátvédek, Rickey McGill és Gabe Dorsey is elkapták a fonalat, nehéz, időnként lehetetlen helyzetből is kosarakat szereztek, de az is igaz, néha ziccert dobhattak, ami a mi védekezési hibánkból fakadt. Volt esélyünk győzni, ezért nehéz ezt most lenyelni.”         

Szolnoki siker esetén a a csapat szinte nem is végezhetett volna rosszabb helyen, mint a harmadik, így viszont a játékosok számításai és a papírforma érvényesülése esetén alighanem még egy győzelem kell ahhoz, hogy ott lehessen a a playinben. A Szolnok az 5. fordulóban a VEF Rigához utazik (a letteket Miskolcon egy ponttal verte meg a Szolnok), majd hazai pályán az AEK Athén ellen zárja a csoportkört. 

„Nagyon közel voltunk ahhoz, hogy bebiztosítsuk a folytatást, nem jött össze – folytatta Skeens, aki 11.3-as átlagával a BL második legjobb lepattanózója. – Így is a mi kezünkben van a sorsunk, egy meccset még meg kell és meg is tudunk nyerni. A Rigát egyszer már legyőztük, s szerintünk az AEK sem verhetetlen, még úgy sem, hogy a sorozat első számú favoritjának rangsorolja a nemzetközi szövetség. A lényeg, hogy ne azzal foglalkozzunk majd a folytatásban, hogy mekkora nyomás van vagy kerülhet ránk, hanem a saját játékunkra figyeljünk és javítsuk a hibákat”.   

Versenyben a Falco a továbbjutásért
 

Fontos győzelmet aratott kedd este Aarhusban a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a negyedik számú kupasorozatban, a FIBA Európa-kupában. A H-jelű kvartett 5. fordulójában Váradi Benedek (23 pont) és a brit Jubrile Belo (19 pont) vezetésével a Bakken Bearst 90–79-re megverő sárga-feketék az utolsó játéknapon a ciprusi Famagusta otthonában lépnek pályára és ha nyernek, minimum második helyen zárnak a négyesben (a spanyol Zaragoza ha kétszer győz, akkor első lesz). Az első csoportkörből a tíz kvartett első helyezettjei, valamint a hat legjobb második pozíciós együttes jut a következő körbe.

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosár BL: 15 pontos előnyt adott le, és kikapott Pozsonyban az Olaj

Kosárlabda
2025.11.11. 20:35

Vedran Bosnic félpályás találata a délelőtti edzésen elvitte a prímet

Kosárlabda
2025.11.11. 13:44

Győzelemmel biztosíthatja a továbbjutását a Szolnok a férfi kosár BL-ben

Kosárlabda
2025.11.10. 21:11

NBA: 2027 októberében indulna az európai liga

Kosárlabda
2025.11.08. 10:54

Férfi kosárlabda NB I: legyőzte a Fehérvárt a címvédő Szolnok

Kosárlabda
2025.11.05. 20:36

Nagy izgalmak után egypontos Szolnok-siker a kosárlabda Bajnokok Ligájában

Kosárlabda
2025.10.29. 20:07

A szolnoki kosarasok nagyon szeretnek Miskolcon BL-meccset játszani

Kosárlabda
2025.10.29. 08:49

Férfi kosár NB I: simán nyert a címvédő Szolnok, kikapott Kecskeméten a Pécs

Kosárlabda
2025.10.24. 20:04
Ezek is érdekelhetik