A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Nem tudjuk, hol jár most a szombathelyi klubnál az idény eddigi részének elemzése, a teljesítmény kivesézése, az biztos, hogy a csapat szenteste előtt egy nappal erős üzenetet küldött, hiszen 20 ponttal verte hazai pályán a forduló előtt harmadik helyezett Alba Fehérvárt.
Valamit megéreztek a vasi drukkerek, mert a meccs előtt tényleg özönlöttek az Aréna Savariába, sokan úgy lehettek vele, elég volt a vásárlásból, vagy éppen a gyakran előforduló, karácsony előtti otthoni vitákból, és meg akarták nézni a 10. fordulóból rangadót.
Apropó, 10. forduló…
A meccs eredeti időpontjában Marchelus Avery még az Egis Körmend játékosa volt, sőt, a 8. fordulóban 16 pontot szerzett az Alba ellen a piros-feketék színeiben, tevékenyen hozzájárulva ahhoz, hogy a fehérváriaknál a spanyol Lluis Riera Martí repüljön, és érkezzen az előző idényben a Szolnokkal bajnokságot nyerő Oliver Vidin a kispadra, akivel az előző négy meccsüket megnyerték a Fejér vármegyeiek. Avery a múlt héten szerződött Körmendről a Falcóhoz, és pályára léphetett, információink szerint azért, mert az összecsapást a szombathelyiek nemzetközi kötelezettsége miatt halasztották.
És ha már Avery a pályán volt, bizonyított is. Rögtön a második percben egy triplával köszönt be, majd megmutatta, hogy atletikus, gyors, agresszívan támadja a gyűrűt, és távolról is jól céloz. Az amerikai magasbedobó végül 21 pontnál, közte három triplánál állt meg, egyik kulcsszereplője volt a Falco 20 pontos győzelmének.
A szombathelyiek talán az első negyed második felében szenvedtek egy kicsit, akkor látszott, hogy Vidin mester milyen védekezést vár el az Albától, de mivel a vendégeknél Filipovics Stefan sérülés miatt hiányzott, Omenaka Godwin pedig a 11. percre összeszedte harmadik személyi hibáját, a 24.-ben pedig ki is pontozódott, borult a rotáció, változott a szerkezet, és nem volt hatékony a vendégcsapat.
A Falco viszont végig energikus, kemény játékot mutatott be, Avery mellett Perl Zoltán megint hozta magát, Váradi Benedek gyilkos triplákat engedett el, de a szombathelyieknél a csapatjáték dominált, így a második félidőben egyszer sem kellett igazán megijedniük.
A sárga-feketék másodikként várják az alapszakasz második felét, az Alba az egymás elleni eredményének köszönhetően negyedikként, ez pedig a Magyar Kupa negyeddöntőinek sorsolásánál nem lehet mindegy, hiszen az első nyolcból bárki bárkit kaphat, és a tabellán előrébb álló lesz a pályaválasztó az egymeccses párharcban.
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 10. FORDULÓ
FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–ALBA FEHÉRVÁR 93–73 (22–22, 28–19, 20–19, 23–13)
Szombathely, 3010 néző. V: Cziffra, Györffy, Major
FALCO: VÁRADI 12/12, Tanoh Dez 8, Whelan 9/3, AVERY 21/9, BELO 10. Csere: PERL 20/3, Jovanovics, BOGNÁR 10/6, Keller Á., Novakovics 3, Verasztó, Herger. Edző: Milos Konakov
FEHÉRVÁR: Pongó Marcell 13/9, VOJVODA 16, BIGELOW 18/12, Stuckman 9/6, Omenaka 2. Csere: Philmore 8, Joseph 5/3, Németh Á., Osztoics 2, Takács Martin. Edző: Oliver Vidin
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9–4. 4. p.: 11–11. 8. p.: 17–20. 12. p.: 30–22. 16. p.: 36–32. 17. p.: 44–34. 20. p.: 50–41. 24. p.: 59–49. 26. p.: 66–53. 30. p.: 70–60. 34. p.: 80–67. 37. p.: 86–69
Kipontozódott: Omenaka (24. p.)
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov: – Jó iramú mérkőzést játszottunk, jó energiákkal léptünk pályára, nagyon örülök a győzelemnek és a mutatott játéknak is. Végig nagy iramot diktáltunk, ennek a negyedik negyedben lett meg az eredménye, amikor már frissebben mozogtunk ellenfelünknél, és nagyobb előnyt építettünk ki. Rangadóhoz méltó szurkolást, támogatást kaptunk a nézőktől, remélem, hogy ezzel a győzelemmel szép karácsonyi ajándékkal kedveskedtünk nekik.
Oliver Vidin: – A jobb csapat nyert, de hozzá kell tennem, hogy mi ezúttal csak a tudásunk talán ötven százalékát mutattuk meg. A gólpasszok száma nagyjából hasonló, mégis húsz ponttal elvert minket a Falco, mert nagyon gyengén mentünk bele a párharcokba, nagyon puhán oldottuk meg az egy az egy elleni szituációkat. Ráadásul mivel Omeneka korán kipontozódott, voltak problémáink a rotációval, kényszermegoldásokkal próbálkoztunk. Tanulnunk kell ebből a meccsből.
| VÉLEMÉNY |
| Marchelus Avery, a Falco magasbedobója: – Nagyon vártam ezt a meccset, végre bemutatkozhattam a hazai közönség előtt. Ráadásul sokat hallottam az aréna hangulatáról, amire kíváncsi voltam. Éppen ezért nagy élmény volt nekem a mérkőzés. A stáb azt kérte tőlem, játsszak nyugodtan, mutassam meg, hogy mit tudok, igyekeztem hasznos tagja lenni a csapatnak. És alaposan fel is készültünk az Albából. |
| Godwin Omenaka, az Alba centere: – Nem kezdtük jól a meccset, hiányzott a játékunkból a kellő agresszivitás. Míg a Falco végig jó ritmusban játszott, agresszívan védekezett. Ellenfelünk többször meglépett, többször is fel kellett zárkóznunk, ami sok energiát emésztett fel. |
| AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA | M | Gy | V | L–K | Relatív | P |
| 1. Szolnok | 13 | 12 | 1 | 1218–1003 | 0.962 | 25 |
| 2. Szombathely | 13 | 10 | 3 | 1170–1029 | 0.885 | 23 |
| 3. Kaposvár | 13 | 8 | 5 | 1179–1150 | 0.808 | 21 |
| 4. Fehérvár | 13 | 8 | 5 | 1190–1154 | 0.808 | 21 |
| 5. Honvéd | 13 | 7 | 6 | 1058–1031 | 0.769 | 20 |
| 6. Debrecen | 13 | 7 | 6 | 1048–1096 | 0.769 | 20 |
| 7. Paks | 13 | 7 | 6 | 1164–1131 | 0.769 | 20 |
| 8. Sopron | 13 | 7 | 6 | 1055–1049 | 0.769 | 20 |
| 9. Körmend | 13 | 7 | 6 | 1183–1185 | 0.769 | 20 |
| 10. Zalaegerszeg | 13 | 5 | 8 | 1116–1161 | 0.692 | 18 |
| 11. Kecskemét | 13 | 4 | 9 | 1009–1094 | 0.654 | 17 |
| 12. Oroszlány | 13 | 3 | 10 | 1068–1154 | 0.615 | 16 |
| 13. Pécs | 13 | 3 | 10 | 1051–1121 | 0.615 | 16 |
| 14. Szeged | 13 | 3 | 10 | 959–1110 | 0.615 | 16 |
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, amíg azonban nem játszik mindegyik csapat egymással, a tabellában a pontkülönbség dönt.

Az Alba Fehérvár hosszabbításban nyert Kecskeméten







