3x3-as kosárlabda: Papp Klaudia nélkül is a vb-kijutás a cél Szingapúrban

2026.04.07. 11:31
null
Papp Klaudia nem léphet pályára a selejtezőben (Fotó: Kovács Péter)
A sérült Papp Klaudia nélkül is a világbajnoki szereplés kivívása lesz a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott célja a hétvégén Szingapúrban sorra kerülő vb-selejtezőben.

A hatcsapatos tornán Jakab Máté szövetségi kapitány együttese – amely szeptemberben a negyeddöntőig jutott a koppenhágai Európa-bajnokságon – az A jelű trióba került Egyiptom és Litvánia mellé, és a kétszeres Afrika-bajnok ellen kezdi meg szereplését. Mint arról már hírt adtunk, a csapat alapemberének számító Papp Klaudia a vasárnapi Magyar Kupa-döntőben egy könyöklés következtében súlyos arcsérülést szenvedett, eltörött a felső állkapcsa, és két foga kilazult, így hetekre harcképtelenné vált. A Sopron Basket irányítójának távollétében a szakvezető Böröndy Vivient, Tóth Frankát, Dávid Miát és Szerencsés Tamarát jelölte a vb-selejtezőre.

Kosárlabda
Tegnap, 10:15

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Böröndy Vivien érzelmes interjút adott a kupagyőzelem után.

„Szerettem volna még a Sepsiszentgyörgyben légióskodó Szabó Fannit is újra behívni, de egyeztetési problémák miatt ezt nem tudtuk megoldani – nyilatkozta az MTI-nek Jakab Máté.Március közepén tartottunk egy négynapos edzőtábort, és most a kvalifikációs torna előtt is lesz pár napunk arra Szingapúrban, hogy edzőmeccseket játsszunk. Fontos, hogy szombaton a csoportban az első vagy második helyen végezzünk, mert a cél a válogatott összetételétől függetlenül az, hogy ott legyünk a vb-n.” 

A két trióból az első és második helyezettek jutnak be az elődöntőbe, ahol vasárnap keresztbejátszanak egymással. Az elődöntő győztesei kijutnak a világbajnokságra, a harmadik kvóta pedig a két vesztes csatájának a győztesét illeti meg.

A vb-nek június 1. és 7. között Varsó ad otthont.

3x3-AS KOSÁRLABDA
A vb-selejtező csoportbeosztása
A-csoport: MAGYARORSZÁG, Egyiptom, Litvánia
B-csoport: Fülöp-szigetek, Brazília, Szingapúr

A magyarok csoportmérkőzései
Szombat
9.45: Magyarország–Egyiptom 
11.25: Magyarország–Litvánia 

 

Legfrissebb hírek

NBA: zsákolóbajnokságot indít Shaquille O'Neal

Amerikai sportok
2 órája

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
Tegnap, 10:15

NBA: Cooper Flagg 45 ponttal vezette győzelemre a Mavst a Lakers ellen

Amerikai sportok
Tegnap, 8:24

A Soproné lett az arany – állva halt meg az első nyolc percben sokkban lévő Szekszárd

Kosárlabda
2026.04.05. 20:25

Kosárlabda: továbbra is megállíthatatlan a MAFC serdülő fiúcsapata

Utánpótlássport
2026.04.05. 18:15

Női kosárlabda Magyar Kupa: papírforma pécsi győzelem a helyosztón

Kosárlabda
2026.04.05. 17:45

A magyar válogatott center lett a hét játékosa az Euroligában

Kosárlabda
2026.04.04. 13:45

NBA: a 19 éves Cooper Flagg 51 ponttal történelmet írt

Amerikai sportok
2026.04.04. 10:07
Ezek is érdekelhetik