Női kosárlabda NB I: Josepovits Kinga köré épülhet az új Pécs

GY. F.GY. F.
2026.07.23. 09:50
null
Djokics Zseljko, a pécsiek vezetőedzője (Fotó: Nemzeti Sport)
Djokics Zseljko korábban csak szerelemként tekintett az edzősködésre, most már munkaként is néz rá, és tudja, új kezdet következik a bajnokcsapatnál.

Megfogyatkozva, de elszántan – akár ez is lehetne az idei bajnok NKA Universitas Pécs jelszava, amelyből több meghatározó játékos távozott, nem indul a nemzetközi porondon, ám voltaképpen ütőképes keretet hozott össze a következő évadra, és szerezhet szép perceket a szurkolóknak. Megkerestük Djokics Zseljko vezetőedzőt, hogyan élte meg a nyáron történteket, és mire számít csapatától a jövőben.

„Nagyon szomorúan fogtam fel a történteket, azt éreztem, senkit sem érdekel a klub Pécsen, hiába vagyunk kosárlabdaváros. Lehetett volna dinasztiát építeni, szépen szerepelni Európában is, minden játékos harminc év alatti volt, előttük a karrier, sajnos mindhiába. Az edzősködésre korábban csak szerelemként tekintettem, most már munka is, új kezdet van. Fájó szívvel néztem múlt hét csütörtökön az Euroliga- és Európa-kupa-sorsolást, mert az orosz csapatok hiányában továbbra is kiegyenlített a mezőny, csak a Fenerbahce és a Galatasaray emelkedik ki, lehetett volna keresnivalónk az elitben. De az élet megy tovább, olyan együttest kell összerakni, amellyel újra van értelme dolgozni” – szögezte le a szerb-magyar szakember.

A két új külföldi érkező egyike Tina Cvijanovic. Djokics mester hangsúlyozta, a legutóbbi két pécsi évadát leszámítva folyamatosan volt szlovén vagy szlovén kötődésű játékosa, és most ismét lesz. Cvijanovic fiatalon elment Olaszországba, előbb a B-, aztán az A-ligában szerepelt és gyűjtött tapasztalatot, válogatott, jó játékos, aki szeretne tovább fejlődni.

A másik légiós az amerikai Zada Williams, a legutóbbi idényt a Csatánál töltötte, Djokics szerint fizikumra ugyanolyan, mint Goree Cyesha, tetszett neki a játéka, és biztos tud segíteni Josepovits Kingának is a további fejlődésében, merthogy az együttest igyekeznek a fiatal magyar válogatott center köré építeni (csoda, hogy Pécsen maradt, miközben anyagilag nagyon kedvező ajánlatokat kapott – Djokics Zseljko abban bízik, hogy a közeljövőben Európa és a világ egyik igazán meghatározó kosárlabdázója lesz), miközben nagyon örülnek annak, hogy Studer és Török, a két Ágnes maradt a klubnál, valamint a szerb Nadija Szmailbegovics is, aki fontos szerepet játszott a DVTK elleni fináléban.

Az utószezoni munkát is elvégezték az NKA-nál, ahogy beszélgetőpartnerünk fogalmazott, a felkészülést a felkészülésre, ebben az akadémisták mellett a rutinos játékosok is részt vettek. Az is fontos, hogy a stáb együtt maradt a két segédedzővel, Iványi Dalmával és Hengán Hunorral, valamint Arnau Sacot erőnléti edzővel (Julia Reisingerová férjével), ez garancia a folytonosságra, és hogy az ifjú tehetségek a legjobb kezekben legyenek.

 „Szeretnénk mindig a legjobbak lenni, állandóan erre törekszem – mondta Djokics Zseljko. – Régóta nem jártam abban a cipőben, hogy nem kell heti két meccset játszanunk. Ehhez nincs szükség tíz profi játékosra, elég hét is, plusz a fiatalok, nem kell pihentetni a kulcs­embereket, játszhatnak nyugodtan harminc perceket. Úgy érzem, lesz a bajnokságban hat, hét, nyolc olyan csapat, amelyek közül bárki bárkit megverhet.” 

NKA UNIVERSITAS PÉCS, 2026–2027
Tina Cvijanovic (szlovén), Csirke Petra, Halmágyi Kata, Halmágyi Kitti, Ikládi Anna, Josepovits Kinga, Kecsmárik Olívia, Adenike Olawuyi (nigériai, hazai nevelésű), Studer Ágnes, Nadija Szmail­begovics (szerb, hazai nevelésű), Szücs Luca, Török Ágnes, Zada Williams (amerikai). Edző: Djokics Zseljko

 

Legfrissebb hírek

Két új légiós és két korosztályos bajnok a címvédő pécsi női kosárlabdacsapat keretében

Kosárlabda
2026.07.21. 14:23

Női kosárlabda NB I: marad az élvonalban a kieső Szigetszentmiklós – visszalépett a DKKA

Kosárlabda
2026.07.14. 18:54

Női kosárlabda NB I: kubai centerrel erősített a Szekszárd

Kosárlabda
2026.07.09. 09:55

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
2026.07.02. 10:10

Női kosárlabda NB I: ETO Basket néven folytatja a győri csapat

Kosárlabda
2026.07.01. 15:53

Még nem tudni, hány csapattal rajtol a női kosárlabda NB I következő idénye

Kosárlabda
2026.06.30. 12:30

Női kosár NB I: nigériai válogatott játékossal erősített a DVTK

Kosárlabda
2026.06.24. 13:47

A Pécs és a BEAC női kosárlabdacsapata sem vállalta a nemzetközi kuparészvételt

Kosárlabda
2026.06.23. 16:28