Dubei Debóra a Csata Szekszárd elleni játékáról: „Hazai pályán ez a minimum”

Második hazai mérkőzését már megnyerte a Csata TKK a női bajnokságban, és ez azért nagy szó, mert nehezebb volt, mint az első. Október 3-án az ETO Basket tíz ponttal győzött az E.ON Sportcsarnokban, aztán vasárnap a KSC Szekszárd hét ponttal alulmaradt. És feltételezzük, hogy a Szekszárd előrébb végez majd a bajnokságban az ETO-nál, bár erre nem tudunk és nem is akarunk garanciát vállalni. A győztes fővárosiak bedobójával, Dubei Debórával beszélgettünk, aki 13 ponttal, nyolc lepattanóval és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből.
„Az elejétől nagyon szerettük volna ezt a győzelmet, a Győr elleni meccs eléggé felborzolta a kedélyeket a klub háza táján – ecsetelte a nyáron szerződtetett játékos. – Mindenképpen javítani akartunk, fantasztikusan harcolt és küzdött a csapat védekezésben, nagyon jól koncentráltunk, ez lehetett a sikerünk kulcsa. A Győrrel szembeni bajnoki előtt sok mindenre felhívták a figyelmünket, hogy egyénileg ki mire képes, de ezt mi nem tartottuk észben, nem voltunk eléggé élesek. Viszont kellett az az »észbekapós« mérkőzés, teljesen összerántotta a csapatot, és hazai pályán az a minimum, ahogyan vasárnap játszottunk.”
Dubei nagyon szereti a közeget a Csatánál, jó döntésnek tartja, hogy oda igazolt. Örülne, ha egyre több néző szurkolna nekik, és úgy véli, ha a Szekszárd ellenihez hasonló meccseket prudukálnak, növekszik azoknak a budapestieknek a száma, akik esti szórakozásul a 13. kerületi kosárlabda-mérkőzést választják.
„Azért is szerződtem ide, mert tetszik, ahogy Tursics Krisztián edző gondolkozik – szögezte le. – Sok hasonló felfogású edzővel dolgoztam korábban, a taktika terén olyan sok újat nem tud mutatni, de így is vannak elemek, amelyek kihívást jelentenek nekem. Tudok azonosulni a koncepcióval, van új motivációm és a tapasztalatom is adva van. Nagyon korai még latolgatni az esélyeket, ki mire lehet képes, a Pécs bajnokként jelenleg a kilencedik helyen áll, de sok mérkőzés van hátra. Azt el tudom mondani, mi az én elképzelésem, szeretnék a legjobb négybe kerülni, de ezért tennünk is kell, jobban összeszokni. Sok játékos érkezett a legutóbbi évad keretéhez képest, és úgy gondolom, ha a szerencse is mellénk áll, és mindenki hozza az elvárható teljesítményt, ott lehetünk a legjobb négy között.”
Dubei Debóra a nyár elején vonult vissza a válogatottól, amelynek korábban kapitánya is volt, a márciusi vb-selejtezőn még remek játékkal segítette a csapatot. Véleménye szerint büszkék lehetünk a vb-8. lányokra, fantasztikusan teljesítettek, ennél jobb kimenetel csak az érem lett volna, ám nem lehetünk elkeseredve, pláne hogy sok hátráltató tényező nehezítette a felkészülést. Többen is magas szintre léptek, mindig akadt valaki, aki a hátán vitte az együttest. Hozzátette, már képes két lépés távolságból szemlélni a történteket, nem játszott el a gondolattal, hogy ott lenne a pályán, karrierjének azt a szakaszát teljesen lezárta, és szurkolt a válogatottnak, örült a sikerének.

Női kosár: nem volt könnyű dolga, de nyert a DVTK

Női kosárlabda NB I: a címvédő Pécs kiütötte a Vasast

NŐI KOSÁRLABDA NB I, 2026–2027






