Tóth Franka: A Nis elleni mérkőzés nem volt annyira sima, mint amit a végeredmény sugall

TIZENNYOLC PONTOS SIKERREL kezdte az Európa-kupa csoportkörét a Sopron Basket, miután hazai pályán 89–71-re legyőzte a szerb Nist az I-jelű kvartettben. A Euroliga-selejtezőt a litván Kibirkstis Vilnius ellen saját csarnokában elveszítő együttes egy éve majdnem ugyanebből a szituációból indult, akkor a nyeretlenül lejátszott El-csoportkör után csúszott vissza a második számú sorozatba, amelyben a nyolcaddöntőben a görög Athinaikosz búcsúztatta.
Az Európa-kupa szerb újonca szerda este egyetlen másodpercig sem vezetett Sopronban, de tegyük hozzá, ez volt a papírforma. Tóth Franka, a TFSE-től nyáron érkezett magasbedobó jól mutatkozott be a sorozatban, a Nis ellen 22 perc alatt 11 pontot, öt lepattanót, két labdaszerzést és egy gólpasszt jegyzett. A 25 éves, 187 centiméter magas kosarast elsőként nem erről, hanem az Euroliga-selejtezőről kérdeztük.
„Valójában hat éve volt a hivatalos bemutatkozásom az Euroligában, a DVTK-val Izmitben játszottunk selejtezőt a törökökkel, s az utolsó két percben pályára kerülteme én is – mondta Tóth, aki az említett mérkőzésen, 2020 őszén a Belediyespor elleni idegenbeli 17 pontos vereség során valóban átesett a nemzetközi tűzkeresztségen, ráadásul két pontot és két lepattanót is szerzett. – Ám tény, az érdemi debütálás a Kibirkstis ellen volt Sopronban. Erre a meccsre hegyeztük ki a felkészülést, vártuk, noha a végeredmény és a mutatott játék nem ezt tükrözte. Csalódásként éltük meg, butaságokat csináltunk, nem csapatként játszottunk, kár érte. Ez a meccs megmutatta, merre kell továbbmennünk, a tanulópénzt megfizettük.”
A Sopron a csalódást keltő vereség után Győrbe utazott bajnokira a 2. fordulóban és 25 ponttal nyert.
„Egyértelműen úgy utaztunk a megyei rangadóra, hogy nyerni kell, hogy felálljunk a kudarcból, mert annak tekintettük, hogy nem jutottunk be az Euroligába – folytatta Tóth. – Ez domináns játékkal sikerült, magunknak is meg akartuk mutatni, mit akarunk, mit képviselünk. A Nis elleni Ek-rajt előtt azt éreztük, képesek lehetünk újra a nyolcaddöntőig jutni, mint legutóbb. Kezdésnek jó volt ez a meccs, de még meg kell tanulni csapatként játszani, nagyobb felelősséget vállalni védekezésben. Az összecsapás egyébként nem volt annyira sima, mint amit a végeredmény sugall.”
A nyáron a 3x3-as válogatottban (a belgiumi Európa-bajnokság nem sikerült, két vereséggel a csoportkör után kiesett csapatunk) szereplő magasbedobót a környezetváltásról is kérdeztük.
„Jól érzem magam, a város is tetszik, a csapatról és a klubról csak jót tudok mondani. Sokat edzünk, de erre is készültem, így is élvezetes a munka, mert régóta erről álmodtam, hogy egy tényleg profi klubban kosarazhatok. Mosolygok akkor is, amikor fáradtan indulok edzésre! Versenyhelyzet van a kereten belül, ez nekem új, de tudok még előrelépni. Ehhez el kell sajátítani a rendszert. Bőven van még fejlődési lehetőség a csapatban, de össze kell szokni, mert sok az új arc.”
A Sopron az Európa-kupában a 2. fordulóban Németországba utazik: az első körben a portugál Benficától négypontos vereséget szenvedő Saarlouis Royals vendége lesz szerdán.
Szerdán elkezdődött az Euroliga alapszakasza is, két magyar válogatott játékos szintén pályára lépett: a Fenerbahcét fogadó Valencia, amelyhez a nyáron csatlakozott Takács-Kiss Virág, az elején 1.14 másodpercig vezetett az elitsorozat címvédője ellen, majd csúnya verést kapott (69–88). A francia Leila Lacan (19 pont) vezette törökök bár 21-szer adták el a labdát, kompenzáltak, hiszen 57 százalékkal dobtak mezőnyből és szemernyi esélyt sem hagytak a pályaválasztónak. Takács-Kiss csereként 22 percet játszott, ezalatt 12 pontot (közte egy tripla) és négy lepattanót jegyzett. Lelik Rékának és új csapatának, a szintén török Emlak Konutnak szépen sikerült a bemutatkozás: az újonc hazai pályán 85–61-re verte meg a lengyel Lublint. Nemzeti együttesünk kitűnősége ismét kiemelkedően kosárlabdázott, 36 perc alatt 13 pont, hét gólpassz és öt lepattanó került a lőlapjára. |

Lelik Réka bomba formában kezdett török klubcsapatában







