Új rekord: több mint tizenkét millióért kelt el Jordan meze

V. H. L.V. H. L.
2026.10.01. 10:20
null
Fotó: Getty Images
Csaknem négymilliárd forintot (12.26 millió dollárt) kellett fizetnie annak, aki megszerezte a Chicago Bulls legendájának, Michael Jordannak az amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 1998-as döntőjében viselt mezét.

Közel 4 milliárd forintért (12.26 millió dollárért) kelt el Michael Jordannek az 1998-as NBA-döntő harmadik mérkőzésén viselt meze, ezzel megdőlt a legendás kosárlabdázó személyéhez köthető sportrelikviák eladási rekordja.

A mezt – amelyet Jordan a Chicago Bulls színeiben játszott hatodik, egyben utolsó bajnoki címet hozó szezonjában, az úgynevezett Utolsó táncnak (Last Dance) keresztelt idényben viselt – Ryan Gough vállalkozó bocsátotta árverésre a Pharrell Williams alapította digitális aukciósház, a Joopiter közvetítésével.

Az eladás megdöntötte a Jordan-relikviák korábbi rekordját: a csúcsot eddig az ugyanazon döntősorozat első mérkőzésén viselt mez tartotta 10.091 millió dolláros árral.

„A sporttörténelemben kevés tárgy testesíti meg olyan tökéletesen a nagyságot, mint Michael Jordan 1998-as NBA-döntőbeli, harmadik mérkőzésen viselt meze. A Last Dance idején viselt mez egy olyan korszak csúcspontját jelképezi, amely globális kulturális jelenséggé emelte a kosárlabdát, és most már a piacra került legfontosabb, mérkőzésen viselt sportrelikviák között tartják számon” – olvasható a Joopiter online aukciós jelentésében, amely eredetileg 10 és 15 millió dollár közé becsülte a mez értékét.

Bár a mez ára rekordot jelent a Jordan-relikviák körében, még a felét sem éri el annak az összegnek, amelyet valaha mérkőzésen viselt sportrelikviáért fizettek aukción. Ez a rekord továbbra is a baseballos Babe Ruth nevéhez fűződik: a legendás játékosnak az 1932-es MLB-döntőben – amelyik meccsen előre jelezte, hogy home-runt (hazafutást) fog elérni – viselt meze 2024-ben 24.12 millió dollárért kelt el.

 

Legfrissebb hírek

Doncic és SGA 40 felett, Steph Curry is remekelt, Green bunyózott a maratoni NBA-játéknapon

Amerikai sportok
Tegnap, 9:17

Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált

Amerikai sportok
2026.11.02. 08:01

NBA: Wembanyama 43 pontot dobott; James és Embiid nélkül is nyert a 76ers

Amerikai sportok
2026.11.01. 09:37

Másodszor is legyőzte a 76ers a címvédő Knickset – videó

Amerikai sportok
2026.10.31. 08:32

NBA: Portlandben nyert a Grizzlies, továbbra is hibátlan – videók

Amerikai sportok
2026.10.30. 07:53

Jokics elérte a kétszáz tripla duplát, debütált az első helyen drafolt AJ Dybantsa – videók

Amerikai sportok
2026.10.29. 08:24

Tatum hosszabbításos dudaszós kosarával verte meg a Boston a Brooklynt – videók

Amerikai sportok
2026.10.28. 07:27

NBA: Curry hibátlanul dobott, az újonc csúcsot ért el – behúzta első győzelmét a Warriors

Amerikai sportok
2026.10.27. 10:44