Még várják a tehetségeket

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.02.28. 21:57
Címkék
Van a fővárosban egy tanintézmény, mégpedig a Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnázium, ahonnan egészen kiváló sportolók kerültek ki az elmúlt években, évtizedekben– a legutóbbi, 2000-es, Sydneyben rendezett olimpián Erdei Zsolt, Mandula Petra, Vári Attila, Székely Bulcsú és Märcz Tamás képviselte az egykori csanádisokat… –, és van a fővárosban egy labdarúgóutánpótlás-nevelő egyesület, a Grund 1986 FC. S miután e két intézmény törekvése közös (a tehetségek felfedezése és felnevelése), így a 2003–2004-es tanévben az iskolában már labdarúgóképzés is indulhat; Búzás László igazgató, valamint a Grund FC irányítója, Buzsáky Ákos úgy egyezett meg, hogy szeptembertől az első és ötödik osztályban, valamint a gimnázium első tagozatában is lesz futballosztálya a Csanádinak. A Grund FC szakmai vezetője, Buzsáky Ákos már az elmúlt évben sorra járta a gyermektornákat, utánpótlás-rendezvényeket, és több mint ötszáz fiatal közül választotta ki az igazán tehetségeseket. Közülük többen már beadták az iskolába a jelentkezési lapjukat, ám a jelenlegi nagycsoportos óvodásoknak és a tanulmányaikat a felső tagozaton folytató diákoknak márciusban még alkalmuk nyílik arra, hogy bizonyítsák a tehetségüket (a futballoktatáshoz kedvet érzőknek előzetesen a 257-6259-es telefonszámon lehet jelentkezniük). Az iskola oktatási rendje lehetőséget ad a napi két edzés megtartására, a diákok kiemelt óraszámban tanulják az érettségi tantárgyakat és az idegen nyelveket, s az intézménytől könnyedén, negyedórás buszozással elérhető a Grund FC sporttelepe. Az egyesület vezetői szeretnék elérni azt, hogy a játéktér műfüves borítást kapjon – aligha lenne kidobott pénz ez a befektetés…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik