Százhalombatta-Fót 1-0 - A mezőnyfölény nem járt együtt a pontszerzéssel

PALLAGI RÓBERTPALLAGI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2003.03.08. 23:42
Címkék

GÓLSZERZÔ
Bakó a 32. percben 18 méterről, laposan jobbal a bal alsó sarokba lőtt (1–0)

SÁRGA LAP
Horváth M. (sípszó előtt végzett el egy szabadrúgást) a 44., Szabó Z. (reklamálásért) az 54. percben

SZÖGLETARÁNY: 5:6 (2:3)

Már az első percekben megszerezhette volna a hazai csapat a vezetést, azonban Márkus Tibor gyengén gurított kapura, és a védők a gólvonalon menteni tudtak. Ezután hullámzott a játék, a hazaiak valamivel többet támadtak, többet birtokolták a labdát, de egészen a harmincadik percig komoly helyzetet nem tudtak teremteni. A félidő utolsó negyedórájában felélénkült a játék, előbb Bakó László rúgott egy igen szép gólt, majd Jeferson hagyott ki komoly egyenlítési lehetőséget. Szünet után a vesztésre álló vendégcsapat nagy erővel támadott, percekig a battai tizenhatoson folyt a játék, azonban említésre méltó gólhelyzetet a vendégek összehozni nem tudtak, így hiába volt a mezőnyfölényük, egyenlítésre erejükből nem futotta.

MESTERMÉRLEG
Gálvölgyi István:
– A helyzetek alapján győzelmünk feltétlenül megérdemelt, így bízom abban, hogy a későbbiekben ennél még jobban is játszunk.
Sarlós András: – Az első félidőben egyértelműen jobbak voltak a hazaiak, és hiába javultunk jelentősen fel a második félidőre, hiába támadtunk sokat, veszélytelenül játszottunk, így nem sikerült egyenlítenünk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik