Feledhető tavaszi kezdés

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2003.03.09. 22:04
Címkék
Welton Silva pálinkaszerűen hatott a siófoki védőkre: szédítette őket becsülettel. A hazai hátvédek üldözték a cselmestert a mély talajon, ám a brazil fiú rendszeresen túljárt az eszükön.
Ezzel minden jót elmondtunk a Balaton partján rendezett tavasznyitóról. A közepesnél is gyengébb színvonalú összecsapás aligha hagyott mély nyomot bárkiben, az MTK, ahogy mondani szokták, hozta a kötelezőt, a siófokiak pedig rosszkedvűen elmondhatják, a jobbtól nem szégyen kikapni. A meccs azért szolgált néhány apróbb tanulsággal. Mifelénk egyre inkább terjed, hogy a futballcégek meghúzzák a nadrágszíjat, és úszómedencés nyaraló vagy lenyitható tetejű sportkocsi helyett tisztes átlagjövedelmet kínálnak a labdarúgóiknak. Dunaújvárosban és Siófokon hasonló a helyzet, aki a téli viharok után azt hitte, hogy a két lesajnált, "csóró” csapat hétről hétre kapja az ötösöket vagy hatosokat, az most csodálkozhat. Úgy bizony, a siófoki "amatőrök” pontosan annyit futballoztak ezen a szombat délutánon, mint a bajnoki címre törő MTK játékosai. Mondhatnánk erre, véletlenek előfordulhatnak, csakhogy Csank Jánost, a hazaiak mesterét ismerve szó sincs itt véletlenről. Az újonc Siófok nagy valószínűséggel hasonló lelkesedéssel és szervezettséggel futballozza végig az egész tavaszt. Az pedig nem csak a hazaiak bűne, hogy bűnrossz meccset játszottak az MTK-val.Annál inkább a hazaiakat terheli a balhé a meccs után. A siófoki pályán, ahol rendszerint szalmakalapos, pipázgató, idős balatoni tengerészek ücsörögnek a lelátón, jókat anekdotázva, kiegészülve a város tinédzsereivel, soha sem volt balhé. Aztán tessék, most eljött az a pillanat, amikor rendőröknek kellett akcióba lépniük, amikor a konszolidált nyugdíjasok szeme láttára kezdődött a bunyó a pálya melletti utcán, amikor megbilincselt ifjú ült a szirénázó rendőrautóban. Csak abban bízhatunk, hogy lesz jobb játék, lesz látványosabb futball – ugyanakkor nem lesz több balhé.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik