NB I B. Büki TK–Pécsi MFC 4–0Tizenegy percnyi parádé

KISS ÁRPÁDKISS ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2003.04.19. 22:54
Címkék
GÓLSZERZÔ
Bonchis a 63. percben Mihalecz Péter mintaszerű átadása után 11 méterről lőtt a hálóba (1–0). Mihalecz P. a 67. percben Somogyi nagyszerű átadása után a jobbösszekötő helyén kiugrott és 17 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (2–0). Somogyi a 70. percben Bausz passzát követően a balösszekötő helyéről, 15 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (3–0). Nagy Gábor a 74. percben Bausztól kapott labdát, majd 12 méterről lőtt a kapu közepébe (4–0)

SÁRGA LAP
Kőrösi (Sipos letalpalásáért) a 62., Seper (Horváth Gyula buktatásáért) a 64., Dienes (reklamálásért) a 77. percben

SZÖGLETARÁNY: 5:3 (5:2)

Az NB I B rangadóján változatos, jó iramban kezdődött a találkozó. Már az első perc végén megszerezhette volna a vezetést a hazai csapat, amikor Somogyi Gábor kitűnő átadása után Liviu Bonchis ugrott ki középen, de a 16 méterről leadott lapos lövése centiméterekkel suhant el a jobb alsó sarok mellett. Negyedóra elteltével visszaesett az iram, és ekkor a pontosabban játszó PMFC vette át a játék irányítását. A középpályán szervezetten védekezett a listavezető és játékosai a megszerzett labdákat próbálták az ellenfél kapuja elé juttatni. Ez meddő mezőnyfölényt hozott, de mivel kevés volt az elgondolás a támadások befejezésében, ezért nem került veszélybe Varga Zoltán kapuja. A második játékrészben nagyobb sebességre kapcsolt mind a két csapat, s a határozottabb támadójátékot produkáló bükieknek a 63. percben sikerült megszerezniük a vezetést: Mihalecz Péter látványos átadása után Liviu Bonchisnak már nem volt nehéz dolga a hálóba lőni a labdát. A vendégek a bekapott gól után felhagytak védekező taktikájukkal, és minden erejükkel az egyenlítésért harcoltak, vesztükre, mert a gyors kontratámadásokat vezető hazai csapat jól használta ki a pécsi védők megingásait, és egymás után tudták elérni góljaikat. Ebben az időszakban Bausz Róbert tűnt ki, ám most nem a gólszerzésben, hanem az előkészítésben jeleskedett. Az első félidőben látott játék után kevesen gondoltak arra, hogy a második játékrészben a hazai együttes ilyen fölénnyel tud diadalmaskodni a listavezetővel szemben.

Mestermérleg
Mihalecz István:
– Az első félidőben mezőnyfölényben játszottunk, szünet után a Pécs a győzelem érdekében kitámadott, így kontraakcióinkkal sikerült kiharcolni a győzelmet.
Nagy Tamás: – Ez is az én csapatom… De nem csupán az, amely ezt a játékot nyújtja, hanem az is, amely gólokkal tud nyerni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik