NB I B. Lombard FC–Pápai ELC 1–1Haladás: ismét döntetlen

KISS ÁRPÁDKISS ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2003.04.19. 23:02
Címkék

GÓLSZERZÔ
Nagy N. a 35. percben hat méterről lőtt a kapu közepébe (1–0). Germán az 56. percben 15 méterről, a balöszszekötő helyéről a bal alsó sarokba lőtt (1–1)

SÁRGA LAP
Nagy N. (Kvaszt buktatta) a 4., Puglits (reklamálásért) a 35. percben

SZÖGLETARÁNY: 6:3 (1:2)

A Lombard FC Haladás már úgy léphetett pályára, hogy tudta: a tabellán előtte álló csapatok közül a REAC és a Büki TK is győzött, így neki is diadalmaskodni kellett volna, ha szeretné megtartani az esélyt, hogy az élvonalba kerüljön. Nos, később kiderült: ez most nem jött össze…
Az első veszélyes támadást a vendégcsapat vezette a hatodik percben: Sitku Illés került jó helyzetbe, ám 16 méterről leadott lapos lövését Balogh Tamás gyors vetődéssel szögletre tudta ütni. Látszott, a Pápa nagyon felkészült erre a találkozóra, csupán Sitku maradt elöl, a megszerzett labdákkal őt próbálták megjátszani a látogatók, ami csak többé-kevésbé sikerült. A hazai csapat birtokolta többet a labdát, és ez a 35. percben gólt eredményezett. A szünet után a vendéggárda bátrabban kezdett, többet kezdeményezett, és az 56. percben sikerült is egyenlítenie: Germán Ferenc nagyszerű lövése után a labda Balogh Tamás kapujának bal alsó sarkában kötött ki. Az 58. percben egy sajnálatos sérülés miatt Pintér Attila, a pápai csapat trénere cserélni kényszerült. Történt, hogy egy jobb oldalról belőtt lapos labdára Kincses Péter érkezett középen, előrecsúszva próbálta a labdát a kapuba továbbítani, de a kivetődő Szép Tamással ütközött. A pápai kapust az eset után a mentők kórházba szállították. A 85. percben megszerezhették volna a vezetést a látogatók: Tóth Csaba került jó helyzetbe, de tíz méterről középen leadott lapos lövését Balogh Tamásnak lábbal sikerült tisztáznia. Nem sokkal utána Germán 20 méterről lövésre szánta el magát, de a labda a felső lécen csattant. Ez volt a csattanó…

Mestermérleg
Glázer Róbert:
–Egy jó csapat ellen játszottunk, de ismét csak döntetlent értünk el. Azért az vigasztal, hogy az elmúlt két mérkőzéshez képest javult együttesem játéka.
Pintér Attila: – A Haladás gólját lesállás előzte meg. Csapatom erejét mutatja, hogy nulla egyről is felállt, és ha pontosabbak vagyunk, több ponttal térhettünk volna haza.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik