Rémálom a Bozsik-stadionban

A szaktanácsadó, némi túlzással, egyenként kezet foghatott volna a nézőkkel a találkozó előtt…
Az elmúlt napok eseményei miatt feltűnően feszült tekintetű Bicskei Bertalan régi ismerősként tért vissza Kispestre (futballozott és edzősködött is a Honvédnál). "Furcsa volt visszatérni ide vendégként, az az igazság, hogy kis híján a hazai öltöző felé vettem az irányt…” – mondta a szakember. A mérkőzés előzményeinél kell megjegyezni, hogy Bárányos Zsolt ezúttal nem lépett pályára (három sárga lapja miatt pihent), s helyére Hamar István került – pontosabban nem a helyére állt, hanem a bal oldalra, míg Bárányos posztján a középre húzódó Torghelle Sándor mögött helyezkedő Hercegfalvi Zoltán szerepelt. A másik oldalon Kóczián Ferenc és Ivan Risztics szereplése keltett némi meglepetést.
Nem volt nehéz helyzetben a tudósító, amikor be kellett számolnia a találkozó első félidejében történtekről, ugyanis a feladat akár egyetlen szóval is megoldható lett volna: semmi. Legalábbis semmi olyan, ami a futballal lenne kapcsolatos. Nem véletlen, hogy a publikum elkeseredésében hevesen szidalmazta a szereplőket. De mi mást is lehetett volna tenni, amikor Hamar indítása nyomán a labda saját játékostársa hátán csattant, amikor a jobb oldali középpályás posztján mozgó Borgulya István próbált "lefutni” valakit, vagy amikor Dvéri Zsolt amerikaifutballistának érezte magát, és a keresztléc fölé zúdította egy szabadrúgásból a labdát: 18 méterről mintegy 30 méterrel lőtt a kelleténél magasabbra…
Kisvártatva azonban kiderült, milyen kevés kell az emberek boldogságához errefelé. Torghelle a 42. percben szerzett gólja után örömmámorban úszott a lelátó. "Játszik a csapat! Játszik a csapat!” – harsogta a nép, majd felharsant a "Du-ró Jo-có!, Du-ró Jo-có!” rigmus, és nem maradhatott ki a jóból Borsos Vilmos pályaedző sem.
Ez aztán a magyaros virtus, rögzíthettük a félidő zárásaként.
A folytatás kezdeti percei talán még a korábbiaknál is álmosabbra sikeredtek. Bicskei érezte ezt, tudniillik a fordulás után hamarosan cserélt kettőt, ám a csodában ő sem bízhatott. Márpedig, hogy legalább élvezhető legyen a meccs, csodának kellett volna történnie. A találkozót megelőzően a Kispestet 12 ponttal megelőző Videoton igencsak elmarasztalható az unalomért, mivel a fehérváriak az említett szabadrúgáson kívül szinte nem is lőttek kapura. Márpedig így nehéz lett volna pontot szerezniük. Bár elnézve ezt a teljesítményt, akaratlanul is felmerült a kérdés: a vendégjátékosok egyáltalán akartak-e pontot szerezni Kispesten? S hogy vajon ennyire fásultan, lelketlenül és kelletlenül lehet-e futballozni? (Sajnos lehet, hiszen itt a bizonyíték, csak nemigen érdemes.) S mindezt egy olyan csapat tette, amelyiket a télen még a kiesés veszélye is fenyegetett, ám a tavasz folyamán eddig sikert sikerre halmozott, sőt majdnem a felsőházban végzett. Most meg értékelhetetlen volt a játéka. Vajon mi történt?
No persze fölösleges azt gondolni, hogy a hazaiak brillíroztak, ellenben néhányukon érződött, hogy mindenképpen győzni akarnak.
S a jelek szerint a mai magyar fociban ennyi is elegendő a három pont megszerzéséhez…

percről percre

12. perc: Róth indította Korsóst, aki valószínűleg megijedt Babostól, tudniillik meg sem próbálta kicselezni a kispesti védőt. Igaz, így sem választott rossz megoldást, okosan viszszagurított az időközben felzárkózó Dvéri elé, aki 18 méterről jobbal egyből lőtt is, és Molnár nagy bravúrjára volt ahhoz szükség, hogy ne a kapu bal felső sarkában kössön ki a labda.
20. perc: Végre egy kis izgalom: a hangosbemondó bejelentette, hogy a szünetben tíznapos utazást sorsolnak ki a mérkőzésre jegyet váltó fanatikusok között. Köztünk szólva mindanynyian megérdemelték volna a felüdülést jelentő üdülést.
22. perc: Az addig békésen napozó Véghnek váratlanul munkája akadt: a XIX. kerületben Burgonyának becézett Borgulya jobb oldali szabadrúgását követően Torghelle fejelhetett 18 méterről, a labda végül a fehérvári kapus ölében pihent meg.
36. perc: Kiderült, hogy futballmeccsen vagyunk… Dvéri kiváló labdával lepte meg Róthot (és a publikumot), aki a balösszekötő helyéről, 12 méterről ballal vette célba a kaput, de néhány centit tévedett: a jobb oldali kapufát találta el.
39. perc: "Borgulya, mondd meg Tóth Norbinak, hogy dagadt” – csalt mosolyt a többiek arcára egy bekiabáló szurkoló. Egyébként a hangulattal addig sem volt gond: számos szórakoztató jelenetnek lehettünk szemtanúi…
42. perc: Egy előreívelt labdát Hrutka fejelt vissza Torghelle elé, aki középről, tíz méterről kapásból jobbal lőtt, méghozzá Végh kapujának bal alsó sarkába. Ha nem látjuk, nem hiszszük el: a találatot követően a lelátón táncra perdültek a boldog hazai drukkerek…
1–0
49. perc: Takács bal oldali szöglete után Hercegfalvi fejelhetett kapura öt méterről, azonban a labda a léc fölött hagyta el a játékteret.
65. perc: A hazai labdarúgók hétszer passzoltak egymás után társakhoz, és ez elég volt ahhoz, hogy a tribünön rázendítsenek a "Játszik a csapat, játszik a csapat” rigmusra…
68. perc: Hercegfalvi a jobb oldalról ívelhetett be szögletet, Végh aláfutott a labdának, így Hrutka került kecsegtető helyzetbe: hat méterről fejjel akarta a hálóba juttatni a labdát, és sikerrel is járt volna, ha a gólvonalon álló Risztics nem siet a kapus segítségére, s nem stukkolja ki a labdát.
74. perc: "Tudjuk, hogy megjátszottátok a tippmixen a hazai győzelmet, ti csalók” – üvöltött a mikrofonként szolgáló tölcsérbe a fehérvári tábor "szóvivője”. Mondott mást is a Videoton-játékosoknak, de az ünnepekre való tekintettel ezt nem idézzük…
88. perc: Bátraké a szerencse – gondolta Hrutka, és 30 méteres szabadrúgásból jobbal kapura bikázta a labdát. Tegyük hozzá, nem is volt rossz kísérlet: a labdát lehúzó Végh legalább elmondhatta magáról, hogy a második félidőben is volt dolga.
91. perc: Kisebbfajta csodát láttunk: kapura lőtt a vendéggárda. A balösszekötő helyéről, 12 méterről ballal Földes Gábor próbálkozott, ám a hárítás nem okozott gondot Molnárnak.