Visszapillantás: Fogadalmak a senki földjén

"Úgy lettem szerelmes a futballba, ahogy később a nőkbe is: hirtelen, megmagyarázhatatlanul, feltétel nélkül, mit sem gondolva azzal, hogy mennyi fájdalmat és bajt okozhat a szenvedélyem.” Nick Hornby a zseniális Fociláz című könyvet indítja ezzel a gondolattal. Nála találóbban, precízebben senki sem fogalmazta meg, mit jelent szurkolónak lenni, s mit jelent egy életen át rajongani a csapatért. Bármelyik csapatért, legyen az mondjuk az Arsenal, a Bátaszék vagy a Kispest-Honvéd. Utóbbi csapat hívei péntek este vadonatúj élménnyel lettek gazdagabbak. Hirtelenjében nem is tudtak mit kezdeni vele, az a 200 piros-feketébe öltözött fiatal és idős kispesti csak állt az egerszegi stadion lelátóján, és a pályát nézte. A zöld gyepet, ahol a boldog zalaiak (a tavalyi bajnoki cím után, úgy látszik, lehet örülni a hetedik helynek is…) futottak tiszteletköröket, és köszönték meg szurkolóik biztatását. A Honvéd-tábor tagjai ezt nézték – ám aligha láttak bármit is az ünnepségből.
"Kiestünk.” Ezt mondogatták magukban, ezt a kurta-furcsa, rövidke szót, amely valahol egészen hátul kullogott a szótárukban. Nem csoda, kedvenc csapatuk 1916-os debütálása óta még sohasem esett ki az első osztályból. Előbb Kispesti AC, később Budapesti Honvéd néven meghatározó szerepet töltött be a magyar labdarúgásban. Illene felsorolni a megannyi világ- és Európa-klasszist, akik a kispesti klub színeiben halmoztak sikert sikerre, kezdve Puskás Ferenctől Bozsik Józsefen, Tichy Lajoson, Sipos Ferencen, Kocsis Lajoson, Kozma Mihályon át egészen Détári Lajosig. Hosszú lenne ez a lista, hiszen minden évben szinte minden korosztályban akadt olyan labdarúgó, aki miatt újabb és újabb gyerkőcök szerettek bele a Honvédba.

Zavaros, kusza ügyek

Ez persze most nem afféle nosztalgikus írás a Kispestről, ezúttal ne elevenítsük fel a népstadionbeli kettős rangadókat, amelyeken a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években főszerepet játszott a Honvéd. Sőt, ezúttal nem írjuk le az Aranycsapat összeállítását sem, telis-tele piros-fehér játékosokkal. Az a múltról szóló mese túl szép lenne ehhez a cikkhez s még inkább a kialakult helyzethez. A legenda, amely hosszú évekig körülvette a Kispestet, valahol, valamikor eltűnt. Lehet, hogy 1996-ban, amikor a csapat eddigi utolsó jelentős sikereként Magyar Kupát nyert a BVSC elleni fináléban, de az is előfordulhat, hogy éppen tíz éve történt mindez, a Kispest bajnoki címének ünneplésekor. Azok a fiatalemberek, akik pénteken este Zalaegerszegre is elkísérték csapatukat, bizonyára kívülről fújják a következő összeállítást: Brockhauser – Csábi, Márton, Kovács E., Duró – Pisont, Halmai, Illés, Hamar – Orosz, Vincze. Aztán rögtön hozzáteszik, hogy ott volt még Plókai Attila, Fischer Pál, Szabados Attila, Adrian Negrau és még sokan mások, akik szerepet vállaltak a bajnoki cím meg- nyeréséből.
Tíz éve történt mindez.
Azóta sok minden megesett a Bozsik-stadionban. Először is sztárjátékosok távoztak, hogy a helyükre érkezőkkel évről évre gyengébb alakulat fusson ki immár újra a piros-fekete szerelésben. Meg aztán furcsa történetek keringtek a Honvédról, hónapokig jelentett témát a Taurus-pálya eladása körüli zűrzavar, amelynek egyértelműen az lett a végkicsengése, hogy valakik rengeteg pénzt kerestek az üzleten, miközben a klubot alaposan megrövidítették. De nem volt megállás, ilyen-olyan befektetők tűntek fel és el, miközben a csapat csúszott egyre lejjebb a táblázaton. A mai napig nem tudni, mi lett a Bárányos Zsolt eladásából származó pénzzel, hogy Komora Imrét jogosan-e vagy jogtalanul vádolták meg, s hallgatták ki a rendőrségen. A Honvéd 1997 és 2000 között háromszor is megkísértette a sorsot, hajszál híján menekült meg a kieséstől. Aztán jött egy aprócska (mai szemmel nem is annyira aprócska…) előrelépés, tavalyelőtt és tavaly egy-egy hetedik hely.

Edzők jöttek, mentek

Igen, tavaly még hetedik volt a Kispest Détári Lajos irányításával. Az utolsó fordulóban, 2002. május 25-én, éppen egy esztendővel ezelőtt így állt fel a piros-fekete gárda: Udvarácz – Füzi K., Dulca, Lőrinc, Balint – Hercegfalvi, Dubecz, Kovács B., Németh N. – Torghelle, Sasu. A Bozsik-stadionban 1000 néző ünnepelte a Vasas elleni 3–1-es diadalt és a kiesőjelölteknek kikiáltott csapat hetedik helyezését. Aztán jött az új idény, ahol újra a kiesőjelöltek közé sorolták a Honvédot. Nem csoda, hiszen tavaly nyáron még az is kérdéses volt, elindul-e a bajnokságon a korábbi 13-szoros bajnok. A zűrzavaros felkészülésnek meg is lett az eredménye, hiszen a Honvéd már a harmadik fordulóban kiesőhelyre került, s szinte végig ott is maradt. Edzők jöttek-mentek: Gujdár Sándor kezdte a munkát, Fitos József folytatta, majd jött Ioan Patrascu, hogy őt Szurgent Lajos kövesse, akit pedig tavaszi rajtra Ôze Tibor váltott. A hajrára Duró József kezébe került a kilátástalan helyzetben lévő együttes irányítása, ám csodát már ő sem tehetett. Érdemes elolvasni Duró véleményét, aki szombaton talán már valamelyest higgadtabban beszélt a helyzetről: "Tiszta a lelkiismeretem, amit lehetett, megtettem, ám sajnos túl későn kezdtem el dolgozni. Nem akarok senkit megbántani, de egy teljesen leült, összezuhant gárdát vettem át, olyan csapatot, melynek se ereje, se önbizalma nem volt. Lehet, hogy utólagos okoskodásnak tűnik, de ha januárban neveznek ki, bentmaradtunk volna. Hét meccsen át dirigáltam a Honvédot, és minden találkozón mi vezettünk, ami azért jelent valamit. Most nem akarok foglalkozni a bundaüggyel, és nem keresek mentségeket, jóllehet a véleményem megvan arról, kik és hogyan viszonyulnak a Honvédhoz. Kiestünk, és a helyzetünk bizonytalan. Ha rajtam múlik, tovább dolgozom itt, hiszen nekem rang a Kispestet irányítani. Ha engem bíznak meg az edzői feladattal, legalább tíz játékost elküldök, mert sokan óriási csalódást okoztak nekem, főként azok, akiket úgymond csomagban kaptunk. Új csapatot kell építeni fiatalokból és a Honvédhoz kötődő rutinos játékosokból. Szívesen látnám Pisont Istvánt, Plókai Attilát, Faragó Istvánt, Pintér Zoltánt, Tóth Mihályt, no meg a mi saját nevelésű srácainkat. Olyan Honvédot akarok, amelynek játékosai csúsznak-másznak a sikerért. Biztos vagyok benne, hogy lesz kikből válogatnunk, mert Kispesten igenis rang még most is futballozni.”
Duró József maradna és dolgozna.
Kérdés, lesz-e csapat, lesz-e tulajdonos és lesz-e jövő Kispesten?
Kovács Attila mindenesetre pénteken este Zalaegerszegtől mintegy 15 kilométerre, a senki földjén, az országút kellős közepén kijelentette, marad, nem hagyja cserben a csapatot, sőt, visszajuttatja az első osztályba. A tulajdonos kénytelen volt előrukkolni valamiféle jövőképpel, hiszen a Honvéd-hívek egyszerűen eltorlaszolták a főváros felé vezető utat. Nem túlzás ez, a szűk hegyi autóút szélén egyszer csak leparkoltak busszal, személyautókkal, majd élő falat húztak a betonon. Dühük és elkeseredettségük érthető, ám az arra autózók igencsak megrémültek a tömegtől. A szurkolók minden autóba benéztek, keresték a játékosokat és a vezetőket. Akkor jött Kovács Attila, és elmondta, mit tervez. Nem mindenki hitt neki, ezzel is magyarázható, hogy az éjszaka a Bozsik-stadionba visszaérkező csapatot szállító autóbuszt legalább ötvenen várták, és csak azért nem került sor komolyabb atrocitásra, mert a rendőrség vigyázott a futballistákra.
Nehéz higgadtnak maradni ilyen helyzetben.
Még akkor is, ha hiba lenne elfelejteni: ez a kispesti csapat 31 mérkőzéséből tizenkilencet elvesztett, huszonhattal több gólt kapott, mint amennyit rúgott, miközben akadt olyan labdarúgó is a keretben, mégpedig Bárányos Zsolt, aki alapbérként havonta 750 ezer forint plusz áfát vehetett fel, de Fedor Ottó (van-e, ki e nevet nem ismeri?) is 392 ezer forint plusz áfás alapbért számlázhatott minden hónapban…

Valami végleg elveszett

A teljesítmények pedig…
Persze nehéz csendben tűrni, azt is, ha bundázással vádolja a liga a csapatot. Nehéz csendben bólogatni, amikor azt olvassa az ember, hogy egy Farkas Balázs nevű kapus a Sopron–Békéscsaba meccsen olyan potyagólt kap, amilyet Benny Hill is nehezen parodizálna. És persze nehéz tolerálni, hogy évről évre előjön az unalomig ismert mondat: sok a pesti csapat, nincs szükség a Kispestre. Ám legyen. A Kispest kiesett, és elindult a Vasas után. Ez sokak véleménye szerint elhozhatja a kánaánt, a magyar futball felemelkedését, a nézők visszaáramlását a stadionokba, hiszen eddig sok volt a pesti csapat. Most már ideális a létszám, csak az a gond, hogy hiába vár a futballtársadalom a vidéki fellegvárakra, Szegedre, Diósgyőrre, Nyíregyházára, és még sorolhatnánk, ha ott sincs pénz, és ott sincs komoly csapat sem. Felesleges újra és újra a nézőszámra hivatkozni, a Kispestnek nincs kevesebb nézője, mint sok vidéki fellegvárnak, az pedig igenis elismerésre méltó, hogy 200 Honvéd-drukker kísérte el Zalaegerszegre kedvenceit.
Hogy aztán a végén ott álljanak némán, döbbenten.
Félő, hogy elvettek tőlük is valamit végérvényesen. A játék és a csapat szeretetét, csakúgy mint sok százezer embertől, akik már nem járnak meccsre, és akiknek annyi maradt a futballból, hogy Tichy Lajos fotóját nézegetik, miközben angol bajnoki meccsről kapcsolnak spanyol futball-összefoglalóra. Nick Hornbynak tökéletesen igaza van: ennyi fájdalmat és bajt csak a futball hozhat…

"Évek óta kötéltáncot jár a Honvéd, várható volt, hogy előbb-utóbb kiesik. Sajnos a kapkodás jellemezte a vezetők munkáját, állandó edzőváltások, játékoscserék. Ehelyett inkább régi honvédosokat kellett volna a kispadra ültetni, ha hívnak, én is jövök, akárcsak Pál Jóska, Dajka László, Paróczai Sándor, Garaba Imre vagy Détári Lajos. Nem kellettünk…"
Pintér Sándor, 39-szeres válogatott

"A Honvéd az ötvenes években a világ egyik legjobb klubcsapata volt, bárki ellen a győzelem reményében léphetett pályára szerte a világban. Rég volt, de azért persze igaz volt, viszont mára mindez megváltozott, és az utódok meg sem álltak a kiesésig. Érezni lehetett évek óta, hogy nagy a baj, mégsem hittem volna, hogy ezt megérem."
Grosics Gyula, 86-szoros válogatott

"Péntek este óta másról sem beszélek a családommal, mint a Honvéd kieséséről. Igazi tragédia ez, nehezen tudom feldolgozni magamban. Szerintem sokan örülnek most, hiszen rengetegen akarták a Kispest bukását, gondolok például a magyar futball vezetőire. Sajnos, egyre inkább az üzletről szól a labdarúgás. Ennek is lehet az áldozata egykori csapatom."
Garaba Imre, 82-szeres válogatott

"A Honvédnak ezzel a kerettel bent kellett volna maradnia, de sajnos nem jelentettek igazán erősítést az új fiúk. Duró József előtt le a kalappal, ő kihozta a maximumot a csapatból, de ez is kevés volt. Ott voltam minden hazai meccsen, és állítom, a bírók sokszor fújtak a Honvéd ellen. Meg aztán a liga példát akar statuálni a klubbal. Ez már sok volt. Túl sok."
Paróczai Sándor, 9-szeres válogatott