Ferencváros: Még nincsen vészhelyzet

VARGA T. RÓBERTVARGA T. RÓBERT
Vágólapra másolva!
2003.07.08. 21:28
Címkék
A Ferencvárosnál május 30-ig minden a legnagyobb rendben volt. Várszegi Gábor és a Fotex Rt. tulajdonosi szerepvállalása óta egyre inkább nyugati stílusban kezdett működni a klub, a honlapja mind színvonalasabbá lett, megjelent az újságosoknál a 100% Fradi! című lap, boltokba került a Fradi sör, a szurkoló ezeket Fradi-bankkártyával fizethette ki, s amikor hazament, és leült a Fradi-naptár alatti fotelba, megnézte kedvenceit a Fradi TV-ben.
Ha a nézők nem is tódultak vissza a stadionba, látni lehetett, hogyan is működhetne manapság egy komoly futballklub. Ráadásul Várszegi Gábor pénzéből konszolidálódott a többi szakosztály helyzete is, miközben a labdarúgók nyugodt körülmények között dolgoztak. S akkor következett a bajnokság utolsó fordulója. A Ferencváros képtelen volt legyőzni a tartalékos Debrecent, így másodikként zárt a Borsodi Ligában. A "kudarcot” nehezen viselte több száz, magát szurkolónak nevező személy: elszabadult a pokol, a vandálok törtek-zúztak, játékost vertek, zsidóztak és Várszegi Gábor távozását követelték. A botrány miatt Tököli Attila, a legutóbbi szezon legeredményesebb zöld-fehér mezes játékosa kijelentette: elhagyja az Üllői utat, Várszegi Gábor pedig néhány nap (hét) gondolkodási idő után döntött úgy, hogy kiszáll a klubból, vagy eladja ferencvárosi üzletrészének bizonyos hányadát. Furulyás János, az FTC elnöke a múlt hét kedden a Fotex Rt. székházában tárgyalt az üzletemberrel, majd alighogy kilépett az épületből, elnökségi ülést hívott össze július 9-ére. Már akkor kiderült, kizárólag a 13 tagú testület – amelynek tagjai: a szakosztályok képviselői, az elnök és a tiszteletbeli elnök (Albert Flórián) – jóváhagyásával valósulhat meg Várszegi Gábornak, a labdarúgócsapatot működtető FTC Rt. többségi tulajdonosának, a Fotex Rt. elnökének a kivonulása.Nem éppen ideális a helyzet a IX. kerületben, a Fradit Féltők Társasága "mégis” ezt a pillanatot választotta, hogy nyílt levélben szólítsa fel lemondásra a klubelnököt.A Ferencváros helyzetéről annak első emberével beszélgettünk, hiszen az ő és a klub sorsa ma mindenképpen eldől…– Lemond?– Ugyan! Miért tenném? – kérdezett vissza Furulyás János.– Egyesek féltik öntől a Fradit, és azt követelik: távozzon!– Én pedig éppen tőlük féltem a Ferencvárost. – Mit gondol, miért akarhatják a vesztét?– Mindegyik aláíróról tudom, mi fáj neki, ám nem foglalkozom egyikükkel sem, mert nem ér annyit az egész, hogy kikészítsem magam. Korábban nekem jöttek, akkor kórházba kerültem, most nem teszem meg nekik ezt a szívességet. Évtizedek óta tisztességesen dolgozom a klubért, 2001-ben ügyvezető elnöknek választottak meg, később pedig a közgyűlés mondta ki: Furulyás János legyen az elnök. Egy évvel később kezdtek el támadni, ami olyannyira megviselt, hogy az egészségemre is kihatott. Lemondtam. Aztán a közgyűlés százszázalékos szavazati aránnyal továbbra is nekem adott bizalmat.– Az aláírók között szerepel Hrutka János neve is, akivel köztudottan szoros kapcsolatban van!– Üzleti ügy kapcsán egy hete találkoztam Hrutka Jánossal, akkor semmi jelét nem mutatta ellenérzésnek, úgyhogy nem is értem az egészet. – A Fradit féltők szerint válságban van a Ferencváros, és még inkább abban lesz, ha Várszegi Gábor kivonul.– A klubnál nincs végveszély. Voltunk már sokkal rosszabb helyzetben, például akkor, amikor utolsó helyen állt a csapat, és rövid időn belül háromszor kellett edzőt váltanunk, vagy amikor nyolc hónapon át egyetlen versenyzőnknek sem tudtunk fizetést adni, és szakosztályokat fenyegette a megszűnés. Ezeket az akadályokat is sikeresen vettük, elég csak megemlítenem, hogy a közelmúltban egymilliárd forintos adósságot egyenlítettünk ki. Ezzel szemben most nincsenek anyagi problémák, a futballisták Magyar Kupát nyertek, a bajnokságban a második helyen végeztek.– Azért azt csak elismeri, hogy fontos döntések előtt áll a klubvezetés?– Valószínűnek tartom, hogy Várszegi Gábor kivonul, ezért roppant dolgos nyárnak nézünk elébe, ám korántsem nevezném megoldhatatlannak az ügyet.– A Fotex-vezérre vonatkozó megjegyzése azt sejteti, a múlt hét keddi találkozójukon Várszegi Gábor üzleti ajánlattal állt elő, ezért kellett önnek összehívnia az elnökségi ülést. Vagy tévedek?– Jóllehet tisztában vagyok vele, hogy az FTC tekintélyes szurkolótáborát tájékoztatni kell, a szerdai összejövetel előtt csupán annyit mondhatok: Várszegi Gábor semmiféle tervvel nem állt elő. Annyi történt, szóban kinyilvánította azon szándékát, hogy bizonyos tulajdonrészétől megválna.– Bizonyos tulajdonrésztől?– Ez már részletkérdés. Felelőtlen kijelentésekbe pedig nem bocsátkozom. Mivel üzleti ügyről van szó, egyik félnek sem lenne helyénvaló a megegyezés előtt információkkal előállni.– Amennyiben az üzletember tényleg kiszáll a Ferencvárosból, mi történik majd?– Sokfajta megoldás kínálkozik, azonban korai még bármit is mondani, hiszen azt sem tudjuk, milyen módon távozik a tulajdonos. Az elnökségi ülés után több információval szolgálhatok.– Sok itt a megválaszolatlan kérdés...– Kétségtelen, ugyanakkor újra leszögezem: vészhelyzetről szó sincs.– Gyötri magát a megoldáson?– Gondolataimat szinte kizárólag a Ferencváros tölti ki, napjaim nagy részében a lehetőségeinket veszem számba. Amíg bírom erővel, energiával, dolgozom, és igyekszem majd a legjobb döntéseket meghozni. Ha mégsem megfelelően végzem a munkám, levonom a konzekvenciát. Szóval én döntök arról, lemondok-e vagy sem.– Látja már magát, amint szerda délután kifelé jön az elnökségi ülésről? – Biztos vagyok benne, hogy megkönnyebbült leszek, mert megosztom a rám nehezedő gondokat, amelyek már nem csak az én vállamat terhelik majd. – S milyen döntés születik?– Bízom benne: megfelelő!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik