Pintér Attila higgadt maradt

Amikor zárt kapuk mögött vagy néhány száz, lézengő, inkább csak unatkozó néző érdeklődése mellett rendeznek ma Magyarországon bajnoki meccseket, akkor igenis értékes hír, hogy a Megyeri úton szombaton kétszáznyolcvannyolccal többen váltottak belépőt, mint legutóbb, a Debrecen elleni szezonnyitón. Így már kis híján négyezres publikum előtt futballozhatott az Újpest a Matáv Sopron ellen, ami azt jelenti, hogy majd’ tizedannyian látogattak ki az egyik legpatinásabb magyar klub és egy feltörekvő dunántúli csapat derbijére, mint a Sziget 2003 fesztivál első, esőáztatta napjára, pedig akkor az afroamerikai reggae-sztár Shaggy döngetett a nagyszínpadon…
A foci azonban van olyan érdekes, mint a reggae.
A Megyeri úton kis puffon üldögélt a bezinkutas (amúgy Újpest-fanatikus), jóval a kezdő sípszó előtt, és ő bizony boszszús volt, hogy szabadnap híján nem ő lehet a kétszáznyolcvankilencedik, aki megjelenésével gyarapítja az egy héttel ezelőtti nézőszámot a stadionban, de két tankolás és két ablakmosás között azért ő is az esélyeket latolgatta: "…három–nulla ide” – mondta szakembereket megszégyenítő magabiztossággal. És valóban, az előjelek valami ilyesmire utaltak. A hazai ultrák már előre elkönyvelték csapatuk sikerét, a nézőszám mellett a hangulat is egyre emelkedett, győzelmet kiáltott boldog s boldogtalan. A levegőben mást sem lehetett érezni: itt ma bizony lila-fehér karnevál lesz, a Sopron pedig…
Fél órával ezután Lukács Ferenc megbotlott a lépcsőn – és ez jelzésértékű volt. Az Újpest tulajdonosa épp a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóra igyekezett, amikor a kisebb baleset érte. Akkor még viccelődtek is ezen a jeleneten néhányan (Lukács Ferenc is mosolygott egyet kényszeredetten), de már tudjuk, a botlás rossz ómen volt. Három órával később ugyanis az Újpest kikapott a Soprontól.
Mint a legvadabb időkben.
Pintér Attila ordított, torkaszakadtából. A Sopron edzője nyugtalan volt, izgult, és űzte-hajtotta játékosait a hosszabbítás utolsó, negyedik percében is, pedig az Újpest már csak erőlködött. A meccs eldőlt, a vendégek három gólt berámolva Vlaszák Géza kapujába biztosan őrizték előnyüket, míg a hazai csapat – mint a tulajdonos – megbotlott. Kihúzták a méregfogát, megtörték az önbizalmát, de Pintér Attila egyre csak ordított. Ám midőn Sápi Csaba játékvezető hármat sípolt, és véget ért a mérkőzés, az egykori salgótarjáni, majd ferencvárosi fenegyerek két tenyerét összecsapva gyermeki örömmel vette tudomásul, csapata fegyelmezett és taktikus játékkal annak rendje s módja szerint felülmúlta az újpestieket. Tovatűnt Kovács Zoltán és Urbán Flórián dicsősége, az ünnepelt játékosokat szombat este Sira Istvánnak és Balaskó Ivánnak hívták, ők azok a labdarúgók, akik a Sopron együttesében csak csereként kaptak lehetőséget a bizonyításra.
"Kis túlzással nekem fontosabbak a cserejátékosok, mint azok, akik a kezdőben kapnak helyet – mondta Pintér Attila a mérkőzés másnapján. – Ôk azok az emberek, akikre azért van nagyon nagy szükségem, hogy a pályára lépve képesek legyenek arra, amire a többiek nem. Sira István és Balaskó Iván profi volt. Mindketten megértették, hogy ezúttal nem lesznek ugyan kezdők, mégis roppant fontos szerep várhat rájuk. Szerencsére a cserék ragyogóan beváltak, hiszen mindketten gólt szereztek. És ez jó dolog…”
Noha még csupán két fordulót játszottak le a bajnokságból, már most lejegyezhető, hogy a korábbiakkal ellentétben a jelenkori Sopron idegenben is képes jól játszani, és az is, hogy az élvonal egyik legszervezettebb csapata lehet hamarosan.
"Ennek az együttesnek nagyon sokat kell még gyakorolnia azért, hogy valóban elismert és veszélyes gárda váljon belőle, de a játékosaim hozzáállása mindenképpen arra enged következtetni, hogy ha nem alkuszunk meg, előbb-utóbb megvalósíthatjuk elképzeléseinket –mondta Pintér Attila. – Ez a Sopron még nem az a Sopron, amit én megálmodtam.”
Pedig – ha csak az Újpest elleni meccset nézzük – már ez sem rossz csapat.
A Matáv az MTK ellen is hasonló futballt játszott, mint szombaton a Megyeri úton, ám míg az első fordulóban a szerencse elpártolt a soproniak mellől, addig Újpesten már kijött a lépés. Erre a felvetésre reagálva egyébként figyelemreméltó megjegyzést tett Pintér Attila, elmondva: a csapata sikere elsősorban a játékosok érdeme, és ő maximálisan bízik a labdarúgókban, abban, hogy a munkába vettet hittel a magyar futball igenis feltámasztható évek, évtizedek óta tartó agóniájából…
Az utolsó órában vagyunk.
Pintér Attila amúgy szókimondó ember. Igazságérzete átlagon felüli, és mégis, dicséretére szóljon, hogy szombaton a néhány ember által gerjesztett, a korábbi ferencvárosi labdarúgónak úgymond ellenséges környezetben is megőrizte hidegvérét a döntő pillanatokban. A tehetséges szakembert a mérkőzésen végig mocskolta az újpesti B-közép hangszóróval felszerelkezett alakja – persze nem irodalmi stílusban. Pedig a lilák tábora fantasztikus hangulatot teremtett a találkozón, ez a momentum mégis ellenérzéseket keltett a jobbérzésű szurkolókban, hát még az, hogy egy-két sárga trikós biztonsági ember is hasonló hangnemet engedett meg a Sopron edzőjével szemben.
Sőt tudják, mit – csak azért is leírjuk.
Egy bekezdést mindenképpen megér a történet.
Az Újpest-szurkoló hírében álló ismert személyiség immár középkorú fia az első félidő derekán egy soproni bedobásnál sörrel teli poharat hajított a pályára. Dobása ugyan célt tévesztett, a jeleneten azonban néhányan megdöbbentek, de a többség csak nevetett, és később bizony az sem volt fura senkinek, hogy e pohárdobáló "drukker” a lefújás után a játékoskijáró tetejére támaszkodva köpdösött az öltözőbe igyekvő Pintér Attila felé.
Újpest–Sopron: 1–3.
A játék élvezetes volt, győzött a jobbik, a nézőszám emelkedik – a nézőtéren a viselkedés változatlanul alpári…