Ha nem tudnánk, hogy megtörtént, hihetnénk, hogy legenda. Pedig igenis valóság, hogy majd negyven évvel ezelőtt az MTK csapata a Kupagyőztesek Európa-kupájának elődöntőjében parádés párharcot vívott a Celtic együttesével.
Az MTK-sok kedvenc Vasasa: egykor Misi bácsira támaszkodtak, ma ô támaszkodik (Fotó: M. Németh Péter)
Az MTK-sok kedvenc Vasasa: egykor Misi bácsira támaszkodtak, ma ô támaszkodik (Fotó: M. Németh Péter)
Azzal a skót sztáralakulattal, amellyel a sors szeszélye folytán szerdán is megmérkőznek a kék-fehérek, igaz, ezúttal a tét a Bajnokok Ligájában a főtáblára kerülés. De ne rohanjunk ennyire előre, maradjunk még az 1963–64-es kiírásnál. Alighanem már csak az idősebbek emlékeznek arra, hogy a fővárosiak nem az akkori Magyar Népköztársasági Kupa győzteseiként vettek részt a sorozatban – a szövetség ugyanis az idő tájt nem írta ki a kupaküzdelmet –, hanem a bajnokság második helyezettjeként, valamint nem mellékesen a Közép-Európa-kupa védőjeként. Talán nem árt felidézni azokat a találkozókat, amelyeket addig játszottak a kékek, amíg eljutottak a Celtic elleni párharcig. A bolgár Szlávia Szófia gárdáját a Hungária körúton 1:0-ra verte meg az MTK, majd idegenben az 1:1-es döntetlen elég volt a továbbjutáshoz. A Német Demokratikus Köztársaságot képviselő Motor Zwickau az első mérkőzésen egyetlen találattal a maga javára fordította a 90 percet, a visszavágón azonban az MTK 2:0-s győzelmet aratott. A török Fenerbahce ellen a harmadik megismételt mérkőzés döntött – a hazai 2:0-s sikert idegenben 3:1-es vereség követte, majd semleges pályán, Rómában újra a magyar tizenegy győzött 1:0-ra –, aztán következett a Celtic elleni első összecsapás… "Amikor a legjobb négy között megtudtuk, hogy a skótok várnak ránk a döntőbe kerülésért, tulajdonképpen nem voltunk elégedetlenek, hiszen úgy véltük, ha a másik ágra kerülő Sportingot kapjuk ellenfélül, akkor még nehezebb feladat várt volna ránk – emlékezett vissza a sorsolásra az MTK egykori labdarúgója, Vasas Mihály. – Még ma is beleborzongok, ha eszembe jut az első glasgow-i kilencven perc, ugyanis a több mint ötvenezer hazai néző olyan hangulatot teremtett, hogy a pokolban éreztük magunkat. A meccsen három nullás vereséget szenvedtünk, mégis azt mondom, a csapat nagyon jó teljesítményt nyújtott, a látottak alapján egyáltalán nem volt háromgólos különbség a két gárda között. Talán elég, ha csak azt hozom fel érvként, hogy legalább annyit birtokoltuk a labdát, mint az ellenfelünk, no és arra is élénken emlékszem, hogy a skótok harmadik találata igencsak érdekes körülmények között esett. Akkor egy akción belül legalább háromszor szabálytalankodtak a hazaiak, a játékvezető mégis megadta a gólt… A vereséget követően nagyon dacosak lettünk, ugyanis éreztük, úgy szenvedtünk sima vereséget, hogy az ellenfelünk a góllövésen kívül semmiben sem nőtt fölénk.” Aztán két héttel később következett a visszavágó, amit a Népstadionban rendeztek, és amely előtt nagyon kevesen hittek abban, hogy a Skóciában összeszedett hátrány ledolgozható. Igen ám, csakhogy a kék-fehérek azon a bizonyos április végi mérkőzésen a klub történetének egyik legparádésabb 90 percét produkálták, és hihetetlen bravúrral, Kuti István kettő, valamint Sándor Károly és Vasas Mihály egy-egy találatával 4:0-ra megverték ellenfelüket. "Még a visszavágó előtt a vezetők menesztették az addigi trénerünket, Kovács Imrét, és Volentik Bélát nevezték ki a helyére – folytatta Vasas Mihály. – Emlékszem, az edzőnk még a találkozó kezdete előtt azt kérte tőlem, amolyan tekintélyt parancsoló módon lépjek oda a skótok kedvencének, Jimmy Johnstone-nak, hogy ne fickándozzon, én pedig szerettem betartani az edzői utasításokat… Az egyik kemény szerelésemet követően a salakról kellett fölsegíteni az ellenfelemet, de mondanom sem kell, úgy emeltem fel, hogy közben egy jó nagyot belecsíptem a karjába… Amikor a második félidő legelején büntetőből sikerült megszereznem a második gólunkat, akkor már éreztem, akár le is dolgozhatjuk a hátrányunkat. Megjegyzem, a Celtic kapusa jó irányba vetődött a tizenegyesnél, ám olyan erővel rúgtam meg a labdát, hogy esélye sem volt a hárításra. A közönség, amelynek soraiban rengeteg ferencvárosi drukker is biztatott bennünket, vastapssal jutalmazta csapatunkat a negyedik gólt követően, és jól emlékszem arra is, hogy egész Európában megsüvegelték a teljesítményünket.”
Páholyban – Sándor Károly a Hidegkuti-stadion legjobb helyén ülhet. Ami jár, az jár… (Fotó: M. Németh Péter)
A parádés győzelem a csapat diadala volt, de meg kell említeni, hogy az együttes kapitánya, Sándor Károly fantasztikus futballal kergette az őrületbe a skót védőket. "Glasgow-ban nem játszhattam, hiszen nem sokkal előtte Debrecenben összeszedtem egy csúnya Achilles-ín-sérülést – emlékezett vissza a legendás jobbszélső. – El sem utaztam Skóciába, helyette a Bajza utcában kártyáztam, és rádión hallgattam a közvetítést. Azt gondoltam, ha szoros mecscsen maradunk alul, akkor majd a visszavágón pályára lépek, ám a háromgólos vereség után úgy éreztem, nem szabad a súlyosabb sérülést kockáztatnom. El se mentem a csapattal az edzőtáborba, aztán mégis úgy döntöttem, közösen megpróbálkozunk a lehetetlennel. Nem akarok ódákat zengeni magunkról, de elhihetik, nagyon nagy mecscset játszottunk, és nem érdemtelenül jutottunk be a fináléba. Ezt a fizikálisan szinte tökéletes csapatot hatalmas bravúr volt a sorozattól elbúcsúztatni. Kis túlzással még most is fáj a kezem, ha arra gondolok, milyen erős kézfogással gratulált a legyőzött ellenfél a hármas sípszó után…” A két legenda természetesen a többi, még élő egykori MTK-játékossal együtt díszvendég lesz szerdán a Puskás Ferenc-stadionban, hogy megtekintse a késői utódok és az UEFA-kupa legutóbbi döntősének párharcát. Sándor "Csikar” az esélyekről csak annyit mondott, hogy a futball azért is szép játék, mert bármi megtörténhet, míg Vasas Mihály szerint Illés Béláéknak negyven százalék sanszuk van az újabb bravúrra. Valószínűleg a két nagyszerű sportember lenne a legboldogabb, ha majd egyszer, évekkel később a 2003-as MTK-t az ő legendás 1963–64-es csapatukhoz hasonlítanák. Merthogy napjainkban a Bajnokok Ligájában a főtáblára kerülés közel akkora bravúr lenne, mint annak idején a KEK-ben a döntőbe jutás volt…