Koppenhágában bizonyíthatnak

Valamiért mégiscsak a Ferencváros mérkőzése került a képernyőre, s ha már így történt, akkor csak abban bízhattunk, legalább gólzáporos, emlékezetes találkozó kerekedik ki belőle. S nem is tévedtünk: aki látta, valóban emlékezik rá, méghozzá szentségelve, bosszankodva, olyasmiket mondogatva, hogy: "Hát még ilyet! Szégyen, amit a Fradi futball címen bemutatott, sem küzdelem, sem győzni akarás, sem lelkesedés.”
És a többi.
Amíg Debrecenben izgalmasan alakult minden, addig az Üllői úton lassú játékkal teltek a percek. Kész szerencse, hogy a nézőket ezúttal is kizárták a stadionból, különben még kisebb botrány kerekedhetett volna az egészből. A Ferencváros közönsége amúgy is ideges, ingerült a klub körül kialakult helyzet, a sok zárt kapus meccs és a tulajdonviszonyok miatti bizonytalanság miatt (az FTC-t érintő gazdasági, tulajdonosi kérdésekről szóló anyagunk a 24. oldalon) , ráadásul még a kedvencek sem adnak okot az örömre.
Ez a Fradi bizony messze van az igazi Ferencvárostól.
Kevés benne a klubhoz érzelmileg is kötődő labdarúgó, vannak viszont helyettük igazi zsoldosok, akiket a csütörtöki teljesítményük után szegény Simon Tibor talán a Nagyvárad térig kergetett volna dühében. De felesleges indulatos szavakat írni, hiszen a zöld-fehér csapat tagjainak többsége meglehetősen nyugodt, szenvtelen arccal masírozott be a Birkirkara elleni, minősíthetetlen produkció után az öltözőbe. Csak Dragóner Attilán, Szűcs Lajoson és Lipcsei Péteren látszott, hogy legszívesebben a föld alá bújna.
Pedig továbbjutott a Fradi, és a győzelmet nem kell megmagyarázni.
Az ilyen teljesítményre viszont aligha van magyarázat.
Még a Máltán kivívott biztos továbbjutás, és a nézők nélküli hangulattalanság sem az.
Lipcsei Péter a Ferencváros csapatkapitánya kritikusan beszélt a Birkirkara elleni találkozóról.
– Sokszor olvasni az utólagos nyilatkozatokban, hogy a pályán egészen másként érezték a játékosok, mint amit a nézők vagy épp az újságírók láttak. Gyakran fordul elő, hogy a kritikával illetett találkozóról azt mondja valamelyik labdarúgó, az bizony remek meccs volt. Mit mond a csütörtökön történtekről?
– Nehéz lenne pozitív jelzőket használni, magam is éreztem, hogy nem megy a csapatnak – mondta Lipcsei Péter. – Sajnos képtelenek voltunk felpörögni, motiváltan futballozni. Mindenkinek az járt a fejében, hogy kint rúgtunk egy ötöst, eldöntöttük a továbbjutást, nincs miért izgulni.
– Ez aztán a profimentalitás. Csak semmi felesleges energiapazarlás, erőlködés… Még el is fogadná az ember ezt a furcsa, kurta érvelést, ha nem közvetítette volna a televízió a találkozót. Márpedig, ha egy Fradi-szurkoló odaül a képernyő elé, akkor teljes joggal elvárja kedvenceitől, hogy azok ne a nyugdíjasotthon délutáni sétáját, sokkal inkább egy futballcsapat akcióit mutassák be.
– Hát ez az. Adta a televízió a mecscset, de minek?
– Ezek szerint nem örültek a közvetítésnek? A legtöbb magyar futballista alig várja, hogy ország-világ előtt szerepelhessen, erre kiderül, hogy olykor ez nyűg.
– Arról beszélgettünk a fiúkkal a meccs előtt, hogy a tévének sokkal inkább a Debrecen mérkőzését kellett volna műsorra tűznie, ott ugyanis még volt miért izgulni.
– Az eszükbe sem jutott, hogy közönségszórakoztató produkcióval rukkoljanak ki? Hátha örült volna a nép a sok-sok ferencvárosi gólnak. Főleg azok után, hogy a szurkolókat kitiltották a Fradi-meccsekről.
– Nézze, lassan már nem is számoljuk, hanyadik üres lelátók előtt rendezett találkozónk volt ez. Nem akarom sajnáltatni magunkat, de egy ferencvárosi futballistának nem könnyű megszokni a csöndet, azt, hogy nem üvöltik több ezren: "Hajrá, Fradi!”. Elismerem, gyengén játszottunk, de erre is van magyarázat: már kiharcoltuk a továbbjutást. Jelenlegi helyzetünkben ez a legfontosabb.
– Lehetett volna több gól is, ha… Néhány hét leforgása alatt három tizenegyest hibázott el. Ideges?
– Dehogy vagyok ideges. Illetve, Siófokon a bajnoki rajton valóban ideges lettem, amikor elhibáztam a büntetőt. Ott fontos lett volna, hogy belőjem, miként a Videoton ellen is. Csütörtökön egyszerűen rosszul rúgtam meg a labdát, igaz, komoly tétje nem volt. Azt viszont elhatároztam, hogy erre az évre befejeztem, többet nem állok oda ítélet-végrehajtónak.
– Rossz most ferencvárosi futballistának lenni?
– Soha nem rossz. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az hazudik. Tudomásul kell venni, hogy a Fradiban futballozni különleges élmény, itt vagy királyfi lesz valakiből, vagy rút béka. Mi most az utóbbi kategóriához tartozunk. Tizenhárom éve játszom a Fradiban, de ilyen nehéz időszakot még nem éltem meg a klubnál. Félre ne értse, mi, játékosok is hibásak vagyunk a kialakult helyzetért, ha tavaly megnyerjük a bajnokságot, és győzünk azon az elátkozott Debrecen elleni meccsen, nincs balhé, nincs pályabezárás, nincs zűrzavar. De ez van, ebből a kátyúból nekünk kell kimásznunk.
– Haragszik valakire?
– Már mint a büntetések miatt? Nem, nem haragszom én senkire, csupán azt mondom mint a Ferencváros csapatkapitánya, hogy jobb lett volna karakán döntéseket hozni már az első pillanatban, nem pedig újabb és újabb variációkat kitalálni. Ne kivételezzenek a Fradival, de az már mindenen túlmegy, hogy a pályabetiltás, a hatalmas pénzbüntetés után még elvettek tőlünk hat pontot. Ez már igazságtalan.
– Újpesten vagy Debrecenben ezt bizonyára másként gondolják… S ha már a lilák: melyik csapat erősebb most, az Újpest vagy a Fradi?
– Csaknem azonos erősségű a két együttes játékoskerete, úgyhogy akár mi is győzhetünk hétfőn a Megyeri úton. Ha ez sikerül, talán végképp egyenesbe jövünk. Szerencsére ott már velünk lesznek a szurkolóink is.
– Mire számít a dán FC Köbenhavn elleni UEFA-kupa-találkozón?
– Nehéz lesz, nagyon nehéz. Nekik hatvan százalék esélyük van a továbbjutásra, nekünk negyven. De az biztos, hogy a dánok ellen egészen másként futballozunk, mint a máltaiakkal szemben csütörtökön.