Aki nem köt kompromisszumot

– Nem tud véletlenül néhány eredményt az NB I B-ben? – tette fel az első kérdést Pintér Attila.
– A Szolnok otthon kapott ki a Szegedtől, a Vasas pedig Balassagyarmaton nyert három egyre, a Diósgyőr gól nélküli döntetlent játszott a Bodajkkal.
– És az Eb-selejtezők?
– Bocsánat… Most önről kellene beszélnünk.
– Persze, persze, ne haragudjon, de eddig nem hallottam, mi történt a hét végén. Mindegy, majd később utánanézek. Szóval?

Az örök munkamániás

– Azt gondolom, felesleges lenne kertelni, ezért egyenesen teszem fel a kérdést: mit gondol, meddig tarthat a Sopron szárnyalása?
– No, akkor, kérem, higgyel el nekem: most sem szárnyalunk. Ez a csapat csupán teszi a dolgát, és megpróbál minél jobban teljesíteni. A bajnokságban tizenkét csapat küzd egymással, és ebben a versenyben nekünk is annyi esélyünk van, mint az MTK-nak, a Debrecennek vagy akár a Békéscsabának. Öt forduló telt el, szereztünk tíz pontot, és erre azt mondom, hogy dicséretes a játékosaim hozzáállása, de a szezon csak most kezdődött, messze van még a vége. A csapatépítés elején vagyunk, és ez folyamatos, hosszú munkát igényel. Nap mint nap meg kell szenvedniük a játékosoknak, és én szerencsés helyzetben vagyok, mert a csapatban mindenki megértette, a fejlődéshez elengedhetetlen a fegyelem. Megjegyzem, játékosaim nélkül én sem érnék semmit. A vezetőség a hetedik-kilencedik hely valamelyikének megszerzését tűzte ki célul, és ez – azt gondolom – teljesíthető feladat…
– Tényleg halkan mondom: az első helyen állnak. Tudom, hogy sok meccs van még hátra a bajnokságból, ám aligha lenne elégedett, ha a Sopron a kilencedik helyen végezne, főként, hogy éppen a csapat egyik tulajdonosa, Antók Zoltán nyilatkozta nem is olyan régen, hogy a nemzetközi porond a cél.
– Antók Zoltán úgy fogalmazott: két éven belül. Tehát erre a felvetésre visszatérhetünk majd akkor, mindenesetre én sem bánnám, ha korábban teljesülnének az álmaink, de hangsúlyozom, ehhez rengeteg munkára van szükség. Apropó, Antók Zoltán. Meggyőződésem, hogy sok hozzá hasonló vezetőre lenne szükség a magyar kluboknál. Kitűnő hátteret biztosít, s tudja, mi kell az előrelépéshez.
– Egyszer azt mondta nekem, a magyar futball nem olyan rossz, mint ahogy azt sokan állítják róla. Még mindig így gondolja?
– Következetes ember vagyok, ezért természetesen most is tartom korábbi kijelentésemet. Ám felteszem önnek, és mindenkinek a kérdést: ugyan miért lenne rossz a magyar futball?
– Például azért, mert ezerkilencszáznyolcvanhat óta világversenynek még a közelébe se jutottunk. Kis túlzással élve, talán már nem is tudják külföldön, hogy van még magyar foci.
– Tizenöt éve mást sem hallok, csak azt, hogy milyen pocsék a futball Magyarországon, de én ezt nem fogadom el. Mert alapvetően a magyar játékos sem rosszabb, mint a román, a szerb vagy a cseh, de az itthoni közeg miatt a futballistáink sajnos elhiszik magukról, hogy gyengébbek másoknál. Ha egy festőnek vagy egy esztergályosnak azt szajkózzuk állandóan, hogy béna, és tehetségtelen, akkor előbb- utóbb elhiszi magáról. Meggyőződésem, hogy a magyar csapatok elsősorban azért maradnak alul valamivel nevesebb ellenfeleikkel szemben, mert képtelenek rendszerben futballozni.
– Ez lenne a kulcsszó? A rendszer?
– Pontosan ezt mondom. Szervezettséggel, úgymond a rendszerben való futballozással igenis lehet eredményeket elérni.
– Ez a Sopron sikerének egyik titka, ha jól sejtem.
– Nincsen titok, de az tény, az első dolgom az volt Sopronban, hogy felmérjem, az adott játékosállományból mit lehet kihozni. Természetesen nem játszunk tökéletesen, soha nem is fogunk, de törekszünk a lehető legjobb teljesítményre, s most már talán bátran mondhatom, hogy a fiúk egyre jobban értik és játsszák a rájuk szabott taktikát, de még nincs megállás, mert azt szeretném, hogy a Sopron többféle rendszert is jól alkalmazzon. Persze, nem mondom, korábban sűrűn előfordult, hogy a hatvanperces edzés helyett kilencven percig tartottam őket a pályán, mert valamit nem tudtak megcsinálni…

Mulató helyett karosszék

– Temperamentumos ember, kíváncsi is vagyok arra, hogy mit csinál egy- egy győztes mérkőzés után. Úgy képzelem, elindul a haverokkal, fizet mindenkinek egy-két kört, és egy hangulatos kis mulatóban bőszen énekli kedvenc slágereit…
– Lehet, hogy maga ezt tenné, de én nem ilyen vagyok. Tudja, mit csináltam például a Pécs elleni mérkőzés estéjén? Hazamentem, és megcsókoltam a feleségemet. Azután néhány barátommal beültem vacsorázni egy csendes étterembe, és beszélgettünk. Amúgy ez még egy mozgalmas este volt, ugyanis általában – és ez a jellemző az esetleges kudarcok után is – sietek haza, egy kényelmes fotelban ülve végiggondolom, mi történt a meccsen. Még aznap megpróbálom elemezni a hibákat, és már azon töröm a fejem, hogy mit lehet majd legközelebb jobban csinálni.
– No, de azt mondják, hogy ön fenegyerek.
– Ugyan már! Dehogy vagyok fenegyerek. Játékoskoromban sohasem tudtam veszíteni, megalkuvás nélkül vágytam a sikerre, az elismerésre, és emiatt talán karakteresebb voltam az átlagnál, de ettől én még nem lettem fenegyerek.
– Sosem volt konfliktusa abból, hogy – finoman fogalmazva – nem "simogatja” a játékosait?
– Az edzői pályafutásom során akadt olyan labdarúgó, aki nem fogadta el a módszereimet, de ő nem is maradt sokáig a csapatomban. Nekem nincs szükségem túlélő játékosokra. A legfontosabb az egység és a csapatérdek, ennek megfelelően én sosem tűröm meg a túlélő típusokat. Elismerem egyébként, hogy kemény kézzel bánok a játékosaimmal, de enyém a felelősség, és ezt mindenkinek tudomásul kell vennie. Félre ne értsen, az edzéseken felemelem a hangom, ha kell, de mindent a csapat és a klub érdekében teszek, és úgy érzem, ezt már Sopronban is elhiszik nekem.

Üllői út – végállomás

– Meggyőzhető a vitás kérdésekben?
– A feleségem szerint a magánéletben hajlandó vagyok a kompromisszumra, ám ha futballról van szó, akkor már nem biztos.
– Láttam, hogy mind a mai napig nyakában hordja a Fradi-címert.
– Így van.
– Mindene a Ferencváros?
– Imádom a Fradit, ezt tudják rólam az emberek. Majdnem tíz évet töltöttem az Üllői úton, és úgy érzem, a Fradi-családhoz tartozom. Ott lettem valaki, és ott lett belőlem "a Pinyő”! Az ország engem már fradistaként ismert meg, ezért sosem titkolom, mit jelent számomra a Ferencváros.
– S mit szól ahhoz, hogy sokan azt mondják, előbb-utóbb a Ferencváros edzője lesz…
– Tudja, nagyon nehéz erre a felvetésére felelnem, mert valójában már az is bizsergető érzés, ahogy ezt most megemlítette. Jó ezt hallani, nem tagadom. Azonban Sopronban elkezdtem egy munkát, ezért azt gondolom, hogy e pillanatban felesleges ilyesmiről beszélni.
– Csak kíváncsi voltam a reakciójára.
– Nézze, annak idején azzal a céllal adtam edzősködésre a fejemet, hogy egyszer majd a Ferencváros vezetői felkérnek a csapat irányítására. Ez az én nagy álmom, mert azt gondolom, Magyarországon számomra ez lenne a csúcs. És ha egy szép napon csakugyan én leszek a Ferencváros vezetőedzője, akkor, de csakis akkor kimondhatom majd hangosan: tessék, Attila, révbe értél…