A műfüvön pénzért is hajtanak

Tudósítóinktól TudósítóinktólTudósítóinktól Tudósítóinktól
Vágólapra másolva!
2004.01.10. 20:41
Címkék
Kezdődik a sokak által várt Arany Ászok-terembajnokság! Az első csoport küzdelmeit Pécsett rendezik meg: a házigazdák csapatán kívül a Balaton FC, a BKV Előre és a Kaposvár került ebbe a négyesbe, és közülük csupán a legjobb juthat a január 31-ei és február 1-jei debreceni döntőbe. A mérkőzéssorozat 15 órakor kezdődik (1600 forintért kaphatók a jegyek a pécsi sportcsarnokban), és nagyjából félóránként indítják majd a 2x12 perces találkozókat. Nem árt ismételni, azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt. A szurkolók a meccsek mellett egyéb szórakozást is kapnak, csinos táncoslányok segítenek majd kibekkelni a szüneteket, illetve négy szerencsés próbálkozó büntetőrúgásokkal küzdhet a nyereményért. Az alábbiakban a négy résztvevőről írunk, és ahogy a hírekből is kitűnik, valamennyi csapat a továbbjutásra hajt. Jósolni egyelőre úgysem érdemes, azért maradjunk is annyiban: 15 órakor a BalatonBKV mérkőzéssel végre elkezdődik az idei terembajnokság.
A döntô helyszíne a debreceni Fônix-csarnok – ide Pécsen, Budapesten és Szegeden keresztül vezet az út, és vasárnap a PMFC, Balaton, BKV, Kaposvár négyesbôl az egyik csapat máris finalistának vallhatja magát (Fotó: Németh Ferenc)
A döntô helyszíne a debreceni Fônix-csarnok – ide Pécsen, Budapesten és Szegeden keresztül vezet az út, és vasárnap a PMFC, Balaton, BKV, Kaposvár négyesbôl az egyik csapat máris finalistának vallhatja magát (Fotó: Németh Ferenc)
A döntô helyszíne a debreceni Fônix-csarnok – ide Pécsen, Budapesten és Szegeden keresztül vezet az út, és vasárnap a PMFC, Balaton, BKV, Kaposvár négyesbôl az egyik csapat máris finalistának vallhatja magát (Fotó: Németh Ferenc)
A döntô helyszíne a debreceni Fônix-csarnok – ide Pécsen, Budapesten és Szegeden keresztül vezet az út, és vasárnap a PMFC, Balaton, BKV, Kaposvár négyesbôl az egyik csapat máris finalistának vallhatja magát (Fotó: Németh Ferenc)
A döntô helyszíne a debreceni Fônix-csarnok – ide Pécsen, Budapesten és Szegeden keresztül vezet az út, és vasárnap a PMFC, Balaton, BKV, Kaposvár négyesbôl az egyik csapat máris finalistának vallhatja magát (Fotó: Németh Ferenc)
A döntô helyszíne a debreceni Fônix-csarnok – ide Pécsen, Budapesten és Szegeden keresztül vezet az út, és vasárnap a PMFC, Balaton, BKV, Kaposvár négyesbôl az egyik csapat máris finalistának vallhatja magát (Fotó: Németh Ferenc)
Induljunk a házigazda pécsiekkel, már csak az illendőség miatt is: a felkészülést hétfőn elkezdő PMFC heti programjában természetesen teremedzések is szerepeltek. A csapat a Lauber Dezső-sportcsarnokban edzett, ezért némi helyismerete már van. Persze túlságosan nagy előnyt ez nem jelent a többi együttessel szemben, ugyanis parketten, nem pedig műfüvön gyakoroltak a hazaiak, ráadásul eddig palánk sem vette körül a játékteret.
Szabados Józseffel, a piros-feketék játékosával szombat délelőtt az egyik pécsi totozóban találkoztunk – ha a PMFC meccsei szerepeltek volna a tippmix műsorán, bizonyára saját csapata végső győzelmére tippelt volna…
"Nagyon örülök, hogy Pécs lesz a selejtezők egyik állomása – mondta a védő. – Talán mondanom sem kell, szeretnénk jól szerepelni, ezért is bízom benne, hogy sok néző jön ki a sportcsarnokba, s játékunkkal a szurkolóink kedvében tudunk járni. Külön nem készültünk a teremtornára, de azt hiszem, nem lesz gond…"

Játék félóránként

A pécsi selejtezô programja a következô lesz.
15.00: BKV–Balaton
15.30: Pécs–Kaposvár
16.00: Balaton–Pécs
16.30: Kaposvár–BKV
17.00: Pécs–BKV vagy Balaton– Kaposvár
17.30: Balaton–Kaposvár vagy Pécs– BKV
(Az utolsó mérkôzést mindig az a csapat játssza, amelyik két forduló után vezeti a csoportot)
A PMFC vezetőedzője, Nagy Tamás szerint a teremfoci más stílus, de vannak olyan pécsi játékosok is, akik ebben a műfajban nagyon jól feltalálják magukat.
"Meg kell felelnünk a hazai közönség által támasztott követelményeknek – emelte ki Nagy Tamás is szurkolóik fontosságát. – Nem igazán erre a tornára készülünk, hanem elsősorban az élvonalbeli bajnokság tavaszi folytatására. Ennek ellenére jó lenne, ha csoportgyőztesként zárhatnánk, és készülhetnénk a debreceni döntőre."

Kapuscsere a listavezetőnél

Aligha meglepő: ugyanilyen elképzelésekkel vág neki a sorozatnak az élvonalban listavezető Balaton FC is.
Három, sérüléssel és betegséggel bajlódó labdarúgóján kívül valamennyi játékos ott lesz a terembajnokság vasárnapi pécsi selejtezőjén. Csernyánszki Norbert, Hegedűs Gyula és Csordás Csaba nem tarthat a csapattal. Mivel Csernyánszki az egyik kapus, jól jött, hogy a napokban a siófokiak erre a posztra szerződtették a békéscsabai Schwarcz Ákost: ő és Berki Krisztián őrzi majd az élvonal listavezetőjének hálóját.
"Szeretnénk a hagyományainkhoz méltó módon szerepelni – mondta Borsos Attila, a Balaton FC technikai igazgatója. – Két évvel ezelőtt még másodosztályú csapatként megnyertük az országos terembajnokságot. Akkor is jól jött a győzelemért járó pénz, miként a most kilátásba helyezett mintegy ötmillió forintnak is tudnánk örülni."

Ötmilliót kap a gyôztes

Fontos, persze hogy fontos a csapatok számára a presztízs, az, hogy ki lesz az idén a legjobb teremben. Azonban a szervezôk még nagyobb kedvet szerettek volna keríteni a résztvevôk számára, ezért komoly pénzdíjat is kitűztek. Összesen 14.3 millió forintért futballoznak majd a játékosok, amelybôl a végsô gyôztes mintegy ötmilliót kaszszíroz. Természetesen a további helyezetteket is jutalmazzák, miként nem panaszkodhat majd a gólkirály és a legjobb kapus, illetve mezônyjátékos sem. Az RTL Klub minden hétfô éjjel 23.30 órakor ad félórás összefoglalót az elôzô hétvége eseményeirôl, a döntôt viszont február 1-jén délután élôben közvetíti.
Akad néhány teremspecialista a Balaton FC gárdájában, elsősorban Vörös Péter. A középpályás egyébként a múlt hónap második felében olaszországi próbajátékra készült, ám végül (állítólag az utat szervező menedzser váratlan betegsége miatt) ebből nem lett semmi, s nagyon valószínű, hogy a nyárnál előbb már nem is lesz. Vörös Péteren kívül a "kispályára" termett Potemkin Károly, Sitku Illés és Daniel Usvat is.
Új labdarúgó nincs Csertői Aurél keretében a már említett békéscsabai kapuson kívül. A napokban intézik azonban a bosnyák Haris Tahilovics papírjait, s ha meglesz a játékengedélye a már hónapok óta Siófokon készülő utánpótlás-válogatott középpályásnak, akkor a továbbiakban rá is számíthat a vezetőedző.

Felkészülés – edzőváltással

Nem volt ennyire zökkenőmentes az elmúlt hét a BKV Előre számára: a felkészülés első három napját még szakvezető nélkül tudták le a közlekedésiek, ugyanis Dajka László vezetőedző Sopronba távozott. A kék-sárgák szakvezetése végül házon belül oldotta meg az utódlást, a BKV Előre SC-nél sportigazgatóként tevénykedő Krecska Jánost nevezte ki edzőnek. Az új tréner első hivatalos mérkőzése Pécsett, az Arany Ászok-terembajnokságon lesz majd.
"Csupán három napja készülünk együtt a csapattal – mondta a 38 éves szakember. – Sajnos az alapozás elején járunk, ennek ellenére komolyan vesszük a terembajnokság csoportselejtezőit, s igyekszünk maradandót nyújtani."
Az edző nem igazán ismeri az ellenfelek játékstílusát, de azt megjegyezte, hogy a keret fele apró termetű, alacsonyan van a súlypontjuk, amely mindenképpen előnyt jelenthet majd számukra. A csapatból külön figyelmet érdemel Török Sándor és Pintér Attila, akik az együttes meghatározó futballistái lehetnek a teremmeccseken. Bár Zsolnai Róbert és Károlyi Róbert sérüléséből már teljesen felépült, nem biztos, hogy több játéklehetőséget kapnak Pécsett, hiszen a szakvezető nem szeretné, ha a két labdarúgó újra kidőlne a sorból.
"A Balaton FC ellen első hivatalos mérkőzésemen ülök majd a BKV Előre kispadjára, emiatt nem vagyok feszült, hanem inkább feltüzel a bemutatkozás, amely, remélem, sikeres lesz" – vélekedett Krecska.

Ahol nem tilos kispályázni

Nem lustálkodtak sokat a kaposváriak sem, már január 5-én munkába álltak a Rákóczi játékosai, mert vasárnap szeretnének tisztességgel szerepelni a teremtorna pécsi csoportvetélkedőjén. Prukner László edző ennek érdekében az eredeti tervtől eltérő programot iktatott be erre a hétre, hiszen a napi két foglalkozás során a tornatermi játékon volt a fő hangsúly. A keret tagjai a mezőgazdasági egyetem és a Páncsics gimnázium tornacsarnokában hangolódtak a pécsi eseményre.
"A játékosaim többsége biztatóan mozgott egész héten – mondta a kaposvári edző. – Látszik rajtuk, hogy megfogadták a tanácsomat, és a téli szünetben nem lazsáltak, a kínálkozó különböző teremtornákon ők is rúgták a labdát, így aztán nem kellett nulláról indulnunk."
Lám, van olyan szakvezető, aki nem tiltja a kispályás mérkőzéseket játékosai számára. hanem egyenesen üdvözli az ötletet. Prukner László nagyon erősnek tartja csoportjukat, hiszen az élvonal listavezetője mellett a hatodik helyezett vendéglátók és a képzett játékosokkal büszkélkedő BKV Előre az ellenfelek. A korábban teremtornát nyerő siófokiakkal szemben azért a Rákóczi is fel tud mutatni egy részsikert, mert két éve a kaposváriak lettek a teremtorna zalaegerszegi csoportjának győztesei.
"Most sem mi vagyunk az esélyesek, de ez nyugodtságot kölcsönözhet, s így akár meglepetést is szerezhetünk" – folytatta Prukner László, aki a lábadozó Kovácsevics Róbert kivételével mindenkire számíthat. A szakvezető úgy tervezi, hogy két kapust és 16 mezőnyjátékost visz magával, belőlük alakít ki két hatos alapcsapatot, s a többieket csereként kívánja pályára küldeni.
S hogy mennyire komolyan gondol a továbbjutásra az edző, jelzi: a formában tartás érdekében csapatát két további januári teremtornára is benevezte.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik