A kiesés tanulsága: tűz nélkül nem megy

– Hogy aludt a Vasas-meccs után?
– Későn feküdtem, és keveset aludtam, mert járt az agyam egész éjszaka, de ez ilyen esetben teljesen természetes – mondta Dajka László, a Matáv Sopron edzője. – Bár igazából csak az történt, ami más elsőosztályú csapatokkal is megesett már a kupasorozatban, és azért azt ne felejtse el senki, hogy a jelenlegi Vasasnak – bár a másodosztályban szerepel – első osztályú állománya van. Ennek ellenére tökéletesen bíztam magunkban és a továbbjutásban, de sajnos durva egyéni hibákat követtünk el, és így a vége nem lehetett más, mint vereség és kudarc. Annak viszont még keresem az okát, hogy mostanában miért mi hibázunk, és miért nincs minimális szerencsénk sem. A labdarúgás olyan játék, ami Fortuna nélkül nehezen működik. Fegyelmezetten és keményen tesszük a dolgunkat, de egyelőre nem jönnek az eredmények, ezzel tisztában vagyok.
– Megbünteti a játékosokat?
– A csapat már megbüntette saját magát. A hibákról mindig beszélünk, és ha kell, ha úgy érzem, hogy erre van szükség, akkor keményen büntetek. Ugyanakkor én is vállalom a felelősséget. Ahogy a győzelmekben, úgy a vereségekben is benne vagyok, de a buta hibákra egész egyszerűen képtelenség felkészíteni a csapatot. A Fáy utcában is ez okozta a vesztünket.
– Kitért a kérdés elől. Tehát akkor volt büntetés, vagy sem?
– A játékosaim azzal, hogy nem jutottak tovább, már elég sok pénzt veszítettek. Azt láttam, hogy a Vasas ellen is többnyire mindenki tette a dolgát, a játékosok tudták a kötelességüket, noha az az igazság, hogy néhány labdarúgómnak a fejében nagyon gyorsan rendet kell tenni.
– Kik ezek a játékosok?
– Magánügy…
– Úgy festi le a helyzetet, mintha minden szép és jó lenne, és csak apróságok miatt lenne eredménytelen a csapata. Tulajdonképpen mi a baj? Három meccsen két vereség valamint egy döntetlen a nem túl acélos Ferencváros ellen – ez a Sopron mérlege. Ennél jobbra számított, nem?
– Azt kell mondanom, nincsen semmi probléma a csapatommal. Tovább dolgozunk keményen, hogy a jövőben a kapufáról ne kifelé, hanem befelé pattanjon a labda. Ám nem tagadom, most már szorít bennünket az eredménykényszer. Nagyon gyorsan kell egy győztes mérkőzés, hogy helyrebillenjen és a játékosok önbecsülése. A Sopron még nem nagycsapat, de elindultunk egy úton, aminek a végén – legalábbis bízunk benne – a város büszke lesz ránk. Ezért dolgozunk.

– Valami bűzlik Fehérvárott, ugye jól érzem?
– Nagyon jól érzi – válaszolta Csank János, a Magyar Kupából búcsúzó Videoton vezetőedzője. – Gondok vannak a csapat körül, ezt nem lehet elvitatni, elvégre két vereséggel kezdtük a bajnokságot, és most még a kupából is kiestünk.Tulajdonképpen ugyanaz folytatódik, mint korábban, elvégre pocsékul zártuk az őszi szezont, és ugyanilyen rosszul rajtoltunk a tavasszal.
– Többször is nyilatkozta, hogy a pénztelenség, a financiális problémák minden baj okozói. Tényleg így gondolja?
– Pontosan így. Az anyagi bizonytalanság jelentős feszültségforrást jelent, ám természetesen meg kell említeni azt is, nem sikerült úgy a felkészülésünk, ahogy azt elterveztük, hogy sérülések és eltiltások nehezítik a helyzetünket és egyáltalán, rossz passzban van a csapat.
– Úgy tűnik, mintha magyarázkodna. Korábban az ilyesmi nem volt jellemző önre.
– Én a tényekről beszélek. Egy picit mintha megtört volna a játékosaim motivációja, amit a jelenlegi helyzetben valahol megértek. A labdarúgó roppant érzékeny "műszer", és ugyan ki várhatja azt, hogy az érintettek könnyedén dolgozzák fel a meglévő problémáikat, hogy akkor is száz százalékkal hajtsanak, amikor hetek, hónapok óta nem kaptak egy fillért sem, amikor gyalázatos körülmények között kell edzeni, meccset játszani. A Videoton eredményesen rajtolt a bajnokságban, aztán jött a begyűrűző pénztelenség, és emiatt törés keletkezett, azaz innen már nagyon nehéz viszszaállni a korábbi ritmusra. Ha hiányzik a belső késztetés, akkor jönnek a nehézségek. Most itt tartunk.
– Nincs tűz a játékosaiban?
– Nincs.
– És önben?
– Nézze, elismerem, időnként azt veszem észre magamon, hogy már én sem vagyok a régi. Megváltoztam. Siófokon nagyon nagy csalódás ért. Negatív élményekkel, becsapottan jöttem el a városból, de boldogan, bizakodva érkeztem ide, Székesfehérvárra, mert hittem abban, hogy az épülő új stadionban, a nagy városban igenis van esély arra, hogy hosszú távon is meghatározó csapatot építsek fel. És tessék! Alig néhámy hónap telt el, és máris nem várt pofonokat kaptam itt is. Igen, megváltoztam, és egy kicsit savanyúbb lett minden. Hangulattalan, elkeserítő körülmények, pénztelenség… Egyébként higgye el, a csapat rosszabb szereplése nem elsősorban szakmai kérdés. Ha stabilizálódna a klub helyzete, nagyon hamar javulna az öltözői hangulat, egy csapásra jobb lenne a kedve mindenkinek, és akkor kijöhetnénk a gödörből is. Sajnos, erre kevés esélyt látok.
– Muszáj visszakérdeznem, mert véletlenül sem szeretném félreértelmezni a szavait: valóban elkedvetlenedett?
– Arról van szó, hogy már én sem tudom függetleníteni magam a külső körülményektől. Már nem tudok olyan határozottan fellépni a játékosaimmal szemben, mint például egy évvel ezelőtt Siófokon. Akkor elhittem, hogy a pénztelenség csak átmeneti állapot, éppen ezért nagyon keményen védtem a csapat, a klub érdekeit, és beszéltem rá több játékost is a maradásra. Ezt azóta nagyon sokszor megbántam. Sajnálom, hogy többeket is belevittem egy ilyen helyzetbe, de mivel akkori tévedésem sok embernek jelent még most is problémát, azt hiszem, érthető, ha itt, Székesfehérvárott miért is vagyok óvatosabb. Mindenesetre én nem mutathatom kifelé azt, hogy nincs kedvem, mert a rossz példa – mint tudjuk – ragadós. De az igaz, hogy valami nagyon hiányzik a légkörből, ami nekem is jót tenne…
– Meddig szól a szerződése?
– Na… Hirtelen nem is tudom… Ha jól emlékszem, talán a következő bajnokság végéig.
– Feladja?
– Nem szoktam ilyesmit csinálni. Én már csak annyit remélek, hogy Székesfehérvárott nem halunk meg idő előtt… Érti, ugye?