Üllői úti biznisz: csak átverés az egész

Mondhatni, minden rossz a rendszárváltással kezdődött, hiszen a vadkapitalizmus okozta hurráhangulat csak addig tartott, amíg a kedves sportvezetők rá nem döbbentek, ezentúl bizony nekik kellene fenntartaniuk az egyesületeket. Mivel a Fradi mégiscsak a Fradi, és 1990 táján nem hat-, hanem tizenhatezren jártak az Üllői útra, egy francia üzletember, Jean-Claude Bras megkönnyítette a zöldek dolgát, és önként mecénásnak jelentkezett a Ferencvároshoz. Az általa tervezett magyar– francia vegyes vállalatból viszont nem kért a klub magyarságát féltő FTC szakosztályelnöksége – igaz, azért a 25 millió forintos alapítvány ellen már nem emelt kifogást. Bras így első külföldi üzletemberként csak bevonult az Üllői útra, ám egy év múlva elköszönt, mert az istennek sem tudta kirúgni az edzőt, Nyilasi Tibort. Rögvest a magyar befektetők is megmozdultak a nemzeti kincsnek tekintett Ferencvárosért – 1994-ben beköszönt a Kordax-éra. Kelemen Iván addig a csepeli futballt és egri röplabdát tartotta el, de kissé nagyobb hírverésre vágyott, így gyorsan belöbbölt százmilliót az amúgy feneketlen Fradi-kasszába. Az ő regnálása alatt ráadásul a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott a csapat, ömlött is a pénz – 508 milliót azóta sem találnak… Pedig egy korábbi kispesti szakembertől kéne tanácsot kérni a hiányzó összeg okán, hiszen ő egy másik, alig ötvenmilliós játékosvásárlási ügyben nem idegeskedett, hanem leszögezte: "Ha eltűnt, hát eltűnt. Én nem keresem." Igaz, oly nagyon az akkori ferencvárosiak sem keresték – tán tudták, hol van… Az olajügy azonban elmosta a Kordaxot, az előzetesbe került Kelemen Ivánnak egyéb gondjai akadtak holmi futballcsapat szponzorálásánál, így 1998 januárjában jöhetett az új nagyfőnök. Csakhogy nem jött: bár kezdetben az IMG, az ENIC és a Dicobe nagy rössel igyekezett egymást túllicitálni, utóbbi lett a befutó a maga csekély 35 millió dolláros ajánlatával. Vigadozott mindenki, egészen addig, amíg az aláírási ceremónia előtt egy nappal a Dicobe visszalépett, bizonyítva, hogy kamu volt az egész ajánlat (a vezetők azért bevették…).Ha nincs magánbefektető, majd jön a párt, gondolhatták az 1998-as választásokon győztes kisgazdák. Torgyán József elnök, Szabadi Béla alelnök lett, és soha nem látott mélypontra zuhant a klub. Maguk a ferencvárosiak is megnyugodhattak, hogy a párt eltűnt, vezérei vagy vissza- vagy sikkasztás miatt előzetesbe vonultak – de a Fradinak továbbra sem volt pénze. Még jó, hogy a három megállóval odébb székelő MTK tulajdonosa, Várszegi Gábor adakozó kedvében volt, hát 2001-ben beígért 2.4 milliárdot a Ferencvárosnak. Ez a lépés nemcsak azok szemét csípte, akik szerint nem túl szerencsés egy ember kezébe több csapatot adni, hanem maguk a fradisták is meghökkentek, hogy a rivális tulajdonosa lett a nagybefektető. A szerelem nem is tartott sokáig, tavaly májusban a Fradi–Debrecen bajnokavató helyetti pofára esést követő spontán veserugdosások, a rasszista megnyilvánulások elvették Várszegi Gábor kedvét a zöldektől. Érkezett helyette Kovács Ádám, akire immár az APEH is kíváncsi, és aki amúgy Dicobe-formátumra elkövette azt a bravúrt, hogy már az első, általa ígért 300 millió forintos részletet sem fizette ki.Összegzésként megállapíthatjuk: sem pártemberek, sem magánbefektetők, sem magyarok, sem külföldiek, sem Fradi-szurkolók, sem hírnévvadászok nem tudtak segíteni az ország legnépszerűbbnek mondott csapatán. És ez azért ez tökéletes kórképe a magyar futballnak.