Felháborodtak a bundavádon

JÁVOR PÉTER, VAJDA GYÖRGYJÁVOR PÉTER, VAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2004.04.07. 20:58
Címkék
Indulatos vezetők, fölöttébb mérges labdarúgók várták Békéscsabán a mérkőzés kezdetét. Azon háborogtak az Előre FC és a Matáv játékosai, hogy a Szerencsejáték Rt. úgy döntött, a BékéscsabaSopron mérkőzés kapcsán nem lehet fogadni a hazaiak győzelmére.

Mint azt Pető Zoltán, a soproniak válogatott labdarúgója elmondta, kellemetlen a szituáció, mert bármi is lesz az eredmény Békéscsabán meg a többi pályán, mindenki bundát emleget majd, pedig a soproniak és a békéscsabaiak esetében erről szó sem lehetett. Nem beszéltek össze a csapatok, mindegyik együttes győzelmi reményekkel lépett pályára szerda délután.
Talán éppen a Szerencsejáték Rt. lépése tüzelte fel a feleket, mert noha gyenge első tíz percet produkáltak, a folytatásra varázsütésre megváltozott a játék. A Békéscsaba szerzett vezetést, de két perccel később egyenlített a Matáv. Élénk iramú, változatos játékot produkáltak az együttesek, ám a házigazdák voltak bátrabbak és kezdeményezőbbek, és mivel a labdabirtoklásban is felülmúlták ellenfelüket, a vezetést is megszerezték az első félidő hajrájában. Bár békéscsabai szempontból megnyugtatóan futballozott az Előre FC, az idegeskedés, a feszültség az utolsó percekre is megmaradt. Az öltözőkbe vonuló játékosok kis híján összekaptak; az egykor Sopronban futballozó Jegija Javrujan csapott össze majdnem a Matáv szerb légiósával, Mladen Lambuliccsal. Szerencsére Supka Attila, a hazaiak vezetőedzője és Dajka László, a Sopron trénere időben közbelépett, és szétválasztották a feleket.

A szünet után is folytatódott az élénk, élvezetes és izgalmas játék. A hazaiak ezúttal is bátran kezdtek, ám Balaskó Iván egyenlítő gólja "megfogta" az Előrét. Mégpedig olyannyira, hogy amíg az első félidőben a Békéscsaba irányította a játékot, a soproni egyenlítő gól után a vendégek voltak jobbak. Vasas Zoltán második gólja azt sejtette, hogy szombattól a felsőházban szereplő Matávé lesz a három pont, de végül is a nagy lelkesedéssel futballozó vendéglátók, ha tizenegyesből is, de egyenlítettek.
Összességében kellemes meglepetést okozott a két csapat játékával. Jól szórakozott a publikum, persze akkor lett volna teljes a hazaiak öröme, ha a Békéscsaba szerzi meg a három pontot. Tegyük hozzá, első félidei helyzetei alapján közelebb is állt a győzelemhez, mint a Sopron. ---- 14. perc: A felezővonalnál szabadrúgást végzett el a Békéscsaba. A labda Vincze Zoltán előtt hullott le, aki a 16-os bal sarkáról jól megnyeste azt. A labda a bal sarokra tartott, de Hajdu szögletre ütötte. Ezt Vincze jobbról végezte el, Udvari fejjel megcsúsztatta a labdát, Szeverényi pedig 11 méterről, látványos mozdulattal, a levegőben vetődve, jobbal lőtt kapura, a labda pedig a jobb kapufa tövéről vágódott a hálóba.
1–0
16. perc: Bujáki buktatta Husztit a békéscsabai 16-os előtt öt lépéssel. Vasas állt a labda mögé, jobbal jól megcsavarta azt, és a nagy erővel meglőtt labda a kapu bal oldalába vágódott. Simunic hiába vetődött.
1–1
27. perc: Vasas kényszerítőzött Husztival, majd az előbbi belépett a 16-oson belülre, és a balösszekötő helyéről, futtából, bal lábbal megcélozta a jobb alsó sarkot, de Simunic látványos vetődéssel hárított.
33. perc: Schindler jobb oldali beadását követően Bagoly a magasra ugró Javrujan elől szögletre fejelte a labdát. A pontrúgáshoz ismét Vincze Zoltán állt, de ezúttal balról lőtte be a labdát, amely a túloldalon tisztán álló Kovács Béla elé pattant. A békéscsabai középpályás hat méterről, jobb lábbal, laposan a kapu bal alsó sarkába lőtte a labdát.
2–1
48. perc: Cseke váratlanul, 28 méterről, a jobbösszekötő helyéről megcélozta a békéscsabai kaput. A vetődő Simunic a megpattanó labdát kiütötte, balszerencséjére azonban éppen a berobbanó Balaskó elé, aki néhány lépésről, jobb lábbal, erőből a léc alá vágta a labdát.
2–2
55. perc: Javrujan balról beverekedte magát a vendégek 16-osán belülre, majd a balösszekötő helyéről, 11 méterről, jobb lábbal alig lőtte a kapu mellé a labdát.
73. perc: Muzslay a 11-es pont tájáról lefejelte a labdát a fellopakodó Vasas elé, aki a balösszekötő helyéről, 13 méterről kivárta, amíg egyet pattan a labda, majd bal lábbal a kapu bal oldalába lőtte azt a vetődő Simunic mellett.
2–3
74. perc: Sira a békéscsabai térfél közepén megütötte Bujákit, amiért Solymosi játékvezető azonnal kiállította a soproniak cserejátékosát.
82. perc: Hoffmann kapura húzott, de a kifutó Hajdu elütötte a csabaiak támadóját, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A büntetőből Kovács Béla jobb lábbal a bal alsó sarokba lőtte a labdát az ellenkező irányba vetődő Hajdu mellett.
3–3 ---- Kovács Bélát köszöntötték az Előre FC vezetői. Az egyszeres válogatott játékos szerdán játszotta 200. élvonalbeli mérkőzését. A még mindig csak 27 éves játékosnak Kerekes I. Györgyné, a futball-kft. ügyvezetője adott át egy óriási kupát, ami mellé a két puszi is járt. A békéscsabai játékos két góljával tette még emlékezetesebbé a maga számára a mérkőzést.


Sokféle futballsérülés ismert, a soproniak csatára, Tóth Mihály azonban e téren is tudott újítani. A Matáv házi gólkirálya ugyanis a hosszú buszút során mély álomba szenderült, és ez idő alatt úgy "elaludta" a derekát, hogy csak a cserepadra tudott leülni. A peches játékos igazán nem tehet a dologról, legközelebb azonban valószínűleg kétszer is meggondolja majd, elaludjon-e a buszon.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik