A lilákat csak az MTK érdekli

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2004.05.03. 22:16
Címkék
Csaknem tíz év után tudott először győzni az Újpest az Üllői úton, a lilák legutóbb 1994. augusztus 28-án nyertek 30-ra. A vasárnap 10-ra megnyert mecscsen az Újpest mindvégig szervezetten futballozott, és egységes az a vélemény, hogy Mészöly Géza csapata jobb volt, mint Pintér Attiláé.
– A győzelemhez kellett egy vitatható büntető. Videóról visszanézhette a szituációt, így érdekelne, hogy mit gondol az esetről?
– Úgy láttam, hogy a szabálytalanság a tizenhatoson kívül kezdődött, de amikor Tóth Norbert hozzá akart érni a labdához, már a tizenhatoson belül járt, és akkor akasztotta őt Bognár Zsolt – értékelt a lilák edzője, Mészöly Géza. – Szóval, a véleményem szerint megadható volt a büntető.
– A következő ellenfelük az MTK lesz, és ha legyőzik a bajnoki címvédőt, akkor már a negyedik helyre kerülnek.
– Ebben a pillanatban nekünk nem is a Fradira, hanem az MTK-ra kell figyelnünk, azaz a kék-fehérek elleni mérkőzés az igazán fontos.
– A bajnokság végén lejár a szerződése. Egyeztetett már az Újpest vezetőivel a folytatásról?
– Egyelőre még nem írtuk alá a szerződést, de azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy kilencvenkilenc százalékban biztos a közös jövő. Szóban már-már megállapodtunk.


Szavazás

Ki nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!


Szavazás

Ki játszik osztályozót?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Nem bírt a Kisvárdával a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
9 perce

Mérész Beatrix volt a román kosárlabdaliga döntőjének legeredményesebb játékosa

Kosárlabda
28 perce

Súlyemelő Eb: Horváth Laura 15. lett összetettben

Egyéb egyéni
42 perce

Bódog Tamás úgy érzi, egy jó feladat hamarosan megtalálja

Minden más foci
45 perce

Sportkönyvtár: színes, szagos, fiatalos Formula–1

Képes Sport
49 perce

Benczur Márton: Nem önmegvalósítok, a játékosokat akarom kiteljesíteni

Utánpótlássport
1 órája

Amerikából jöttem: Jokics vagy Gilgeous-Alexander? Ki lesz az MVP az NBA-ben?

Amerikai sportok
1 órája

Férfi kézilabda NB I: Veszprém–Szeged

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik