Győzelemmel búcsúzott a Békéscsaba

JÁVOR PÉTER, KUN ZOLTÁNJÁVOR PÉTER, KUN ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2004.05.26. 21:56
Címkék
"Felhívjuk az autóban ülő hallgatóink figyelmét, hogy Cserkeszőlőn rendőrök várják a gyorshajtókat"  hallottuk a rádióban, és nálunk csak az előttünk kocsikázó Videoton-tábor lassított le gyorsabban. A tábor ez esetben háromtagú volt, és ugyan a bírságot megúszták a fiúk, Cserkeszőlő után félre kellett állniuk  hogy műszaki hiba vagy a szükség hozta így, azt sajnos már nem tudjuk.


Aztán végül csak befutott vagy 15 piros-kék szimpatizáns, ami a bajnokság ezen szakaszában, ráadásul szerdán már kifejezetten dicséretes utazási kedvet jelent. Létszámban ugyan nem, hangban azonban így is legyőzték a hazai drukkereket, akik vélhetően már az osztályozóra tartalékoltak, elvégre a két kispadon is kényelmesen elfértek volna…
Érthető az érdektelenség, hiszen Békéscsabán még messze nem zárult le az évad, két fontos meccs még vár a lilákra. Arról megoszlottak a vélemények, hogy a Nyíregyháza vagy a REAC kettősből melyik lenne a legkellemesebb ellenfél (végül a rákospalotaiak játszanak a Békéscsabával), ám az mindenképpen a csabaiak helyzetét könnyíti, hogy a hírek szerint a meccs előtt még szóba jöhető vetélytársak nem nagyon favorizálják az élvonalat… Persze, ha Békéscsabán nem is lesz búcsú, Fehérvárott minden bizonnyal igen: bár a csapat nem ki-, hanem szétesik. A hónapok óta komoly anyagi gondokkal küszködő alakulat több játékosa is elmegy, és jókora meglepetést jelentene az is, ha Csank János vezetőedző a Videotonnál maradna.
És bár a vendégek pihenése csak csütörtöktől kezdődik, Daniel Tudor már szerda délután is szabadságolta magát. Tanítanivalóan rossz ütemben lépett ki kapujából, így két perc alatt a hazaiak már második góljukat rúghatták – kicsit rontja az eredményességet, hogy Jegija Javrujan találatát les miatt nem adta meg a bíró. A félidő krónikájához még egy szép Tóth Balázs-lövés, illetve egy Tereánszki-Tóth Péter által jegyzett kapufa tartozik. No, és ne feledjük Hercegfalvi Zoltán kiállítását, hiszen a fehérvári játékos kissé hevesen reklamált.
A fehérváriakon meglátszott, hogy a második félidőt emberhátrányban futballozták végig, hiszen ebben a periódusban már igazából át sem tudtak menni a hazaiak térfelére, egyetlen helyzetet sem alakítottak ki. A csabai együttes ugyanakkor okosan passzolgatott, néha-néha meglódult Tudor kapuja felé, de azért nem tűnt úgy, hogy a piros-kékek beleszaladhatnak egy katasztrofális verésbe… Hogy mégsem maradtunk gól nélkül a második 45 percben sem, arról Valentin Miculescu gondoskodott: a csatár bizonnyal megunta, hogy a nézőtérről hárompercenként beordították neki, "Micu, lesen vagy!", ezért egyszer sikerült a védők mögött maradnia, és nagyon szépen fejelte a labdát a bal felső sarokba. Ezzel még a legfanatikusabb Videoton-szurkolók számára is egyértelmű lett, hogy a nagy gólkülönbségű győzelmek után csapatuk ezen az estén pont nélkül marad, míg a békéscsabaiak annak örülhetnek, hogy győzelemmel melegíthettek a jövő heti osztályozóra.
Persze a REAC elleni találkozón azért így vagy úgy, de többet kell felmutatniuk… ---- 4. perc: Miculescu a fehérvári térfél közepén jól ugratta ki Tóth Györgyöt, akinek csak a hátát látták a vendégvédők, ugyanis villámléptekkel megindult a kapu felé. Már a 16-oson belül járt, amikor Tudor Daniel kifutott elé, a csabai támadó azonban elhúzta mellette a labdát, majd 11 méterről, jobb lábbal, az üres kapu közepébe gurította a labdát.
1–0
17. perc: Tóth Balázs jobbra tolta a labdát Szalainak, aki már belül járt a 16-oson, amikor átívelt a túloldalra, ahol a berobbanó Dvéri tíz méterről leadott lövése után Grujics belevetődött a labdába, így az az alapvonalon túlra pattant.
21. perc: Javrujan bal oldali beadása után Miculescu és Tudor egyszerre mozdult a labdára, de a jobb helyzetben lévő kapus kivetődve leszedte a csabaiak román légiósának lábáról a labdát.
24. perc: Valentényi és Szalai párharcából a csabai védő került ki győztesen, ám messzire pattant a labda. Éppen Tóth Balázs elé, aki futtából, jobb lábbal, 20 méterről nagy erővel lőtt, de Fekete óriási vetődéssel a bal alsó sarok elől szögletre öklözte a labdát.
36. perc: Dvéri szabadrúgásból balról élesen belőtte a csabai kapu előterébe a labdát. Tereánszki-Tóth az ötös sarkáról fejjel megcsúsztatta azt, s a labda a lécről vágódott vissza a mezőnybe.
38. perc: Hercegfalvi és Valentényi összeakaszkodott a csabai 16-os előtt. Hercegfalvinak nem tetszett, hogy Fábián Mihály játékvezető sípja néma maradt. Keresetlen szavakkal reklamált, amiért a játékvezető gondolkodás nélkül kiállította a székesfehérvári támadót.
45. perc: Vincze Zoltán balról, szögletből lőtte be a fehérvári kapu előterébe a labdát, Grujics hét méterről éppen csak fölé fejelte azt.
50. perc: Vincze Zoltán passza után Hoffmann iramodott meg a labdával Kóczián kíséretében. Némi lépéselőnyben volt a békéscsabai cserejátékos, így nem véletlen, hogy fölhorkant a gyér számú szurkolótábor, amikor nagy helyzetben, jobb lábbal, csúnyán mellé lőtte a labdát.
58. perc: Vincze Zoltán kicselezte Fehér Attilát, majd átlőtte a labdát a jobb oldalon felfutó Miculescunak, aki futtából, 15 méterről, jobb lábbal fölé lőtte azt.
77. perc: Vincze Zoltán balról átlőtte a labdát a túloldalra. Miculescu nyolc méterről, lendületből a bal felső sarokba fejelte a labdát a kimozduló Tudor kapus fölött.
2–0 ---- Jól jártak volna a csabaiak azzal, ha minden mérkőzésüket a Videoton ellen kell lejátszaniuk, hiszen, bár kétszer is oda-vissza mérkőztek a csapatok, a fehérváriak egyetlen alkalommal sem tudták legyőzni a lilákat. Sőt, a Békéscsaba három győzelmet is aratott, így nem a Videoton elleni eredménytelenségen múlt, hogy végül osztályozót kell játszania Németh Zoltán csapatának.

Azt mondják a békéscsabaiak, hogy ilyen kevés néző utoljára valami huszadrangú edzőmeccsen lehetett a liláknál. Tényleg szörnyű volt körbenézni a teljesen üres lelátón, bár nagy meglepetés nem ért bennünket: az alsóház meccsei bizony eddig sem arról voltak híresek, hogy pitbullal kellett volna jegyért menni…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik