Nagy álma, hogy újra kispadra üljön

Persze, a Dunaújvárosi FC meccseit látva már az őszi idény végén sejteni lehetett, hogy nem lesz egyszerű kiharcolniuk a bentmaradást, ugyanis a csapat félidőben az utolsó helyen szerénykedett, lemaradása a még bentmaradó helyen lévő Dabassal szemben tizenegy pont volt. Az együttes elöljárói ekkor rádöbbentek arra, hogy meg kell erősíteni a játékoskeretet, a bizalmukat nem vonták meg Lengyel Ferenc vezetőedzőtől, és ez jó döntésnek bizonyult. A DFC tavasszal elkezdte gyűjteni a pontokat, nyolc meccséből ötöt megnyert és hármat döntetlenre játszott, majd következett két vereség, és ez sokak meglepetésére edzőváltást eredményezett.
A tulajdonosnak szíve-joga eldönteni, hogy mikor cserél edzőt, ám talán megkockáztatható a kijelentés: az elöljárók ezúttal elhamarkodottan döntöttek. Hogy miért?
Mert a csapat addig javarészt élgárdákkal játszott, a jelentős hátránya mégis egy pontra zsugorodott a riválisokkal szemben, azaz, reális esélye volt az NB I B-s tagság meghosszabbítására. Az eséllyel azonban a DFC nem tudott élni, így hiába szerzett Szepessy László irányításával hét összecsapáson tizenegy pontot az együttes, mégis osztályváltásra kényszerült…
– Megemésztette már azt, hogy az első edzői évében idő előtt kellett távoznia a DFC kispadjáról?
– Nem éreztem indokoltnak az áprilisi edzőváltást, hiszen a hátrányunk mindössze egy pont volt a riválisokkal szemben, és azok a mérkőzések következtek, amikor reális esély kínálkozott a felzárkózásra – mondta Lengyel Ferenc. – Ha ősszel kirúgnak, amikor jelentős hátránnyal az utolsó helyen álltunk, akkor egy szót sem szólhatok, ám a vezetők nem ezt tették, és ez önbizalmat adott. Januárban sikerült az elképzeléseim szerint megerősíteni a keretet, és noha Kovács Andrást szakmai igazgatónak nevezték ki, szabad kezet kaptam a szakmai kérdésekben. Jöttek az eredmények, aztán az első vereséget követően a számonkérés is…
– Pedig, ahogy mondani szokták, Diósgyőrött ki lehet kapni…
– Meglehetősen gyenge játékkal három egyre veszítettünk, és a vezetők másnap magukhoz kérettek. Meglepődtem a számonkérésen, hiszen két nappal előtte még arról beszéltünk, a nagyobb célok elérése érdekében a nyáron kikkel lehetne megerősíteni az állományunkat. Aztán három nappal később hazai pályán alulmaradtunk a Kaposvárral szemben, és másnap már új edzője volt a csapatnak. Azt azért nem hallgathatom el, hogy a menesztésemet követően rengeteg szurkoló, szakember felhívott telefonon, mondván, csodálkoznak a történtek miatt, és azt mondták, látják, hogy a tavasz miről szólt Dunaújvárosban…
– Mekkora törés ez egy pályakezdő edző életében?
– Tagadhatatlanul csalódott vagyok, hiszen az elkezdett munkát nem tudtam befejezni. Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy van érzékem az edzősködéshez, éppen ezért a történtek miatt nem keresek más elfoglaltságot. Az NB III-ból már kerestek, és szeretnék, ha játékosedzőként folytatnám, ám remélem, lesz alkalmam ennél magasabb szinten is edzősködni. A közelmúltban sportmenedzseri szakon diplomáztam a TF-en, augusztusban a Pro-licences tanfolyamon képezhetem magam, és mivel a fiatal szakemberek egyre nagyobb szerephez jutnak a labdarúgásunkban, bízom abban, hogy rám is szükség lesz valahol.
– Lát esélyt arra, hogy Dunaújvárosban néhány éven belül olyan csapat jöjjön össze, mint amelyiknek kétezerben Lengyel Ferenc volt a kapitánya, és amelyik gárda bajnoki címet szerzett?
– Remélem, hogy ez belátható időn belül bekövetkezik. Az igazi az lenne, ha annak a gárdának én lehetnék az edzője, bár tudom, hogy mindez ma még csak álom. Abban biztos vagyok, hogy leszek még Dunaújvárosban edző, ám ahhoz, hogy az álom valósággá váljon, folyamatosan és sokat kell dolgoznom…