Márpedig tehetségek itthon is vannak

Ez megy évek, évtizedek óta, miközben az utánpótlás-nevelés fontosságáról papolnak. A történet vége végül az, hogy elküldik az ifiből kiöregedettet, saját nevelésű gyereket, és szerződést kínálnak az Óperenciás-tengeren túlról érkező tucatfutballistának. Pedig vannak tehetséges gyerekeink, csak hát nincs hozzájuk türelem, nincs idő, hogy bizonyítsanak. Huszti Szabolcs esete példaértékű lehet.

Ha a most is csupán 21 éves fiatalember télen nem könyörög a Ferencváros vezetőinek, hogy engedjék el Sopronba, talán ő is egyike marad azon reményteljes ifjaknak, akik a juniorbajnokságban bizonyíthatnak. Kész szerencse, hogy a Ferencvárosnál télen lezajlott edzőváltásnak köszönhetően szabad utat kapott az azóta már válogatottá vált labdarúgó, és Sopronban megmutathatta, milyen tehetség lakozik benne. Bizony szerencse is kell az élethez, erről rengeteg futballista tudna mesélni, hát Huszti Szabolcsnak valóban szerencséje volt, hogy a távozó Garami József helyére lépő Pintér Attila elengedte őt Sopronba. Különleges három hónap áll Huszti Szabolcs mögött, az első pillanattól kezdve állandó csapattagként számított rá Dajka László vezetőedző, így lett a Matáv meghatározó játékosa, hogy aztán Lothar Matthäus is felfedezze őt, és kezdőjátékosként állítsa a nemzeti tizenegybe mind a brazilok, mind a németek elleni felejthetetlen találkozókon.
Summa summarum: külföldiek helyett sok-sok Huszti Szabolcsra lenne szüksége a magyar labdarúgásnak.
– Nem akarom vizsgáztatni, de hallott-e egy bizonyos Nagy László nevű futballistáról? Annyit segítek, hogy az Újpest remek csatára volt, s akkoriban játszott, amikor a lila-fehérek Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó támadósorral rohamoztak.
– Hááát… Azt hiszem, hallottam már róla – felelte bizonytalanul Huszti Szabolcs.

Utazgatott azért, hogy focizhasson

– Nos, csak azért hoztam szóba Nagy Lászlót, merthogy ő évtizedekkel ezelőtt hasonló utat járt be, mint ön. A fent említett újpesti csatársorba – amelyet fél Európa rettegett – nem volt egyszerű bekerülni, ám Nagy László véghezvitte azt a bravúrt, hogy a lilák kispadjáról verekedte be magát a válogatottba. Úgy bizony! Nem fért be az Újpestbe, de magára húzhatta a címeres mezt. Itt következik ön, az ifjú reménység: nem került be a Fradiba, kölcsönadták Sopronba, és onnan válogatott lett…
– Azért azt ne felejtse el, hogy először az első osztályban Ferencváros-játékosként szerepeltem, még Garami József állított be egy Pécs elleni találkozón húsz percre. Akkor úgy éreztem, megérte minden, a sok-sok lemondás, a rengeteg utazás, a szüleimtől távol töltött órák. Futballista lett belőlem, legalább is ezt mondogattam magamban. Futballista, méghozzá ferencvárosi játékos. Persze azt nem tudhattam, hogy ezután epizódszerep sem jut nekem, és Sopronba kell kerülnöm ahhoz, hogy valóban megismerjen az ország. Tudja, engem annak idején az édesapám hozott fel Budapestre, ő hallotta, hogy toborzót rendez a Fradi, én akkor már a Tapolca serdülőcsapatának játékosa voltam. Hatalmas volt bennem a lelkesedés. Amikor Budapestre értünk, és átöltöztem sportszerelésbe, nem volt bennem félsz, csak az járt a fejemben, hogy apu egyszer büszke lehessen rám. És persze nagyapám, akinél nagyobb fradistát talán nem is hordott a föld. Szerencsére megfeleltem a toborzón, Rakonczai András edző azt mondta, hogy nekem itt a helyem. Az első évben hetente kétszer jártam fel Pestre, egy edzésre és a bajnoki meccsekre. Később aztán igazi budapesti lakos lettem, kollégiumban éltem, és próbáltam megszokni a főváros forgatagát. Különben nem volt nehéz, mert sohasem voltam az az elmászkálós típus. Tudja, ha valamikor is kimaradtam, mondjuk elmentem egy diszkóba, másnap egyszerűen használhatatlan voltam. Így inkább kihagytam ezeket az élményeket, és most is úgy élek, mint egy rendes férj.
– Miket nem mond, hiszen még csak huszonegy éves! Csak nem nősült meg titokban a nyáron?!
– Á, dehogy. Van egy komoly kapcsolatom, egy éve együtt élek a barátnőmmel, Virággal, ő is dolgozik, van egy lakása, és mi gondoskodunk egymásról. Nekem sokat számít a háttér.
– Sopronban meg is látszott a teljesítményén mindez. Nem fájt a szíve, amikor télen itt kellett hagyni a Ferencvárost, hiszen akkor már három éve az első csapat keretéhez tartozott?
– Ez igaz, csakhogy nem volt túl sok esélyem a csapatba kerülésre, és ezért akartam én mindenáron átigazolni, Csank János hívott Siófokra, de nem engedtek, aztán az edzőváltás után mégiscsak szabad utat kaptam, és Dajka László már jól ismert az utánpótlás-válogatottból, és nála az első pillanatoktól kezdve alapemberré váltam.

---- A ---- &