Böőr Zoltán már futhat, a játékról csak álmodik

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2004.08.10. 21:29
Címkék
Lehet, hetek múltán, megannyi egyedül lerótt kilométer után Tony Richardson 1962-es mozija, "A hosszútávfutó magányossága" lesz Böőr Zoltán kedvenc filmje, pillanatnyilag azonban még Coppola "Keresztapája" a nyerő, csak azért is, mivel a Loki 81-ese nyár eleji térdműtétét követően csak a minap kezdhette el a futóedzéseket.
"Hónapok óta nem éreztem magam ennyire jól kocogás után, mint pénteken - modellezte a középpályás, az egészséges ember számára hétköznapinak tetsző mozgás mekkora örömöt jelentett neki. - A szokásos penzumomat, ami kerékpározásból, konditermi erősítésből, úszásból és gyógytornából áll a szokásosnál is intenzívebben végeztem, aztán vállaltam a futást. Számomra is meglepetés volt, hogy semmiféle fájdalmat nem éreztem sem a kocogás közben, sem után, s erre bizony az elmúlt nyolc hónapban nem volt példa. Érthető, ha egyre derűlátóbb vagyok a jövővel kapcsolatban, bár arról fogalmam sincs, mikor térhetek vissza. Nem siettetem a gyógyulást, ráadásul arról az orvosok sem tudnak nyilatkozni, hogy a labdás edzéseken miként viselkedik majd a térdem. Ami tőlem függ, megteszem, azaz megerősítem a térdem, s kezelésre külföldre is elmegyek."

Az a pillanat még odébb van, amikor Böôr Zoltán labdába rúghat (Fotó: Németh Ferenc)
Az a pillanat még odébb van, amikor Böôr Zoltán labdába rúghat (Fotó: Németh Ferenc)
Az a pillanat még odébb van, amikor Böôr Zoltán labdába rúghat (Fotó: Németh Ferenc)
Mindazonáltal az előzetesen október végére saccolt visszatérésig a 15-szörös válogatott középpályás jelenlétével igyekszik társai segítségére lenni.
"Minden meccsünkön kint leszek, idegenben és otthon egyaránt, így a Honvéd elleni bajnokin is ott voltam - folytatta Böőr Zoltán. - Hogy milyennek láttam a találkozót? Rosszabbra számítottam, mert a Bozsik-stadionban gólt rúgni lehet ugyan, futballozni viszont nem, ugyanis a pálya erre finoman szólva sem alkalmas. Ehhez képest egészen jó volt a meccs első félideje - a folytatás már kevésbé, de végül is mindegy: nyert a csapat és kész."
A kispesti összecsapáson Szentes Lázár vezetőedzőnek Böőr Zoltán mellett László András (a balhátvédet kedden a fővárosban gerincsérvvel műtötték, felépülése másfél, két hónapot vesz igénybe), Madar Csaba, Virág Béla (a két középpályás játéka a csapat hét végi debreceni debütálásán is kétséges), Ronald Habi (a horvát légiós immár teljes értékű munkát végez) és Bajzát Péter játékától is el kellett tekintenie. Bár Bajzát kisebb sérülés miatt nem vállalta a játékot, panaszmentessége korántsem jelenti azt, hogy szerephez jut az ETO elleni találkozón, szombatig - de legkésőbb hétfőig - ugyanis eldől, Debrecenben vagy Németországban folytatja-e pályafutását, a Bundesliga 2-ben érdekelt Oberhausen legalábbis bejelentkezett az olimpiai válogatott csatárért.
"Ha aláírtam a szerződést, akkor beszélnék a részletekről, de ettől egyelőre meglehetősen messze állunk - mondta Bajzát Péter, utóbb megemlítve, mire fel az óvatosság. - Király Gábor igazolásával kapcsolatban is sok mindenről lehetett hallani, csak a pontos helyzetről nem. Tudok a németek érdeklődéséről, meghívó ugyanakkor nincs a kezemben, egy szerződéstervezet viszont igen… Ami biztos: a DVSC - ez nem titok - eladna, és én is szeretnék külföldön futballozni. Az Oberhausen ajánlata egyébként azért is szimpatikus, mert nem lennék egyedül, hiszen Tokody Tibor fél éve ott játszik."

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

„Donnarummának elképesztő védései voltak” – a harmadik angol gólt szerző Ezri Konsa a PSG remeklő kapusáról

Bajnokok Ligája
4 órája

Szerdai sportműsor: Real Madrid–Arsenal, Inter–Bayern a BL-ben

Minden más foci
4 órája

Flick: Egy lépéssel közelebb, de a végétől még messze vagyunk

Bajnokok Ligája
4 órája

Olvasóink szerint a Fradi az NB I esélyese; Lévai Levente feljebb szeretne lépni

E-újság
4 órája

Nagyot küzdött az Aston Villa, ám nem tudta megfordítani a PSG elleni BL-párharcot

Bajnokok Ligája
5 órája

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
5 órája

Női jégkorong: Svédország és az USA is hibátlanul nyerte meg a csoportját

Jégkorong
5 órája

Idegenben győztek a MÁV Előre és a Fino röpisei

Röplabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik