Ősz végi statisztikák: igen elkeserítő szám-tan

Hajdú B. István

"Na, most vagy hihetetlen kritikai szellem szállta meg a Nemzeti Sport tudósítóit, hogy ennyire alulosztályozták a meccseket, vagy igazából a német Kicker mintájára itt is az egyes és kettes osztályzatok jelentik a jót" - mosolygott a kiváló sportriporter. Kissé komolyabbra fordítva: Hajdú B. István szerint a színvonal úgyis a közönség érdeklődéséből mérhető le, és mivel a nézőszám mifelénk vetekszik egy-egy jobb pingpongmeccs látogatottságával, hát egyértelmű, hogy gyenge a bajnokság.
"Ha valamennyi külföldön játszó magyar hazatérne, akkor természetesen emelkedne a nívó, na de a trend éppen a fordítottja, mindenki megy, amint teheti. Pedig milyen jó volt, hogy Sebők Vilmos, Horváth Ferenc vagy Waltner Róbert hazajött, hiszen inkább ők játsszanak, mint a ritka kivételektől eltekintve sokat nem érő idegenlégiósok. De sajnos rengeteg akad belőlük is, így viszont kevés a jó csapat. És értelemszerűen nem használ az
UEFA-kupában érdekelt Fradinak, ha a Pápa vagy a Békéscsaba ellen kell futballoznia."
Bár a riporter által említett csapatokból nincs válogatott játékos, azért több, igen kérdéses játéktudású futballistát is utaztatni kellett a thaiföldi túrára. "Bár a válogatott tizenöt meccset vívott, ebből csak hat volt fontos: a négy selejtező mellett a németek és a brazilok elleni. A többi arra volt jó, hogy a kapitány megtalálja azokat az embereket, akiket a fontos mérkőzéseken pályára küldhet. Persze, lehet kísérletezgetni, de az nem normális, hogy kipróbál ötvenvalahány focistát, miközben ő maga is tudja, hogy ebből harminc nem válogatott szintű. Ennyit ér a címeres mez becsülete? Ha egy picit később születek, szerintem nekem is jó esélyem lenne a meghívóra… Ilyen könnyen sajnos még sosem jutottak magyar labdarúgók válogatottsághoz. Pedig nincs szükségünk rá, hogy kikapjunk egy szlovák B-csapattól, de arra sincs, hogy megverjük ezt az észt válogatottat. Nekünk a tétmeccseken kell jól szerepelni - de az eddig nem sikerült." ---- A korábbi szövetségi kapitány sincs odáig a bajnoki színvonaltól: "Nagyon közepes volt ez az ősz, egy-két hajtós mérkőzésen és néhány jó egyéni teljesítményen kívül sok minden nem marad majd meg az emberben. Az pedig különösen elszomorító, hogy a nézőket már abszolút nem érdekli a futball, talán csak Debrecenben és Egerszegen volt megfelelő a látogatottság. A Lokinak kellene is egy nagyobb stadion, mert már évek óta jól játszik, és mellette természetesen az őszi bajnok FTC-t lehet kiemelni. A többi csapatnak viszont nagyon sokat kellene fejlődni."
Mészöly Kálmán persze jól tudja, nem az lehet az általa említett fejlődés mozgatórugója, hogy félvak román és ukrán liftesfiúk szerződnek a magyar bajnokságba - mert egyszerűen nevetséges, hogy a klubvezetők miféle idegenlégiósokat képesek szerződtetni.
"Minek ide ennyi külföldi? Sokkal inkább a fiataloknak kellene lehetőséget adni. Olcsóbbak és csöppet sem rosszabbak, mint az idegenlégiósok."
Fájdalom, van egy ellenpéldánk is: az MTK fiatal hátvédje, Pollák Zoltán biztos, hogy tehetséges futballista, de a számok alapján ez az ősze katasztrofálisra sikerült - mégis meghívta őt Thaiföldre Lothar Matthäus.
"Hát, eljött az az idő, hogy erről a válogatottról már nem szívesen mondok bármit is. Olyan, amilyen, mindenki érzi a gondokat, aki csak kicsit is benne van a futballban. Pollák Zoltán beválogatása amolyan megelőlegezett bizalom, azt biztos tudja a játékos is, hogy egyelőre semmi helye a csapatban, de idővel talán beverekszi magát. Persze, más ma beverekednie magát az embernek a válogatottba, és más volt annak idején nekem…" ---- Elég nekünk ez a négy négyes osztályzatú meccs? - kérdeztük az MLSZ utánpótlás-koordinátorától, Nyilasi Tibortól is. "Dalnoki Jenő idejében volt kifüggesztve ez az idézet az öltözőnkben: ne elégedj meg azzal, ami vagy, törekedj arra, ami lehetnél. Csakhogy a magyar csapatok mintha nem törekednének semmire: amíg fel nem vállalják a bátor támadójátékot, addig itt úgysem lesznek jó meccsek. A játékosok egy állóháborúba kényszerülnek, amelyben még egy Barcelona vagy Real sem tudna kiváló játékot produkálni, így pedig egyértelmű, hogy nem fejlődik a magyar foci. A Ferencváros és a Debrecen jó csapat, ugyanakkor aggasztó az Újpest visszaesése, kétséges, hogy az MTK fiataljai bírják-e a második kört, és könynyen lehet, hogy a ZTE szétesik. Az a szomorú helyzet állt elő, hogy az első ötből három csapat már nagyon messze van a csúcstól. Lehet így kiélezett, küzdelmes, jó bajnokság?"
Erre felelnünk is fölösleges, inkább arról érdeklődünk Nyilasi Tibornál, hogy egykori légiósként mit szól az országba áramló import labdarúgók tömegéhez:
"Velem kegyetlen volt az élet Ausztriában, ha nem teljesítettem kétszer annyit, mint egy hazai játékos, akkor nem kellettem. De teljesen elfogadom ezt a mentalitást, ami amúgy leginkább Németországban érződik. Ezért talán magukba kellene nézniük a magyar vezetőknek, hogy légiósaik valóban kétszer olyan jók-e, mint a posztjukon nem játszó magyar. Azt hiszem, a német módszer alapján nem sok külföldi maradna nálunk…"
Lothar Matthäus is német, ám úgy fest, mintha a válogatottba meghívott egyes játékosoktól mégsem várna kétszer, avagy még inkább sokkal többször annyit. "Szövetségi alkalmazottként a saját utánpótlási válogatási elveim minősíthetem, a felnőttkapitányét nem…" - hangzott a diplomatikus, ugyanakkor mégis éppen eleget sejtető válasz.
"A statisztika sajnos nem hazudik - állapította meg az ötszörös világválogatott labdarúgó. - Ha abból indulunk ki, hogy egy mérkőzésen minden mezőnyjátékos közepes, vagyis ötös osztályzatról indul, és csak öten tudták túlszárnyalni a hatos átlagot, az nagyon kevés. A négy jónak minősített mérkőzés meg még kevesebb." ---- Détári Lajos szerint is sok a légiós a bajnokságban, bár néhányan azért megütik a mércét: "Kerekes Zsombor, Igor Bogdanovics, vagy hogy hazabeszéljek, a Nyíregyházán ötgólos Marijan Nikolic megérte a pénzét. Az viszont elkeserítő, hogy saját posztján csak Daniel Tudor tudott a legjobb lenni. Tessék megnézni az angol vagy olasz bajnokságot, mindenhol a légiósok végeznek az élen. Jó, nyilván mi nem tudunk igazán nagy sztárokat szerződtetni, de a saját mércénkhez képest akkor is ügyes külföldieket kéne hozni."
Fájdalom, ez egyelőre nem történik meg, bár a kapitányunk már német. És ugyan nemcsak ő, hanem elődei is tucatszámra próbálták ki a játékosokat, ez a thaiföldi túra mégis kavart némi vizet. Például a játékoslista hatodik helyezettje, a végig jó formában játszó Tóth Norbert a jelek szerint még a Bangkokba kiránduló magyar C-válogatottba sem fér…
"Ha jól tudom, ötvenkilenc játékost próbált ki Lothar Matthäus, ami enyhén soknak tűnik. Csapatunk még sincs. Arra kérnék mindenkit, hogy ezentúl ne nevezzen engem korábbi válogatott labdarúgónak. Hatvanegyszer szerepeltem a válogatottban, de lemondok a múltam ezen részéről. Tudja, amikor engem tizennyolc évesen Mezey György először meghívott a csapatba, azt mondta: te csak akkor játszol, ha valaki megsérül előtted, mert jegyezd meg, a válogatottság nem ajándék. Félek, manapság már nem így van."


---- A futball kirakatcsapata a válogatott, és mint a fenti megszólalások is mutatják, a keserűség, a csalódás leginkább a nemzeti csapaton csapódik le. A gyengébb bajnoki meccsek sodrásában elvész, hogy ebben az évben a Lothar Matthäus vezette csapat - például - a németek, a skótok legyőzésével már-már eufórikus örömöt szerezett a honi focirajongóknak, avagy, hogy 18 év után ismét Budapestre utaztak a brazil labdarúgás legnagyobb sztárjai, és a legjobbjaink ellen játszottak. Nézzük tehát, hogy a magyar focit illető kritikákra hogyan riposztozik a kapitány, a korábbi aranylabdás Lothar Matthäus.
"A képlet egyszerű: ha erős a klubfutball, akkor még erősebb a válogatott. Az az értékelés reális, hogy ma a magyar bajnokságban viszonylag kevés a jó mérkőzés, és a nemzeti csapat szempontjából ez is problémát jelentetett, mint ahogyan persze az is, hogy nagyon sok játékos volt sérült, illetve több, légiósként szereplő futballistánk nem jutott szóhoz stabil kezdőként a csapatában. Azt gondolom, hogy a fiatalabb, tehetséges hazai játékosok szerepeltetésével pozitív irányba változna a helyzet, és erre alapot szolgáltathat az, hogy a válogatottban is több ifjú tette le a névjegyét jó futballal. Csak néhány példa: Huszti Szabolcs a japánok elleni megnyert mérkőzésen robbant be a köztudatba, Torghelle Sándort a németeknek lőtt góljai tették ismertté, és lám, a thaiföldi túrának is gyümölcsözött a haszna, hiszen jól játszott Kerekes Zsombor, Vincze Ottó, nem okozott csalódást Vanczák Vilmos és Pollák Zoltán sem, és azt hiszem abban is egyetérthetnek velem, immár az MTK-s védő, Juhász Roland is a magyar futball nagy ígéretei közé tartozik. Úgyhogy a kritizálás mellett azt is kell látni, hogy a magyar futballban vannak értékek, amelyeket csak úgy lehet megcsillantani, ha azokat nem tartjuk árnyékban. A magyar futballnak nagy szüksége lenne olyan csapatokra - és nem kettőre, hanem többre -, amelyek a nemzetközi porondon mind jobb és jobb eredményeket produkálva képviselik a labdarúgásunkat. A válogatottat az eredmények tükrében lehet kritizálni, ám egyet senki ne feledjen: ez a nemzeti csapat ebben az évben mérkőzött a világbajnokkal, a vb-ezüstérmessel, az Ázsia-bajnokkal - és ezen meccsek közül kettőt megnyert! - , megküzdött két Eb-n szerepelt sztárválogatottal, és a kétezerötös esztendőnek is úgy vág neki, hogy van esélye sikerrel megvívni a világbajnoki selejtező-sorozatot. A siker nem azonnal kopogtat be a magyar foci ajtaján - de az álmodott sikerért a megdöngetésre kijelölt ajtó mögött, azaz a klubokban kell nagyon sokat dolgozni."