Idegenben csődöt mondott az újonc

Kétévnyi másodosztályú kitérő, a jogelőd megszűnése (a csapat a Kecskemét játékjogát a Fáy utcába költöztetve maradhatott életben) és egyéb visszhangos események után 2004 nyarán tért vissza az élvonalba a Vasas. A hatszoros bajnok és négyszeres Magyar Kupa-győztes együttes Tamási Zsolt irányításával jutott fel a legmagasabb osztályba, ahol a vezetők és a szurkolók is - bízva a hazai futballéletben manapság oly ritka biztos anyagi háttérben - abban reménykedtek: akár újoncként is emlékezetes évet produkálhatnak a piros-kékek. Ennek megfelelően Vancsa Miklós ügyvezető igazgató a szakmai stábbal közösen arra törekedett, hogy kellően megerősítse a keretet. A fél évvel korábban érkezett Bardi Gábor, Győri János, valamint Molnár Zoltán mellé olyan játékosokat szerződtetett a Vasas, mint például Ferenczi István, Rósa Henrik vagy a brazil Jerson José da Silva (igaz, ő a legkevésbé sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem csoda, hogy idő előtt szerződést bontottak vele a vezetők), akikhez később csatlakozott Horváth Péter és Szanyó Károly is.

Éppen ezért Angyalföldön mindenki csalódottan élte meg a gárda szereplését az őszi szezon első szakaszában, amikor a Vasas hat forduló után négy pontot szerezve csupán a 14. helyen állt az Arany Ászok Ligában. Közös megegyezéssel ekkor távozott a csapat éléről Tamási Zsolt vezetőedző, aki már ezt megelőzően is a támadások kereszttüzében állt, és sokak szerint csak Jámbor János tulajdonosnak köszönhetően maradhatott ennyi ideig a posztján.
Mindenesetre szeptember végétől már Egervári Sándor ült a Vasas kispadján, akinek első és legfontosabb feladata volt, hogy mentálisan felrázza a kudarcoktól hitüket vesztett játékosokat. Ez tulajdonképpen sikerült is, hiszen a Vasas - bár akadtak buktatók - szép lassan feljebb araszolt a táblázaton az idény végére, ami újabb lendületet adhat ahhoz, hogy a tavasszal tovább javítson jelenlegi pozícióján. Ehhez azonban idegenben jobban kell teljesíteni, mert az egy megszerzett pont siralmasan kevés…