A magyar labdarúgás régi dicsősége sajnos egyre meszszebb kerül, amelyet abból is érzékelhetünk, hogy néhány nap múlva - január 18-án - Nyilasi Tibor is betölti az ötvenedik életévét. A népszerű "Nyíl" a hetvenes évek közepétől több mint egy évtizeden át a legjobb magyar labdarúgónak számított. A Ferencvárossal 1975-ben KEK-döntőt játszott, 1976-ban és 1981-ben bajnoki címet szerzett, és magyar gólkirályként (30 találat) 1981-ben elnyerte az európai ezüstcipőt. 1983-ban az Austria Wienhez igazolt, és a bécsiekkel is három bajnoki címet szerzett. A válogatottban 1975 és 1985 között 70 mérkőzésen 32 gólt szerzett, s játszott az 1978-as argentínai és az 1982-es spanyolországi világbajnokságon. Edzőként 1992-ben bajnoki címet nyert a Ferencvárossal. A zöld-fehérek legendája jelenleg az MLSZ-nél a korosztályos válogatottak szakmai vezetője, s a Sport1 szakkommentátora. Nyilasi Tibor a hét végén a jótékony célú salgótarjáni Gabora-gálán ismét megmutatta, hogy még mindig jó barátságban áll a labdával.
- Hogyan érzi magát? Néhány nap múlva ötvenéves lesz…- Nem számolom az éveket - mondta Nyilasi Tibor. - Ahogy mondani szokták, mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát. Így azzal vigasztalom magam, hogy valójában sokkal kevesebb vagyok a félszáznál. A második ötven évre is rengeteg tervem van, de az a legfontosabb, hogy egészség legyen. Azt mondtam a játékostársaimnak is, hogy fiúk, amíg leér a lábunk a földig, addig nincs semmi probléma.- Hogyan érzi magát futballszerelésben, hogy ment a játék az idei Gabora-gálán? - Nem volt baj a játékkal, habár ennyi év súlyával egyre nehezebb megfelelni a várakozásnak, de túl nagy baj nem lehet, amíg a közönség ünnepel bennünket. Minden olyan torna után, amikor elfáradok, azt mondom, hogy ez volt az utolsó, de aztán az élet megy tovább, a következő alkalommal újra a pályán vagyunk és élvezzük a játékot. Rendszeresen sportolok, próbálom magam karbantartani, majdnem minden nap futok a Szabadság-hegyen, sokat teniszezem, télidőben focizgatok, lábteniszezem. Szóval nem akarok megöregedni.Az utánpótlásértkellene küzdeni- Lothar Matthäus, a magyar válogatott szövetségi kapitánya éppen a Nemzeti Sportban nyilatkozta azt, hogy Magyarországon gondok vannak az utánpótlás-neveléssel. Erről mi a véleménye mint az MLSZ utánpótláscsapatokért felelős vezetője?- Arra kérem Lothar Matthäust, hogy ne csak a válogatotthoz, hanem erre a területre is segítsen minél több tehetős szponzort megnyerni. Ha javulnának a feltételek, mi is előbbre tudnánk lépni. Ugyanakkor, ha a kapitány tájékozódna arról, hogy a Bozsik-program valójában európai szintű képzést biztosít, akkor másképpen is nyilatkozna.- Hogyan látja a mai magyar futball helyzetét? - Siralmasnak. Nagyon sok negatív ügyünk volt az elmúlt év során, és ezek nem tesznek jót a magyar futballnak. Nagyobb felelősséggel kellene mindenkinek dolgoznia a saját területén, és újra csak azt hangsúlyozom, hogy az utánpótlás-nevelés számára kellene minél jobb feltételeket biztosítani.A Fradi-ügyekről inkább egy szót sem
- Az utóbbi időszakban a Ferencvárosnál is siralmas a helyzet…
- …, de a Ferencváros ügyeibe nem akarok beleavatkozni. Sajnos a Fradi-család tagjai most eléggé eltávolodtak egymástól, ennek millió oka van, de a szívem mindig megdobban, amikor a régi játékostársaimmal és a régi játékosaimmal örömteli délutánokat tudok eltölteni.
- A Nemere-ügyről mi a véleménye?
- Nem érdekel…
- A közelmúltban egyik régi játékostársa, Juhász István azt nyilatkozta, hogy a Ferencváros 1976 tavaszán az utolsó öt mérkőzését megvásárolta, így nyerte meg a bajnokságot…
- Ez sem érdekel! Ilyen felesleges vagdalkozásba nem akarok belemenni, mindenki számoljon el a saját lelkiismeretével. Van a magyar futballnak elég baja anélkül is, hogy harminc évvel ezelőtti állítólagos történeteken csámcsognánk.
- No, de ugyanilyen alapon előbb-utóbb valaki azt is nyilatkozhatja, hogy 1975-ben is bundával jutottak be a Kupagyőztesek Európa-kupája döntőjébe…
- Igen, bárki bármit mondhat, de egy ilyen nyilatkozat azt az embert minősíti.
- Az idén harminc éve annak a diadalmenetnek, amelynek során többek között a Liverpoolon keresztül jutottak be a bázeli fináléba, ahol végül három nullás vereséget szenvedtek a Dinamo Kijevtől. Hogyan emlékszik vissza erre a sorozatra?
- Sajnos keveset beszélnek erről az emberek, pedig olyan fantasztikus menetelés volt, amelyre egész Európa felkapta a fejét. A Dalnoki Jenő vezette csikócsapat nagyot alkotott. Az más kérdés, hogy a végére elfogyott az erőnk, és a megtizedelt csapattal a hajdani Szovjetunió legeredményesebb gárdájával szemben alulmaradtunk. A Dinamo Kijev olyan hihetetlen profi körülmények között készült akkoriban, amelyet most a Real Madrid játékosai élveznek. Abból a hatalmas országból össze tudták válogatni a későbbi aranylabdás Oleg Blohinnal az élen azokat a fantasztikus játékosokat, akik azokban az években sikert sikerre halmoztak. Érdekesség, hogy egy hónappal később egy spanyolországi túrán megvertük őket kettő egyre, és ez némi kárpótlást jelentett a vereségre.
- A harmincéves jubileum alkalmából lesz valamilyen ünneplés?
- Hol? A Fradinál?…
- Megérdemelnék, nem?
- A Fradinál sok mindenki, sok mindent megérdemelne, és bár az előbb azt mondtam, hogy egy szót sem szólok, de úgy érzem, hogy ez már nem az a Fradi-család, amelyben felnőttünk és a fél életünket leéltük…
- Melyik sikerét tekinti a pályája csúcsának?
- Nehéz különbséget tenni. A baráti beszélgetések közben mindig szép emlékek egész sora kerül elő. Szívesen emlékszem az 1978-as világbajnokság előtt lejátszott selejtezőn a Szovjetunió ellen elért kettő egyes győzelmünkre, amikor a kapussal összecsapva a hátamról pattant a hálóba a labda, és a mérkőzés lefújása után a Népstadion lelátóján nyolcvanezer ember egymás nyakába borulva sírt a boldogságtól. Szintén emlékezetes maradt, amikor Cipruson egy másik vébéselejtezőn nulla egyről fordítva az utolsó pillanatban sikerült bekotornom a győztes gólunkat. Rengeteg ilyen szép élményem van. Baráti körben előveszünk régi kazettákat, nosztalgiázunk, és olykor magunkon is mosolygunk, amikor az akkori játékunkat összehasonlítjuk a mai csúcsfutballal.
- Nem sajnálja, hogy nem sikerült kijutnia Mexikóba, a harmadik világbajnokságára?
- De. Ez hatalmas fájdalmam, hiszen egy játékos számára a mai világban nemhogy három, de egyetlen világbajnoki szereplés sem adatik meg. Nagyon nehezen éltem meg, hogy Mezey György kihagyott az utazók közül, de visszatekintve már azt mondom: a gerincműtétem után aligha lettem volna teljes értékű harcos. Az idő azonban gyógyír a keserűségre, Mezey Györggyel tisztáztuk a helyzetet, és harmonikus kapcsolatban dolgozunk együtt az utánpótlásért.
Klubedzőként most inkább nem dolgozna
- Az utánpótlás amolyan észrevétlen terület: nem akar klubcsapatnál dolgozni?
- Jelen pillanatban nem. A minap Bognár György a sporttelevízióban a szívemből beszélt, amikor azt nyilatkozta, hogy elege van a magyar első osztályból, ebből a viccből, hogy naponta rúgják ki az edzőket mondvacsinált okkal, és senki nem kapja meg a pénzét, mi több, ráverik a "balhét" az edzőkre és a játékosokra azzal, hogy sok pénzt kérnek… Én csak azt nem tudom, ki ajánlja ezeket az összegeket, és ki írja alá a szerződéseket. Bognár György is azt mondta, hogy a felnőttfutballból elege volt, és az utánpótlás felé fordul. Én ezt már két és fél évvel ezelőtt megtettem, nagyon szeretem a fiatalokat, járom az ország utánpótlástornáit, és ebben a munkában megtaláltam a lelki békémet.
- Milyen tervei vannak a következő ötven esztendőre?
- Még szeretnék jó néhány öregfiúk-futballtornát túlélni… Még ma is minden gólomnak ugyanúgy örülök, mint évekkel, évtizedekkel ezelőtt. Az utánpótlás-nevelő munkát addig nem szeretném abbahagyni, amíg a Magyar Labdarúgó-szövetségnek nem épül fel egy olyan központi edzőtábora, ahol európai szintű feltételeket teremthetünk a szakmai munkához. Ez a nagy álmom… ---- V ---- E