Ha valaki hatvan szál gyertyát fúj el egy hangulatos kisvendéglőben vagy épp otthon a tortán, annak illik megállnia egy pillanatra. Varga Zoltán nem különösebben nosztalgiázó alkat, de ő is furcsa hangulatban élte meg ezt a szép, kerek évfordulót.
A szivar a védjegye lett, így nem hiányozhat Varga Zoltán kezébôl
A szivar a védjegye lett, így nem hiányozhat Varga Zoltán kezébôl
Sok mindent elért - de vihette volna még többre is. Sztárként kezelték - de világsztár is válhatott volna belőle. Olimpiai bajnok - de mégis inkább a mexikói disszidálását emlegetik a tokiói siker helyett. S újabban azt, hogy a hatvanas években sikert sikerre halmozó, legendás Ferencvárosban több besúgó is figyelte őt. Ennek a történetnek még nincs vége. Ám Varga Zoltán életpályája is új irányt vesz. - Most élvezhetné igazán a nyugdíjasélet stresszmentes hétköznapjait. Most engedhetné meg magának, hogy szivarral a kezében anekdotázzon. Azonban biztos vagyok abban, hogy képtelen visszavonulni s futball nélkül élni. Így van? - Ami a szivarozást illeti, azzal nincs gond - mondta Varga Zoltán. - Talán még az anekdotázással sincs. De a futball, az valóban hiányzik. Dolgoznék, akár gyerekekkel is, de itthon elintéztek szépen, Magyarországon már aligha rúghatok labdába. Egyelőre Németországban is várnom kell a lehetőségre. Talán majd nyáron, egy Köln környéki kiscsapatnál.
- Értem én, hogy a futball az élete, de annyi pofont kapott az élettől, éppen a labdarúgás miatt, hogy hatvanévesen nem kellene foggal-körömmel ragaszkodnia a kispadhoz. - Ami a hatvan évet illeti, olykor érzem a súlyát, néha nem az a Varga Zoltán néz vissza a tükörből, akit százszázalékosan elfogadok. Az egészségem nem tökéletes, olykor a szívem is rakoncátlankodik, ám nem érzem magam öreg embernek.
- Lehet, hogy a szerelem tartja ilyen fiatalosan. - Valószínűleg ez is közrejátszik, habár ez, sajnos, már múlt idő. Több mint hét évig együtt éltem egy nálam jóval fiatalabb hölggyel, ám ennek a közelmúltban vége lett, amit mélységes csalódással éltem meg. Úgy tűnik, ilyen utat szán nekem a sors, mindig mindenhol meg kell vívnom a magam csatáit. Ám ahogy újabb és újabb élmények érnek, úgy válok egyre inkább visszahúzódóbbá, remetévé. Nincs mese, új életet kell kezdenem, még ha ez nem is lesz könnyű.
- Sok ellensége lett, amióta visszatért Magyarországra, de akik látták futballozni, sohasem felejtik el cseleit, zseniális megoldásait, másrészt szókimondásával, edzésmódszereivel, egyéniségével rengeteg hívet szerzett magának. - Ezt magam is érzem. Bárhová megyek, szeretettel fogadnak az emberek. Nagyszerű érzés, ugyanakkor éppen a hatvanadik születésnapom alkalmával kellett rádöbbennem arra, hogy Magyarországon mennyire semmibe vesz a hivatásos futballvezérkar, és mennyire elfelejtettek engem. Sem az MLSZ-től, sem a Ferencvárostól nem kaptam, mondjuk, két szóból álló táviratot sem. Németországban a Német Labdarúgó-szövetség nem feledkezett meg rólam… Ott várt egy gyönyörű levél, amelyben jó egészséget és sok sikert kívánnak a hatvanadik születésnapom alkalmából. Látja, ez a különbség.
- Mégis itt él Budapesten. - Igen. Itt akarom leélni az életem hátralévő részét. Még akkor is, ha esetleg egy-két évet sikerül Németországban edzősködnöm.
- Hol tart az ügynökmúlt feltárásával? - Egyszer majd kiderítek mindent, ezt megígérhetem. Bebizonyítom, nem az üldözési mániám miatt mondtam egyfolytában, hogy tizennyolc éves korom óta megfigyeltek, és hogy ez az állapot még akkor sem szűnt meg, amikor a rendszerváltás után Magyarországra költöztem. De remélem, hogy a sors igazságot szolgáltat majd.