Most csak a győzelem számít!

Szóval - és a teljesség igénye nélkül -, Angliában a Leeds United a Premier League-ben az elsőségért hajtott; akkoriban még úgy tudtuk, Puskás Ferenc születésnapja április 2-a (azóta kiderült, hogy 1-je); a váci labdarúgó kft.-nél egy hétköznap reggel bizonyos Adi János edző belefáradt a harcba, amelyet végül már azért vívott, hogy a legatyásodott csapat gárdájának gyepét hetente azért egyszer megöntözhessék, és zubogjon víz az öltözők csapajaiból (nem járt sikerrel, mert a csapot szó szerint elzárták); a Statisztika huszonnegyedszer hódította el a BEK-serleget (az ellenfél a német Langweid volt), a Postás-Matáv női pingpong- gárdája pedig az ETTU-kupát.

A "Szparinál" csak a szépre emlékeznek

A futballunk?
Se jobb, se rosszabb nem volt a mainál, s hogy már - sőt már régen - nem tartoztunk az elitbe, azt bizonyos Sanny McIlroy északír szövetségi kapitány fogalmazta meg a legfrappánsabban a belfasti (1-0 ide) barátságos válogatott találkozó után: "Előre megmondtam, hogy ez a meccs nehezebb lesz, mint a Málta és a Luxemburg elleni…" Persze, történelmi léptékű futballsikerek akkor is születtek, csak határainkon belül.


Mint például 2000. április 1-jén, Nyíregyházán. Ruszlan Csernijenko duplájával és Lakos Pál öngóljával Nyírség Spartacus-FTC 3-0, azaz, amire sem előtte, sem azóta nem akadt példa: piros-kék (de nem Vasas!) diadal a magyar rekordbajnok ellen!
Öt évvel később, azaz ma, újra ez a párosítás.

Apró különbség, hogy immár Nyíregyháza Spartacus a szabolcsi alakulat neve. Arra, hogy ezúttal is tizenháromezren zsúfolódnak össze a városi stadionban, csekély az esély, és még az örök optimista, a manapság éppen a "Szparit" dirigáló Détári Lajos is hat-nyolcezer között jelöli meg a publikum vágyott létszámát. A szurkolók többsége pedig még kevesebbel számol: tudja - mondják - hétköznap van, a tévé is közvetít, úgyhogy nem, nem megyek.

"Viccel, ezt a meccset kihagyni?" - kérdez vissza a provokációs célzatú "Ott lesz?" felvetésre a nyíregyházi klubot 25 éve szolgáló Szatke Zoltán. Ô manapság az egyetlen olyan játékos keleti oldalon, aki annak a 3-0-s győzelemnek a részese volt - és hozzá is teszi: az FTC ellen pályára lépni mindig élmény.

"Emlékszem, aznap is olyan borongós, esősre hajló idő volt - folytatja Szatke Zoltán. - Aztán képletesen a Fradi felett is beborult az ég az első félidőben, merthogy már ekkor három nullára vezettünk. Előzőleg mindenki azt mondta, ugyan már, a Fradi az esélyes, ezért meg azért, aztán tessék. Az a találkozó nálam a dobogón van, de itt már nem tudok választani: egy Diósgyőr elleni három egyes, egy Debrecen elleni négy kettes és a Fradi elleni győzelmet hozó összecsapás között képtelenség is! Most sem nekünk áll a zászló, de én épp olyan bizakodó vagyok, mint akkor. Mi tagadás, ránk is férne a győzelem. Hallom, hogy az FTC-nél ilyen-olyan gondok vannak, de szerintem ez csak dacosabbá teszi az ellenfelünket. Meg aztán ők is feltehetik maguknak a kérdést: kit verjenek meg, ha nem az utolsót, azaz minket, amennyiben bajnokok akarnak lenni? Persze, ha rajtam múlik, néhány nappal később kezdik a pontgyűjtést." ---- Ennyiben maradunk.
A remény ugyanakkor közös: a kilencven perc előtt, alatt és után sem lesz balhé. A városban mindenesetre kedd délután még nyomát sem látni, hogy huszonnégy óra múlva a bajnokcsapat vizitál Nyíregyházán. A stadion is csendes, csupán öregurak teniszeznek, a szomszédos salakpályák egyikén, a Spartacus-bázis azonban néptelen, és ha nem érkezne a klub egyik önkéntese, majd alig valamivel utána a technikai vezető, Nagy Csaba, akkor azt a keveset sem tudnám meg, amit végül mégis, de leírni nem érdemes.

Mindenki rohan, így megy ez ilyenkor - mondják -, hidegtál-rendelés a VIP-be, és a többi.
No, akkor lépjünk odébb.

A "Szpari"-ultrák "vadászterülete" az Északi-körút és a Sóstói út kereszteződése is békés, a villanyrendőr jelzésének bámulatos megkomponálatlansága is a szokásos, mindazonáltal remélem, a rivális szurkolóit e lámpánál előszeretettel letámadó háborodottak miatt is hús-vér közeg irányítja majd a forgalmat szerda délután.

Öt éve már a meccs előtti napon is nagy cirkusz volt - megyei szinten.
Torgyán József, akkori FTC-elnök választókörzetében, Fehérgyarmaton tartott edzést háromezer néző előtt a Fradi, igaz, a másnapi bemutatón a "Szpari" villogott. No, hát Torgyán doktor manapság inkább már könyvet ír, Stanko Poklepovic - a horvát szakember volt a Fradi-edzője - akkori gárdájával ellentétben a László Csaba irányította alakulat sem veretlen a tavaszszal (sőt), így az sem unikum, hogy a zöld-fehérek ezúttal Nyírbátorban kvártélyozták be magukat kedd este.

"Ott éppenséggel akad néhány néznivaló - utal egy helyi szurkoló talán a Báthori Múzeumra, református templomra, a fa haranglábra, majd hozzáfűzi: -, de remélem a bámészkodást a stadionban sem hagyják abba a ferencvárosiak."

"Kár, hogy az Oscart már átadták, László Csaba eséllyel indulna a legjobb férfi mellékszereplő díjáért" - véleményezi az FTC-tréner szombati tévés kifakadását egy másik helybéli.
Persze van, aki másként gondolja.

Egy, a részletekre jobban ügyelő drukker nem Hollywooddal, hanem Budapesttel hozakodik elő.

"A magyar bajnokik közvetítési jogát birtokló kereskedelmi csatornán lehettünk szemtanúi a jelenetnek, szerintem már csak ezért is jó eséllyel kandidálna László Csaba a jövő évi Aranycsirkére - mondja fanyar gonoszkodással a focifanatikus. - Már ha lesz rövidfilm-kategória." ---- A nagy szurkálódás közepette azért maga a meccs sem sikkad el. Dénes, a Keleti Front nevű szurkolói csoport tagja megosztja, mire fel is optimista: "Nem azért, mintha akkora királyok lennénk, de az FTC-nél káosz van, s ezt ki kellene használni. Szerdán, remélem, megszületik az első tavaszi győzelmünk. Ezt az idényt túl kell élnünk, bent kell maradnunk! Bízunk az elnökben, támogatjuk, akárcsak Dömét, aki bebizonyította már néhányszor, hogy képes felépíteni egy csapatot. Ehhez a háttér adott. Csúnyán hangzik, de itt a cél az, ami Debrecenben már megvalósult: nyugalom, rend, munka és eredmény. Ám megjegyezném: azt sem bánom, ha kiesünk, csak szombaton győzzünk Debrecenben. Habár, inkább nyerjünk és maradjunk élvonalbeliek."

Szóval, FTC-látogatás ide vagy oda, nyilvánvaló, errefelé nem ez a mérkőzés a non plus ultra.
Détári Lajos, azaz Döme sem tér ki rá külön, inkább egészében nézve állapítja meg a hétről, hogy kemény erőpróbának ígérkezik, lévén, négy napon belül az első-vel és a második helyezettel találkozik csapata. A korábbi ötszörös világválogatott udvarias, tisztelettel beszél a riválisról - naná, 1993-ban maga is Szuperkupát nyert a Ferencvárossal, s jelenleg az FTC öregfiúk színeiben olykor pályára is lép.

"Mondhatnám, hogy hátralévő tíz meccsünkön harminc pontot szerzünk, a maximumot, de ez nem lenne reális megközelítés. Maradjunk abban, reményeim szerint zsinórban a harmadik meccsünkön sem maradunk pont nélkül. Mindkét csapatnak fontos a siker, azt nem kell részleteznem, hogy nekünk miért, a Fradinak pedig ez amolyan utolsó lehetősége, hogy versenyben maradjon a bajnoki címért… Hajtunk hát kifulladásig" - mondja Détári Lajos.
Ha már a Fradi… Tekintve, hogy Döme is részese volt két gazdasági krachnak (Olympiakosz, Neuchatel), adekvát a kérdés: mi a különbség egy hazai és egy külföldi gárda financiális csődje között:

"Éppen ez, vagyis, hogy az egyik itt, a másik ott történik - felel kapásból Détári Lajos. - Kint egyhavi keresetből már tisztességesen lehet élni, majd egy évig nem idegeskedtünk, mert tudtuk, előbb-utóbb úgyis rend lesz."

Itt azt mondják, a Szpari túléli ezt a szezont.
Sőt, az optimisták szerint a "nagy menekülés" ma indul.
Csakhogy ugyanabba a folyóba lépni ugyebár…