A Barcának nem kellett Cristiano Ronaldo

Vágólapra másolva!
2007.01.03. 19:47
Cristiano Ronaldo tavaly a világbajnokság előtt klubot válthatott volna, de az FC Barcelona nem foglalkozott a portugál labdarúgó esetleges megszerzésével. Legalábbis ezt állítja a Manchester United klasszisának ügynöke, Jorge Mendes. Akkoriban – állítólag - a Vörös Ördögök nem zárkóztak volna el a tárgyalásoktól, ma azonban már más a helyzet.
„Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy Cristiano Ronaldo most klubot váltson. A Manchester United ugyanis a világ összes pénzéért sem engedné el” – mondta az elmúlt hetekben elképesztően jól futballozó zseni menedzsere.Mendes kitért arra is, hogy a németországi csúcsesemény előtt a katalán klubnak „felajánlotta” Ronaldo szolgálatait, de a megkeresések eredménytelenek voltak.„A Barcelonát nem érdekelte a dolog, ugyanis a vezetők azt mondták, Thierry Henry megszerzésén dolgoznak” – árulta el az ügynök.Cristiano Ronaldo manchesteri jövője a németországi vb után is kérdéses volt, ugyanis az angol-portugál negyeddöntőn – a szigetországi szurkolók többsége szerint – „kikényszerítette” Wayne Rooney kiállítását. Az angol támadót is dühítette a piros lap, még fizikai sértést is kilátásba helyezett klubtársának, de mérge gyorsan elpárolgott, sőt kettejük kapcsolata meg is erősödött. A 2006-2007-es szezonban pedig a két fiatal klasszis szinte csak a játékra összpontosít, s Cristiano Ronaldo most futballozik a legjobban, mióta 2003 nyarán a Manchester Unitedbe igazolt.„Cristiano élvezi a Premiershipet, s most már semmi sem kényszerítheti arra, hogy elhagyja a Unitedet” – zárta mondandóját Jorge Mendes.A Barcelona egyébként nem járt sikerrel Henry esetében, pedig sokan biztosra vették, hogy elhagyja az Arsenalt.
Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:40

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:35

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 22:55

Cristiano Ronaldo és Messi egy csapatban? Buenos Airesben összejöhet

Minden más foci
2025.04.16. 12:12

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:50

Állig felfegyverzett biztonsági főnököt szerződtetett Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2025.04.15. 14:55

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 09:33
Ezek is érdekelhetik